Cikkek rendezvényeinkről

— Felvéve:

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvényeiről szóló cikkeket olvashatja itt a kedves látogató.

Schweitzer József, Pálinkás József és Szabó Lajos disputája

Schweitzer József, Pálinkás József és Szabó Lajos disputája

Az Asztali beszélgetések ötödik évadának kezdőalkalmán. Téma: zsidó-keresztény kultúra, zsidó-keresztény Európa

Bővebben…

Gryllus Dániel és Borián Elréd osb lírai-zenés párbeszéde

Gryllus Dániel és Borián Elréd osb lírai-zenés párbeszéde

100 éves a Nyugat; Asztali beszélgetések Babits Mihály 125 éves születésnapján Mosonmagyaróváron a Nyugat busz társaságában

Bővebben…

Öt párbeszéd - Rendhagyó könyvbemutató a Pilinszky Kávéházban

Öt párbeszéd - Rendhagyó könyvbemutató a Pilinszky Kávéházban

A még hivatalosan meg sem nyitott Pilinszky Kávéházban mutatták be kissé rendhagyó módon az Öt párbeszéd című könyvet, mely a társadalom, a kultúra, a közélet, a művészet és tudomány területein tevékenykedő emberek, valamint egyházi személyek gondolatait tolmácsolják. A könyvben rögzített beszélgetések részben saját emberi mivoltunkra, identitásukra, másfelől az értelmiség szerepére keresik a választ, de az egyház felelősségéről, valamint a Genezisről is folytattak beszélgetéseket.

Bővebben…

Asztali beszélgetések: Öt Párbeszéd - magvas gondolatok könyve

Asztali beszélgetések: Öt Párbeszéd - magvas gondolatok könyve

Mi az értelmiség küldetése és felelőssége? Hogyan vélekedik Esterházy Péter író és Fabiny Tamás püspök az identitásról? Mi a család szerepe és jelentősége a társadalomban? Csupa izgalmas kérdés, és érdekesebbnél érdekesebb válaszok, különböző területen tevékenykedő emberektől, akiknek beszélgetéseit magába foglalja a most megjelent, Öt párbeszéd című kötet.

Bővebben…

Mindannyian pásztorok vagyunk

Mindannyian pásztorok vagyunk

Berecz András és Hankovszky Béla Jácint osb beszélgetése

Bővebben…

Rudolf Péter és Ócsai Zoltán beszélgetése

Rudolf Péter és Ócsai Zoltán beszélgetése

A mókuskerékben kell egy kis játék

Bővebben…

Popper Péter és Kovács Imre

Popper Péter és Kovács Imre

Egyáltalán van esélye a mai kor emberének, hogy megértse a Bibliát?

Bővebben…

Egycseppes könyvbemutató másodszor

Egycseppes könyvbemutató másodszor

Az Egy csepp emberség esték című könyv egyházi könyvbemutatója

Bővebben…

Esterházy Péter és Fabiny Tamás beszélgetése

Esterházy Péter és Fabiny Tamás beszélgetése

Mindegyikünknek sok apró identitása létezik

Bővebben…

Az egyházak és 1956

Az egyházak és 1956

Asztali beszélgetések – három asztalnál

Bővebben…

Mi és/vagy ti

Esterházy Péter és Fabiny Tamás beszélgetéséről

Bővebben…

Eperjes Károly, Fodor Antal és Smidéliusz Gábor Győrött

Ki tudjuk-e csomagolni a ránk bízott üzenetet?

Bővebben…

Erőss Zsolt, Sterczer Hilda és Pángyánszky Ágnes disputája

Erőss Zsolt, Sterczer Hilda és Pángyánszky Ágnes disputája

Határaink avagy a hegycsúcsok magassága és közelsége

Bővebben…

Asztali beszélgetések...2 - A csendesség felé

Asztali beszélgetések...2 - A csendesség felé

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány második válogatás kötete

Bővebben…

Kiállításmegnyitó a Levendula Galériában

A gödöllői Múzeumok éjszakáján új kiállítás megnyitásával ünnepelte kétéves születésnapját a Levendula Galéria. A kiállítást Galambos Ádám, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Alábbiakban a megnyitó szövegét közöljük. A fotókat Magyari Márton készítette.

