Szabó István és Gryllus Dániel Munkácsy Krisztus trilógiájáról

Már kisdiák korában elemi hatást gyakorolt rá az "Ecce Homo". Néhány évtized elteltével az érdeklődőket kalauzolta Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájánál Szabó István dunamelléki püspök a Magyar Nemzeti Galériában.

Szokatlan tárlatvezetést, közös képmeditációt hirdetett meg az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Nemzeti Galériával és a Munkácsy Alapítvánnyal közösen. A hatrészes alkalmon egyházi vezetők mutatták be a teológus szemszögéből Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját.
Árpilis 16-án, szombaton Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke mondta el gondolatait a festményekről.

A Nagyhétre hangolva Gryllus Dániel Kossuth-díjas zeneszerző adott elő a Bibliából táplálkozó dalokat a galéria közönségének, a verseket a bibliai szövegek nyomán Sumonyi Zoltán írta.

Szabó István tárlatvezetésére minden jegy elkelt, így mintegy kétszáz érdeklődő kísérhette a figyelemmel a helyszínen az előadást.

Az ártatlan megvádolása és elítélése

Krisztus Pilátus előtt (1881)
Szabó István: "Minden műalkotás valódi értéke az expresszivitásban fejeződik ki. Ez pedig itt a megkötözött, vádszékre hurcolt Jézus átadatása – a passio egyik lényeges mozzanata, amit maga Jézus jövendöl: az Embernek Fia Jeruzsálembe megy és halálra adatik, átadatik– tradíció! Az ember legrosszabb tradíciója – az ártatlan megvádolása és elítélése. A Krisztus Pilátus előtt éppen ezt a pillanatot ragadja meg és fejezi ki. Mert bár talán a jézusi alakot első pillantásra nem találjuk, ha azonban az alakot tekintetét, a kifejező kézmozdulatokat, a bontakozó erőszak dinamikus vonalait követjük, akkor azt játjuk, hogy ugyan nem Jézus áll a mértani középpontban, de őreá irányul az erőszaknak ez az átadás-átvétele, az adás-vétel, mely harminc ezüstön forog, egy rabszolga árán. (…)Ha hiányoljuk a feltámadásnak akárcsak szimbolikus jelét (amit a passió-festők azért rendre elrejtenek képeiken), úgy az a válaszom: az magában Jézusban mutatkozik – az ő alakján világlik át az üdvözítés és az örök élet nagy misztériuma."

Vallani mindig csak igazat lehet

Golgotha (1884)
„A felgomolyló sötétség már-már elrejti előlünk a kivégzést felügyelő római centurió alakját. Ő is a sötétedő és süllyedő szakaszban tartózkodik – de róla ezt írja az evangélista: „Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!” (Márk 15:39) Ez a kiáltás az elismerés, és a hitvallás szava. Némelyek szerint csak az elismerésé: aki ott szenved és hal, már-már a mítoszok istengyermeke, nemes és dicső lélek. De inkább a hitvallás szava – transzparens szó, mert vallani mindig csak az igazat lehet, vallani hazugságot nem lehet, vallomás ez, igaz beszéd, hitvallás, mely mindig transzparens is. Akiről Keresztelő János azt mondta: néki fel kell emeltetnie, - ezen a vallomáson keresztül emeltetik legelőbb teljes méltóságára, éppen ott halálában.”

Íme az ember

Ecce Homo (1896)
„Itt most mindenki egyfelé tekint, Jézusra, akit politikai váddal hurcoltak Pilátus elő, s aki tudja, hogy ez a Jézus ártatlan, s úgy akarja őt szabadlábra helyezni, hogy megostoroztatásával, megcsúfolásával kielégíti a dühös vádaskodókat. Itt azonban már nemcsak vádlók vannak a színen, hanem követők is. A helyzet tehát nem ugyanaz. S ezt Pilátus mozdulata fejezi ki: íme, az ember. Íme, az ember? – Ahogy a megvert és megcsúfolt Jézus állt Pilátus mellett, a reá mutató mozdulat inkább ezt fejezi ki: íme, a tiétek. Visszaadom nektek. Ártatlan. Ártalmatlan. Visszaütni sem tud. Meztelen. Ami rajta van, kölcsöndicsőség, a gyarmati alattvalóra terített katonapalást. Íme, az ember.”