A Pálinka Fesztivál és ami mögötte van – Jókai Anna előadása Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt

Nyüzsgő tömeg, kordonok, hangos zene, sült csülök és pálinka illata a levegőben. Tudtam, hogy most van a Pálinka Fesztivál, azt is, hogy éppen ott. Amikor azonban úton a Nemzeti Galéria felé próbáltam ráhangolódni az élményre, ami az embert az olyan művek közelében éri, mint Munkácsy Krisztus-trilógiája, valahogy elképesztően zavart a vásári hangulat. Abszurd élmény belépni a Palota udvarán zajló koncert beszűrődő hangjaitól visszhangzó, felbecsülhetetlen értékeket őrző képtárba, a bejárat mellett (!) felállított sütödéből terjengő pecsenyeillat felhőjében. Nagy rajongója vagyok a jóféle pálinkának, sőt lelkes látogatója is az ilyen rendezvényeknek is, de biztos hogy ez a megfelelő hely? Persze ahogy Anthony de Mello fogalmazta: „Könnyebb szandált húzni a lábunkra, mint szőnyeggel borítani az egész földet.” Nem várhatjuk, hogy a világ alkalmazkodjon hozzánk...

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Magyar Nemzeti Galéria közös rendezvényén az alkalom szervezője, Galambos Ádám nagypéntekre írt gondolatait követően Jókai Anna, a szókimondásáról is híres Kossuth-díjas író, épp a fenti gondolatokkal kezdte előadását. Úgy fogalmazott, hogy tapintatlanság a magyar kultúrával szemben az a forma, ahogy a palota udvarán tartott rendezvény zajlik. Manapság gyakran félreértelmezzük a jézusi intelmet, és a császárnak igyekszünk megadni, ami az Istené, és az Istennek, ami a császáré. Különös aktualitása e bevezetőben elhangzottaknak, hogy épp Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt beszél az írónő az értékek felborulásáról.

Mindhárom képen szembetűnő, hogy hány különböző embertípust és reakciót ábrázol a festő. Talán a legnagyobb számban a bambán, kíváncsian bámészkodó tömeget láthatjuk, amelynek látványosság mások szenvedése, külső és belső tusakodása. Jókai Anna azonban nem hagyott teret a félreértéseknek és azonnal párhuzamot vont a mai értékrend nélküli, ValóVilág-néző generációnk és a képen „Feszítsd meg!”-et kiáltozó tömeg közt. Persze nem csak ők szerepelnek a képen, ahogy ma sem reménytelen a helyzet. Minden képen találunk olyanokat, akik átérzik a helyzet súlyát és tragédiáját.

Az írónő rövid filozófiatörténeti kitekintés után rávilágított, hogy a keresztyénség azért különleges a többi valláshoz képest, mert azt vallja, hogy a teremtő Isten korlátozva magát, megmentő áldozatként érkezik a világba. Ez az oka, hogy a kétezer évvel ezelőtti események valódi fordulópontot jelentettek az emberi történelemben, hiszen a krisztusi áldozat mélypontja után felemelkedés következik.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.”

Hogyan érvényesek ezek a szavak ma? Az előadó értelmezésében a keresztyénség irgalom, de méltóság is. Bocsáss meg azoknak, akik valóban nem tudják, mit cselekszenek. Ahogyan egy paptól idézte: „Bárányok vagyunk, de nem birkák!”

„Még ma velem leszel a paradicsomban”

A jobbján lévő latorhoz szóló mondat a bűneiket végül őszintén megbánók reménysége lehet, de aki még ilyenkor sem hajlandó szembenézni tettei következményeivel, azon Krisztus sem segíthet.

„Asszony, íme a te fiad”

A szeretet immár túllépi a vérségi korlátokat.

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Valóságos emberként, Krisztus is átéli a mindnyájunk számára ismerős elhagyatottságot, amikor úgy tűnik, minden és mindenki hátat fordít nekünk.

„Szomjúhozom”

Éreztünk már lelki szomjúságot? Csillapíthatatlan, állandó szomjúságot valami után, ami valaha a miénk volt? Az szomjas igazán, aki kapott már valaha néhány csöppet. Ez az igazi elhagyatottság.

„Elvégeztetett”

Sokan félreértik ezt a mondatot! Ez nem a lemondás, feladás sóhaja, hanem az elvégzett munka után megnyugvó alkotó felkiáltása: amiért küldtél, megtettem.

„Atyám, a Te kezedbe adom lelkemet!”

Az elhagyatott visszanyeri bizalmát, tudva, hogy jó kezekben lesz. Hiszen: „A halál az élet végén nem pont, hanem kettőspont.”

Krisztus hét szava a kereszten végig vezet életünkön, elénk éli azt.

II. János Pál mondta: Keresztényként nem az a dolgunk, hogy Krisztus keresztjéhez látványosan odaálljunk, hanem, hogy a sajátunkkal a vállunkon kövessük Őt!

A keresztyénség dolga, hogy megmutassa a dogmákon túli, élő Istent. A művészek felelőssége, hogy megmutassák a világosságot, ha nem ezt teszik, akkor nem végzik jól a dolgukat.

A legnagyobb reménység, az ígéret: „Veletek vagyok a világ végezetéig!”