Bővebben…

Megalakult a Pesti Hetek

Interjú Koczor Tamás evangélikus lelkésszel

Bővebben…

Szvorák Katalin a váci börtönben lépett fel

Vác – Szvorák Katalin Liszt-díjas népdalénekes, Andrejszki Judit barokkénekesnő és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két hallgatójának koncertjére gyülekeztek össze múlt szerda (2010. június 23-án) délután a fogvatartott testvérek a Váci Fegyház és Börtön kultúrtermében. Szöveg és fotó: Magyari Márton

Bővebben…

Aknay János balatonboglári kiállításának megnyitószövege

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség szervezésében Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész szakrális alkotásaiból nyílt kiállítás a balatonboglári evangélikus templomban. A kiállítást Galambos Ádám, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Fotó: Magyari Márton

Bővebben…

A mulandóval szembemenni

Aknay János őrangyalok és hírvivők című balatonboglári kiállítása

Bővebben…

Podmaniczky Szilárd - Ahány ember, annyi őrangyal

Aknay János balatonboglári kiállításáról

Bővebben…

Bezárt Aknay János balatonboglári kiállítása

Az Őrangyalok és hírvivők című kiállítást közel nyolcezren tekintették meg.

Bővebben…

K.É.SZ. – A Pesti Nyolc közös napja

Budapest – Húsz év múlva templomainkon egy tábla jelzi majd mai munkánk eredményét. Rajtunk múlik mi lesz azon a táblán; MEGTELT vagy, ZÁRVA? – Ezzel a gondolattal adta meg az alaphangot Benkóczi Péter a pesti belvárosi gyülekezetek közös családi napján a zuglói evangélikus templomban. Szöveg és fotó: Kiss Tamás www.evangelikus.hu

Bővebben…

Galambos Ádám - Takáts Márton gödöllői kiállítása

2010. október 30-án nyílt meg a gödöllői Levendula Galériában Takáts Márton grafikusművész kiállítása. A kiállítás november 19-ig tekinthető meg.

Bővebben…

Hankiss Elemér és Szabó Lajos az élet értelméről

A „lépegető sorsról” és a „létbátorságról” cserélt eszmét az Asztali beszélgetések sorozaton Hankiss Elemér szociológus és Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora.

Bővebben…

Szvorák Katalin lemezbemutató hangversenye

Budapest - Szvorák Katalin a Teremtés dicsérete című albumának bemutatójára telt meg a budavári evangélikus templom 2010. december 17-én. A lemezt Fabiny Tamás evangélikus püspök és Szájer József európa-parlamenti képviselő méltatta. Az est háziasszonya Kudlik Júlia volt. fotó: Magyari Márton és Barcsik Géza

Bővebben…

Jókai Anna és Gáncs Péter - mi a jó és mi a rossz!

Mi a jó és mi a rossz? avagy „ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” – ezzel a címmel hirdette meg az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány csütörtök esti alkalmát a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Galambos Ádám vendégei Jókai Anna – Kossuth-díjas író és Gáncs Péter – evangélikus elnök-püspök voltak. Szöveg: Kiss Tamás; fotó: Kiss Tamás és Kondella Mihály; evangelikus.hu

Bővebben…

I. gödöllői értelmiségi fórum

Gödöllő – A Gödöllői Evangélikus Egyházközség és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány 2011. február 26-án rendezte meg a gödöllői és annak környékén élő művészek első találkozóját az evangélikus gyülekezeti teremben. A találkozó célja az egymáshoz közel élő művészeknek olyan találkozási pont biztosítása, ahol tapasztalatcserére, disputára, egymás jobb megismerésére kerülhet sor. A kezdeményezés továbbá azt hivatott képviselni, hogy az evangélikus egyház nyitott, beszélgető egyház mely által szívesen válik szellemi találkozási pontok helyszínéül. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Bővebben…

Képes beszámoló Jelenits István és Vukán György meditációjáról

A Magyar Nemzeti Galériában egyházi tárlatvezetések című sorozatunk első alkalmának vendégei Jelenits István piarista szerzetes és Vukán György zeneszerző, zongoraművész voltak. Alábbiakban Kondella Mihály fotóit közöljük a rendezvényről.

