Hann Ferenc: Aknay János oltárképének avatására

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség szervezésében Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész oltárképének avató ünnepi istentiszteletére került sor húsvét vasárnap a balatonboglári evangélikus templomban. Az istentiszteleti szolgálatot Ittzés János evangélikus püspök végezte. A kiállítást dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának minisztere és Gáncs Péter evangélikus elnökpüspök levélben köszöntötte. A Balatonboglári Evangélikus Egyházközség nevében Czöndör István, míg az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány nevében Galambos Ádám, a kuratórium elnöke mondott ünnepi beszédet. Alábbiakban a 2010. december 8-án elhunyt Hann Ferenc művészettörténész írását közöljük, melyet a balatonboglári evangélikus templomba került oltárképről írt. Ez a művészettörténész utolsó publikációja. Fotó: Aknay Csaba

Hann Ferenc: Aknay János oltárképének avatására

Aknay János: A Megváltó

Tavaly július 31-én nyílt meg Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas szentendrei festőművész különlegesnek tűnő tárlata Balatonbogláron az építészeti szempontból is izgalmasnak mondható, az építész, Nagy Tamás által tervezett evangélikus templom puritán szakrális terében. Természetesen a művész azokból a műveiből válogatott, melyek a művek igen jelentős részét adják: az úgynevezett „angyalos” képeiből, de néhány Krisztus-fej is szerepelt a bemutatott műegyüttesben.

Galambos Ádám evangélikus teológus nagyívű megnyitóbeszédében a hívők és a nyitott lelkű érdeklődők számára is világossá tette Aknay művészi szándékait: Ady istenes verseiben, Weöres Sándor filozofikus okfejtésével, Radnóti egy zsoltár-parafrázisával találva gondolati párhuzamot. E kitűnő költők egyike sem volt a szó hagyományos értelmében véve hívő vagy vallásos ember, de megérintette őket Jézus szenvedéstörténete, s mindannyian tudtak láthatatlan őrangyalukról.

Aknay angyalai, Krisztus-képei, Mária ábrázolásai nem újkeletűek. A sokáig a fő áramlatot jelentő konstruktív, finoman szürreális főművek mellett már a hetvenes évek első harmadában készült olajpasztelljein megjelennek az angyalok, s jók emlékszünk  egy 1972-es kollázsra, ahol a szentendrei városképi motívumok között ott lebeg a korpusz.

2004-re a művész őrző, védelmező, hírvivő, lélekemelő angyalaiból már olyan jelentős műcsoport állt össze, hogy érdemes volt egy komoly, elegáns albumban közreadni (Angyalos könyv, Vajda Lajos Stúdió kiadás, szerk.: Novotny Tihamér).

A balatonboglári kiállítás fogadtatása, maga a megnyitó, a bostoni evangélikus templom orgonaművészének, Karosi Bálintnak direkt e jeles alkalomra komponált darabjainak bemutatásával színesítve arra ösztönözték a festőt, hogy a kiállítás képeit a templomnak, illetőleg a gyülekezetnek ajándékozza. Egyúttal felajánlotta egy oltárkép megfestését is 2011 húsvétjára, amit azóta természetesen meg is tett. A 300X200 cm méretű akryllal vászonra festett mű a megfeszített Krisztust ábrázolja, abban a pillanatban, amikor megválik a földi világtól. Lábai még érintik e gyarló planétát, széttárt karjai azonban már az égi mezők felé nyúlnak, s fel is oldódnak a megfoghatatlan éterikus szférában.

A test maga súlyos, erős kontúrokkal határolt, a szerkezetet jóformán csak a meggyötört bordák hangsúlyozzák. A finoman megoldott (félig profil, félig szembenéző) arc szomorúságot sugall, a lehunyt szemek már befelé tekintenek: „bevégeztetett”. Az oldott, puha líraisággal megfestett háttér színei (aranysárga = örökkévalóság, zöld = élet, kék = égi mezők)  egymásba folynak, a teljesség tapinthatatlan kulisszái.

A keresztény ikonográfia számos Krisztus-ábrázolást ismer, a győzedelmes Pantokrátortól, a világ urától az ítélkező Úrjézusig. Aknay oltárképe a Christus victor quia victima (= a győztes áldozat) megjelenítése, de egyben a mennybemenetelre is utal (Ascensio domini). Végezetül idézzünk újra Galambos Ádám teológus szavaiból: „Aknay János képei a balatonboglári evangélikus templomban (…) egy szakrális teret öltöztetnek fel” Magunk is így vélekedünk, kihangsúlyozva az apszisba kerülő oltárkép kitüntető szerepét.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?