Szvorák Katalin a váci börtönben lépett fel

Vác – Szvorák Katalin Liszt-díjas népdalénekes, Andrejszki Judit barokkénekesnő és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két hallgatójának koncertjére gyülekeztek össze múlt szerda (2010. június 23-án) délután a fogvatartott testvérek a Váci Fegyház és Börtön kultúrtermében. Szöveg és fotó: Magyari Márton

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Magyar Testvéri Börtöntársaság által szervezett koncerten mintegy 60 fogvatartott vett részt, örömmel hallgatva a 75 perces előadást, melyben óegyházi himnuszok, népdalok és Assisi Szent Ferenc Naphimnusza is elhangzott. Az alkalom egyben a nyári szünet előtti záró alkalma is volt a „benti” Asztali beszélgetéseknek. Az alkalom szépségét az
is adta, hogy nem csak a meghívott vendégek adták elő műveiket, hanem a fogvatartott testvérek is (a tőlük megszokott módon) több egyházi éneket énekeltek el, ezen a lélekemelő alkalmon, mindannyiuk épülésére a börtön falain belül.

 

Benső párbeszédek a váci börtönben

Galambos Ádám írása

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány eddigi rendezvénysorozata 2009-októberétől Roszík Gábor felkérésére kibővült egy, a börtön falain belül megrendezésre kerülő disputasorozattal. Míg hagyományos rendezvényeink szellemi-kulturális hídépítést szolgálnak az egyházi és világi gondolkodás között, addig a Magyar Testvéri Börtöntársasággal közösen szervezett váci alkalmak a börtön falain belül fogvatartottaknak és azok őrzőinek a személyes példaadásról szólnak.

Közéleti személyek sorra fogadták el a számukra nem kis félelemmel társuló felkéréseket, miszerint a Váci Fegyház és Börtön falain belül beszéljenek szeretetről, elfogadásról saját életük bemutatásával.

A most nyári szünetét köszöntő rendezvénysorozaton részt vett Erőss Zsolt hegymászó, aki a fizikai megpróbáltatásokon kívül saját hegycsúcsaink megmászásáról is beszélt.

Őt Simon András követte egyvonalas alkotásainak bemutatásával. A beszélgetésen a neves grafikusművész kitért arra, hogy Krisztus előtt mindenki bűnös és mindenkinek ugyanaz a kegyelem megadatik. Ezzel a reménységgel kívánt a jelenlévőknek erőt büntetésük letöltéséhez.

Szabó András teológus holokauszt tanulmányával kapcsolatban az előítéletek, a másik megítélése és az emberi tisztelet került a jelenlévők gondolkodásának fókuszába.

Dúl Géza, a katolikus egyház cigányreferense munkatársaival mutatta be a magyarországi cigányság helyzetét felhívva a figyelmet az egymással való közös életre, a másik kultúrájának elfogadására és értékeinek meglátására.

Novák Péter színművész személyes életútjának bemutatása mellett beszélt arról, hogy Júdás és Pál apostol személyisége egyszerre él bennünk. A mi döntésünk, hogy életünkben, egyes helyzetekben melyiket választjuk.

Az évadot Szvorák Katalin Liszt- és Alternatív Kossuth-díjas énekesnő, Andrejszki Judit és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatóinak népzenei és egyházzenei koncertje zárta.

Alapítványunk bízik abban, hogy a személyes példa segítséget és erőt ad fogvatartottaknak és őrzőiknek egyaránt, akik életutakon keresztül megtapasztalhatják, hogy a nehézségből, kilátástalanságból erőt lehet meríteni és tisztességes életet lehet élni.

Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?