Bővebben…

Fabiny Tamás tárlatvezetése Munkácsy Mihály trilógiájánál

Dupla siker a Nemzeti Galériában – Bibliával a kézben a böjti úton Munkácsyval . Tudósítás az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány 100. rendezvényéről. Forrás: evangelikus.hu

Bővebben…

Képes beszámoló Fabiny Tamás tárlatvezetéséről

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány 100. rendezvényén – a Magyar Nemzeti Galériával és a Munkácsy Alapítvánnyal együttműködésben szervezett egyházi tárlatvezetés sorozat második részén Fabiny Tamás evangélikus püspök tartott tárlatvezetést. Az evangélikus böjti egyházzenét Finta Gergely orgonaművész valamint Kinczler Zsuzsanna vezetésével az Evangélikus Hittudományi Egyetem kórusa mutatta be. A fotókat Kondella Mihály és Magyari Márton készítette.

Bővebben…

Kocsis Fülöp és a Szent Efrém Férfikar szubjektív tárlatvezetése

Budapest – Az egyházi tárlatvezetések sorozat harmadik alkalmán Munkácsy Mihály trilógiája előtt Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök tartott szubjektív tárlatvezetést a Magyar Nemzeti Galériában az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében. A görögkatolikus egyházzenét Bubnó Tamás vezetésével a Szent Efrém Férfikar mutatta be.

Bővebben…

Képben vagyunk? – Gáncs Péter és Szakcsi Lakatos a Munkácsy Krisztus trilógiájánál

Képben vagyunk? – Gáncs Péter és Szakcsi Lakatos a Munkácsy Krisztus trilógiájánál

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány Egyházi és zenei tárlatvezetések Munkácsy Krisztus trilógiájánál című sorozatának ötödik alkalmán Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke tartott meditációt, melyet Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zeneszerző, zongorista játéka követett a Nemzeti Galériában. Szöveg: Kiss Tamás. Fotó: Magyari Márton és Kiss Tamás

Bővebben…

Éjfél után tánc, avagy ami szubjektív, és ami nem - Fabiny Tamás tárlatvezetéséről

Éjfél után tánc, avagy ami szubjektív, és ami nem - Fabiny Tamás tárlatvezetéséről

Március 19-én az Asztali Beszélgetések Alapítvány rendezésében különleges sorozat egy darabjára került sor a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításán. A debreceni Déri Múzeum felújítása miatt Budapesten látható Munkácsy Mihály három, világszerte ismert monumentális vászna, a „Krisztus-trilógia”. A böjti időben, szombatonként egyházi emberek, teológusok tartanak itt szubjektív tárlatvezetést. A nagyszámú érdeklődő legutóbb dr. Fabiny Tamás püspököt hallgathatta. Írta: Zászkaliczky Zsuzsanna (Az írás megjelent az Evangélikus Élet című hetilapban.)

Bővebben…

Szabó István és Gryllus Dániel Munkácsy Krisztus trilógiájáról

Szabó István és Gryllus Dániel Munkácsy Krisztus trilógiájáról

Az egyházi tárlatvezetések sorozat hatodik, befejező részének előadói Szabó István református püspök és Gryllus Dániel Kossuth-díjas zenész voltak a Magyar Nemzeti Galériában. Fotó: Kondella Mihály

Bővebben…

Hann Ferenc: Aknay János oltárképének avatására

Hann Ferenc: Aknay János oltárképének avatására

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség szervezésében Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész oltárképének avató ünnepi istentiszteletére került sor húsvét vasárnap a balatonboglári evangélikus templomban. Az istentiszteleti szolgálatot Ittzés János evangélikus püspök végezte. A kiállítást dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának minisztere és Gáncs Péter evangélikus elnökpüspök levélben köszöntötte. A Balatonboglári Evangélikus Egyházközség nevében Czöndör István, míg az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány nevében Galambos Ádám, a kuratórium elnöke mondott ünnepi beszédet. Alábbiakban a 2010. december 8-án elhunyt Hann Ferenc művészettörténész írását közöljük, melyet a balatonboglári evangélikus templomba került oltárképről írt. Ez a művészettörténész utolsó publikációja. Fotó: Aknay Csaba

Bővebben…

dr. Réthelyi Miklós: Aknay János balatonboglári oltárképének avatására

dr. Réthelyi Miklós: Aknay János balatonboglári oltárképének avatására

A balatonboglári oltárképavató ünnepséget dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának minisztere levélben köszöntötte. Alábbiakban köszöntő sorait közöljük

Bővebben…

Megnyílt Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc fotókiállítása

Megnyílt Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc fotókiállítása

Budapest – Május 1-jén az Anyák napi csokor című program keretében Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője megnyitotta a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett Siloám tava című fotókiállítást.

