Megnyílt Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc fotókiállítása

Budapest – Május 1-jén az Anyák napi csokor című program keretében Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője megnyitotta a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett Siloám tava című fotókiállítást.

Megnyílt Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc fotókiállítása

Siloam tava

A rendhagyó helyszínen – a Deák Téri Evangélikus Gimnázium utcára néző ablakaiban – berendezett közel negyven alkotásból álló tárlat 1998-99-ben készült a gödöllői Tessedik Sámuel Anyaotthonban. A képekhez Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója írt „képszöveget” melyek arra hívatottak, hogy a fotókhoz szükséges elmélyülést segítsék.

Prőhle Gergely megnyitóbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az idei évben a Magyarországi Evangélikus Egyház 1%-os gyűjtésének fókuszában az anyaotthonok állnak. Az evangélikus egyháznak két anyaotthona működik, egyik Gödöllőn, másik Nyíregyházán, viszont szükség lenne további hasonló intézmények létrehozására. Az országos felügyelő elmondta, hogy meglátása szerint Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc nemcsak az utca emberének szólnak, hanem mindannyiunknak, hisz a két fotóművész alkotásai a család fontosságára, az anya-gyermek viszonyra és saját, a másikért felelős döntéseinkre szólítanak fel minket. Ahogy a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményi szinten felelősséget vállal bajba jutott családokért, ehhez hasonlóan az egyház tagjainak is hasonló magatartást kéne tanúsítaniuk ahhoz, hogy minél kevesebb család éljen nehéz, vagy ellehetetlenült körülmények között.


A tárlatot május 20-ig a Deák Téri Evangélikus Gimnázium /Sütő utcai, Szomory Dezső téri és Bárczy István utcai/ ablakaiban lehet megtekinteni

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?