Bővebben…

Egyházi tárlatvezetések Munkácsy Krisztus trilógiájáról televíziós változatai

Egyházi tárlatvezetések Munkácsy Krisztus trilógiájáról televíziós változatai

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy Krisztus trilógia című kiállításán hatrészes egyházi tárlatvezetést tartott a böjti időszakban. A rendezvényeken jelen volt a Duna Televízió és a Magyar Televízió vallási szerkesztősége is.

Bővebben…

A Pálinka Fesztivál és ami mögötte van – Jókai Anna előadása Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt

A Pálinka Fesztivál és ami mögötte van – Jókai Anna előadása Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt

Budapest – „Atyám bocsáss meg nekik...” – Jókai Anna Kossuth-díjas írónő Jézus utolsó szavainak aktualitásáról beszélt az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Magyar Nemzeti Galéria rendezvényén május 6-án az MNG Extra keretében. Az alapítvány 110. rendezvényén jártunk. Szöveg és fotó: Kiss Tamás; evangelikus.hu

Bővebben…

„Öröm nélkül nincs igazi tanulás” – Vekerdy Tamás és Csepregi András disputája

„Öröm nélkül nincs igazi tanulás” – Vekerdy Tamás és Csepregi András disputája

Budapest – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényén jártunk, ahol a neves pszichológus és az evangélikus lelkész beszélgetett fiatalokról, kutatásokról, érzelmi intelligenciáról. Szöveg: Kiss Tamás (evangelikus.hu) Fotó: Kondella Mihály (kondellamisi.hu)

Bővebben…

Zarándoklat és ami mögötte van

Zarándoklat és ami mögötte van

Vác – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Magyar Testvéri Börtöntársaság szervezésében Kovács Áron evangélikus lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza tartott képes beszámolót két évvel ezelőtti El Camino zarándoklatáról a Váci Börtön és Fegyház fogvatartottai számára.

Bővebben…

Balla Vera Háztűznéző című kiállítása Szadán

Balla Vera Háztűznéző című kiállítása Szadán

Balla Vera önálló kiállítása nyílt a szadai Székely Bertalan Műteremház Galériában. A kiállítást Szinvai Pál rendezte. A megnyitón a Szent Efrém Férfikar énekelt. A műveket Galambos Ádám mutatta be. Alábbiakban a megnyitószöveg olvasható. Fotó: Szabad Júlia és Galambos Ádám

Bővebben…

Az angyaloktól Mókás Jónás-flótásig – Nyitott templomok éjszakája a Fasorban

Az angyaloktól Mókás Jónás-flótásig – Nyitott templomok éjszakája a Fasorban

Az Európai Unió tanácsa magyarországi soros elnökségének zárófesztiválja keretében a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében csatlakozott a Nyitott Templomok éjszakája programsorozathoz. Az ingyenesen látogatható programok célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az evangélikusság sokszínűségére, gondolatiságára, és kulturális hatásaira. Szöveg és fotó: Kiss Tamás (evangelikus.hu)

Bővebben…

Az Ecce homotól az Ecce homoig – avagy szubjektív tárlatvezetés Munkácsy Krisztus trilógiájánál

Az Ecce homotól az Ecce homoig – avagy szubjektív tárlatvezetés Munkácsy Krisztus trilógiájánál

Budapest – A Magyar Nemzeti Galériával és a Munkácsy Alapítvánnyal együttműködve az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány március óta szervez Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájához egyházi és zenei tárlatvezetéseket, melyek lehetőséget adnak az érdeklődők számára a Trilógia teológiai üzenetének megismeréséhez és a zene útján történő elmélyüléshez. Július 9-én, a sorozat befejező alkalmán Ternyák Csaba egri római katolikus érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar alelnöke tartott tárlatvezetést, míg a zenei elmélyülést a Mária evangéliuma című rockoperából Sáfár Mónika, Tolcsvay László és Tóth Sándor biztosította. Fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Bibó 100 – Egy máig ható politikus, az ember, az édesapa

Bibó 100 – Egy máig ható politikus, az ember, az édesapa

Budapest – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány Bibó István századik születésnapján két napos színes rendezvény-sorozattal emlékezett a néhai államminiszterről, 2011. augusztus 6-án és 7-én. Az ünnepi hétvége szombatján Leányfalun, míg vasárnap Budapesten a Kossuth Klubban várták az érdeklődőket. Szöveg: Kiss Tamás. Fotó: Galambos Ádám, Kondella Mihály és Kiss Tamás. (evangelikus.hu)

Bővebben…

Legyen világosság című csoportos kiállítás megnyitója

Legyen világosság című csoportos kiállítás megnyitója

A gödöllői Levendula Galériában több mint húsz művész alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás a Szakrális Művészetek Hetén "Legyen világosság" címmel. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Sz. Jánosi Erzsébet és Szabad Júlia

Bővebben…

Apám helyett – a történelem és a történetem

Apám helyett – a történelem és a történetem

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös beszélgetéssorozatának vendége György Péter volt. Szöveg és fotó: Kiss Tamás (evangelikus.hu)

Bővebben…

Bubnó Tamás és Fassang László Liszt Ferenc mai aktualitásáról

Bubnó Tamás és Fassang László Liszt Ferenc mai aktualitásáról

Budapest – Liszt ma – nyolcadik évadát kezdte az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány. Bubnó Tamással a Szent Efrém Férfikar vezetőjével és Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművésszel Kinczler Zsuzsanna egyházzenész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa beszélgetett. Szöveg és fotó: Kiss Tamás, fotó: Morva Juditadjunktusa volt. Szöveg: MTI, evangelikus.hu, fotó: Morva Judit

Bővebben…

Barokk után szabadon

Barokk után szabadon

A gödöllői GÖMB alkotócsoport és meghívott alkotóművészek csoportos kiállítása a gödöllői Művészetek Házában.

Bővebben…

Bakay Péter, Ferge Zsuzsa és Závada Pál a cigánykérdésről

„Cigánykérdés” Magyarországon – Áldás vagy átok címmel került sor az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvénysorozatának legutóbbi programjára november 17-én. A kerekasztal résztvevői: Bakay Péter evangélikus lelkész, Ferge Zsuzsa szociológus, Závada Pál újságíró, publicista – a cigányság helyzetéről és a lehetséges kiutakról cserélt eszmét. (Írta: Fialovszky Magda forrás: http://www.kethanodrom.hu; Fotó: Kiss Tamás; evangelikus.hu)

Bővebben…

Magasság és mélység között – Erőss Zsolt az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban

Magasság és mélység között – Erőss Zsolt az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban

Aszód – az Aszódi Evangélikus Gimnázium és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány együttműködésével került megrendezésre 2011. november 18-án az a beszélgetés, melynek meghívott előadója Erőss Zsolt hegymászó volt. (fotó: kondellamisi.hu)

Bővebben…

Jelenits István a késő gótikus szárnyasoltároknál

Advent a Magyar Nemzeti Galériában. Egyházi tárlatvezetések a késő gótikus szárnyasoltároknál

Bővebben…

Benczúr László: Matzon Ákos kiállítás megnyitására

2011. november 29-én az Aszód Petőfi Evangélikus Gimnázium és Kollégium aulájában az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében nyílt meg Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. A kiállítás célja, hogy a diákokat rávilágítsa a kortárs képzőművészetre, megismertesse azt velük és a művész által segítséget kapjanak annak értelmezésében. Alábbiakban Benczúr László Ybl-díjas építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjének megnyitószövegét közöljük.

Bővebben…

Fabiny Tamás: Bibliával a kézben a gótikus szárnyasoltárok előtt

Budapest – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve 2011. adventi időszakában az MNG-ben állandó kiállításon szereplő későgótikus szárnyasoltároknál négy felekezet általi tárlatvezetés-sorozatot tart szombati napokon 15 órai kezdéssel. A második alkalmon, 2011. december 3-án, dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök gondolatait hallhatták az érdeklődők. Szöveg és fotó: Kiss Tamás (evangelikus.hu)

Bővebben…

Gáncs Péter a társadalmi értékrend változásairól

Budapest – Az Asztali Beszélgetés Kulturális Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében pódiumbeszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők, és időről időre társadalmunk aktuális kérdéseiről esik szó, keresztyén szemmel. 2011. december elsején Gáncs Péter püspök és Hankiss Elemér szociológus voltak a meghívott beszélgetőpartnerek a téma pedig az értékrendünk változásainak hátterében meghúzódó folyamatok voltak. Szöveg és fotó: Kiss Tamás /evangelikus.hu/

Bővebben…

Az Énekes Iskola kórusa a Magyar Nemzeti Galériában

Budapest – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve, 2011. adventi időszakában, az MNG-ben állandó kiállításon szereplő későgótikus szárnyasoltároknál négy felekezet általi tárlatvezetés-sorozatot tart szombati napokon, 15 órai kezdéssel. A harmadik alkalom a gótika egyházzenéjének jegyében telt. Szöveg és fotó: Kiss Tamás /evangelikus.hu/

Bővebben…

Munkácsy Mihály: Krisztus trilógia - püspökök tárlatvezetései

Munkácsy Mihály: Krisztus trilógia - püspökök tárlatvezetései

A Magyar Nemzeti Galériában az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány szervezésében egyházak vezetői tartottak tárlatvezetéseket Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájáról.

Bővebben…

Oltárközelben – Szabó István a Magyar Nemzeti Galériában

Oltárközelben – Szabó István a Magyar Nemzeti Galériában

Budapest - Szabó István református püspök tárlatvezetésével zárult az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány négyrészes adventi sorozata a Magyar Nemzeti Galéria késő gótikus szárnyasoltárainál. A látogatók ismét új megközelítés segítségével léphettek közelebb a középkor végéről, főként Felvidékről és Erdélyből származó szakrális tárgyakhoz. Írta: Szabad Júlia; fotó: Kiss Tamás (evangelikus.hu)

Bővebben…

Irodalmi est és beszélgetés a szerelemről

Irodalmi est és beszélgetés a szerelemről

Résztvevők: Oberfrank Pál, Kéri Kytti, Bárdos Júlia, Lackfi János és Fabiny Tamás

Bővebben…

Harmati Béla tárlatvezetés Polgár Rózsa életmű-kiállításán

Polgár Rózsa Kossuth- és Munkácsy-díjas kárpitművész életmű-kiállításának zárónapján férje, dr. Harmati Béla ny. evangélikus püspök kalauzolta az érdeklődőket az Iparművészeti Múzeumban.

Bővebben…

Vekerdy Tamás és Fabiny Tamás disputája

Vajon az élen járó, kitűnő tanulóból lesz sikeres felnőtt? Vekerdy Tamás pszichológus szerint a válasz egyértelmű nem. Bármilyen meglepő, sokszor az általunk haszontalannak vélt dolgok a leghasznosabbak a gyerekeknek.

Bővebben…

A Benczúr Építész Iroda és a Benczúrok – Megnyílt a kiállítás a Lágymányosi Ökumenikus Központban

A Benczúr Építész Iroda és a Benczúrok – Megnyílt a kiállítás a Lágymányosi Ökumenikus Központban

Budapest – Benczúr László Ybl-díjas építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjemun katársai és gyermekei, Benczúr Emese Munkácsy-díjas képzőművész és ifj. Benczúr László Pro Architectura-díjas építész kiállítása nyílt meg 2012. március 29-én, a Lágymányosi Ökumenikus Központban. A kiállítást az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és az Északi Evangélikus Egyházkerület közösen szervezte.

Bővebben…

Fabiny Tamás a késő górikus szárnyasoltárokról

Hanganyag a Magyar Nemzeti Galériában tartott tárlatvezetésről

Bővebben…

Fabiny Tamás, Péreli Zsuzsa és Tolcsvay László disputája

Hivatás vagy munka? - – Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve évek óta igyekszik az egyházi és világi gondolkodók, közéleti személyiségek, művészek számára fórumot biztosítani a gondolataik, cseréjére. Ezúttal Fabiny Tamás – evangélikus püspök, Péreli Zsuzsa – textilművész és Tolcsvay László – zeneszerző, zenész disputáját hallhatták az érdeklődők. /Kiss Tamás, evangelikus.hu/

Bővebben…

Podmaniczky Szilárd: Angyalklíma

Fazakas-Koszta Tibor Átváltozások című kiállításának megnyitószövege. forrás: librarius.hu

Bővebben…

Benczúr László előadására, kiállítására és a budahegyvidéki templom makettjének átadására került sor a KÉSZ rendezvényén.

Benczúr László előadására, kiállítására és a budahegyvidéki templom makettjének átadására került sor a KÉSZ rendezvényén.

A tíz éve átadott, Benczúr László Ybl-díjas építész által tervezett Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség előadótermében a tervező, aki egyben az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője is tartott előadást a szakrális építészetről. Ezt követően kamarakiállítás keretében nyílt meg a Benczúr László evangélikus templomait bemutató tárlat, továbbá átadásra került a budahegyvidéki evangélikus templom makettje, melyet Galambos Gábor építészmérnök készített el 1:100 méretarányban. A makett az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és az Északi Evangélikus Egyházkerület szervezésében, a MEÖT-ben rendezett A Benczúr Építésziroda és a Benczúrok című kiállításra készült, mely a felajánlás által most nyerte el végső helyét. Ezáltal az érdeklődőknek lehetőségük van a templomot nemcsak körbejárni, de a makett segítségével több perspektívából megtekinteni.

Bővebben…

Winkler Barnabás: Matzon Frigyes és Matzon Ákos kiállítására

Winkler Barnabás: Matzon Frigyes és Matzon Ákos kiállítására

Matzon Ákos Munkácsy-díjas képzőművész és Matzon Frigyes szobrászművész kiállítása az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség és a Varga Béla Városi Kulturális Központ szervezésében valósult meg. A kiállítást Podmanicky Szilárd és Winkler Barnabás nyitotta meg, míg Matzon Ákos Matzon Frigyes munkásságáról tartott szubjektív tárlatvezetést. A 2012. július 22-ig látogatható kiállítás a balatonboglári evangélikus templomban, a Pincegalériában és a vörös kápolnában került megrendezésre.

Bővebben…

Podmanicky Szilárd: Matzon Ákos kiállításai

Podmanicky Szilárd: Matzon Ákos kiállításai

Matzon Ákos Munkácsy-díjas képzőművész és Matzon Frigyes szobrászművész kiállítása az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség és a Varga Béla Városi Kulturális Központ szervezésében valósult meg. A kiállítást Podmanicky Szilárd és Winkler Barnabás nyitotta meg, míg Matzon Ákos Matzon Frigyes munkásságáról tartott szubjektív tárlatvezetést. A 2012. július 22-ig látogatható kiállítás a balatonboglári evangélikus templomban, a Pincegalériában és a vörös kápolnában került megrendezésre.

Bővebben…

Podmaniczky Szilárd és Némethné Tóth Szilvia disputája

Kisgyermekek emlékiratai avagy a gyász és elengedés kérdései. - hanganyag!

Bővebben…

Fábri István és Kamarás István disputája

Téma: Az egyház jövője - hanganyag!

Bővebben…

Szvetelszky Zsuzsanna és Réz-Nagy Zoltán disputája

Hanganyag! - Párkapcsolataink és családi kapcsolataink a mérlegen...

Bővebben…

Kiáltvány

Kiáltvány

Az Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás kiáltványa

Bővebben…

Ámos Imrére emlékeznek Szentendrén

Ámos Imrére emlékeznek Szentendrén

Az MTI híradása az Ámos Imre és a XX. század című kiállításról

Bővebben…

Schweitzer József: Ámos Imre és a XX. század - köszöntő

Schweitzer József: Ámos Imre és a XX. század - köszöntő

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi köszöntője.

Bővebben…

Fabiny Tamás: Ámos Imre és a XX. század - megnyitóbeszéd

Fabiny Tamás evangélikus püspök megnyitóbeszéde itt hallgatható

Bővebben…

Fabiny Tamás: Ámos Imre és a XX. század - nyitóbeszéd

Fabiny Tamás: Ámos Imre és a XX. század - nyitóbeszéd

Ámos Imre (1907-1944) és a XX. század címmel kortárs összművészeti kiállítás nyílt a szentendrei Régi Művésztelepi Galériában. A Magyarországi Evangélikus Egyház, az azzal együttműködő Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) együttműködésében létrejött tárlatot dr. Fabiny Tamás püspök - aki Schweitzer József és Várszegi Asztrik mellett a kiállítás egyik védnöke - nyitotta meg december 9-én. Ámos Imre festőművész életútja szorosan összefügg a XX. századdal, a holokauszt érthetetlenségével, az európai etika megingásával. A 2013. január 15-ig megtekinthető kiállítás ezekre kíván reflektálni az alábbi témákon keresztül: Megtört tér; Megtört idő; Törvény és törvénytelenség; Apokalipszis; Remény és áldás. A püspök nyitó beszédében - amely műfaját tekintve egyszerre volt igehirdetés, valamint történelmi és kulturális áttekintés - kitért arra, hogy egyházunknak a vészkorszakban tanúsított számos megnyilvánulása miatt bűnbánatot kell tartania. Voltak ugyan önfeláldozó és zsidómentő evangélikus lelkészek, ám az egyház általános magatartását sok mulasztás jellemezte. A püspök kifejezte reményét, hogy amint ez a kiállítás is egybegyűjtött különböző világnézetű és hitű embereket, úgy a magyar társadalomban tapasztalható ellentétek is oldódni fognak.

Bővebben…

Juhász Ferenc: Az áhítat angyala

Juhász Ferenc: Az áhítat angyala

Juhász Ferenc író köszöntője az Ámos Imre és a 20. század - kortárs összművészeti kiállítás szentendrei megnyitóján.

Bővebben…

Hol van az Isten?

Hol van az Isten?

"Hatni pedig, jól tudjuk ezt már évezredek óta, leginkább példamutatással lehet. Az ötletgazdák Ámos Imre festőművész életútja, illetve olyan alapvető értékek, mint az élet tisztelete és az emberi méltóság kapcsán elérték azt, amire a mai megosztott magyar társadalomban és művészvilágban kevesek képesek: összehoztak különböző gondolkodású, világnézetű és politikai elkötelezettségű, ám az alapvető emberi értékeket egyaránt becsülő alkotókat."

Bővebben…

Ámos Imre kortárs reflexiók felől

Ámos Imre kortárs reflexiók felől

Hiánypótló cselekedetet hajtott végre a Magyarországi Evangélikus Egyház Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítványa: A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft-vel együttműködve 2012. decemberében a szentendrei Régi Művésztelepi Galériában Ámos Imre és a XX. század címmel kortárs összművészeti kiállítást szervezett. - Üveges Krisztina írása

Bővebben…

Péntektől Szlovákiában látható az Ámos Imre és a XX. század – kortárs összművészeti kiállítás

Péntektől Szlovákiában látható az Ámos Imre és a XX. század – kortárs összművészeti kiállítás

Dunaszerdahely – A holokauszt áldozatává vált magyar festőművész életművére reflektáló tárlatot a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány hozta létre. Ámos Imre alkotásaira és a 20. század kérdéseire közel negyven kortárs alkotó reflektált. A tárlat fogadófalán az alábbi felirat olvasható: „A Magyarországi Evangélikus Egyház felelősséget érez a múltban elkövetett mulasztásaiért, és a jelen kiállítást a bocsánatkérés és a szeretet kifejezésének szolgálatába kívánja állítani.”

Bővebben…

Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás Dunaszerdahelyen - megnyitószöveg

Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás Dunaszerdahelyen - megnyitószöveg

A Kortárs Magyar Galériában 2013. március 8-án nyílt meg a kiállítás. Alábbiakban a megnyitószöveg olvasható.

Bővebben…

Bemutatták az „Elvégeztetett” – Felekezeti tárlatvezetések Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájánál című könyvet

Bemutatták az „Elvégeztetett” – Felekezeti tárlatvezetések Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájánál című könyvet

Budapest – A Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében disputa keretében került sor az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Luther Kiadó közös kiadványának ünnepélyes bemutatójára. A beszélgetésen Fabiny Tamás evangélikus püspök és Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársa Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájáról, továbbá az egyház és művészet viszonyáról osztották meg gondolataikat. (evangelikus.hu)

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?