Kertész Imre, Schweitzer József és Jutta Hausmann disputája
Téma: Az Auschwitz utáni kor
balról: Galambos Ádám, Jutta Hausmann, Kertész Imre és Schweitzer József
Az Auschwitz utáni kor
A holokauszt nem csak a zsidóság, hanem az egész magyar nemzet legnagyobb tragédiája volt, s hatalmas törést jelentett az emberiség történetében - mondta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi Budapesten kedden az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány évadzáró kerekasztal-beszélgetésén, amelyen az Auschwitz utáni kor volt a téma.
Auschwitz mai fontos társadalmi kérdése, hogy "az államok miként tudják megértetni polgáraikkal, hogy voltaképpen mi történt a zsidósággal" a második világháború idején. Vannak országok, ahol "a holokausztot nem tanítják rendesen", pedig ez is eszköz lehetne a múlt feldolgozásához - mondta a nyugalmazott országos főrabbi.
A holokauszttagadásról megjegyezte: "elég baj, hogy törvényekkel kell fellépni ellene, mert az emberek lelkiismeretének kellene megtiltania" a soá megkérdőjelezését, ami "veszedelmes és véres igazság volt" - mutatott rá.
Schweitzer József elmondása szerint a zsidó nép többsége, annak ellenére, hogy "megoldhatatlan probléma elé került" a holokauszt idején, hű maradt hitéhez, mert "ez volt erkölcsi tartásának alapja". Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a jelentős kulturális háttérrel rendelkező Németországot "ejtette rabul ez a rettenet", melynek során "a legtöbben hallgattak, mert féltek, szégyellték magukat vagy mert egyetértettek vele".
A trauma után a zsidó hitközségeknek volt erejük újrakezdeni, és "a romokból felépíteni egy új zsidó életet", pedig a legtöbben "a pokol legmélyebb bugyrában is voltak" - mondta.
Kertész Imre Nobel-díjas író a holokausztot traumának nevezte, amikor "a morális értékek nagy mértékben eltűntek", ami bizonyos értelemben "a kultúra végét jelentette". Az Auschwitz utáni kor viszont "egy egészséges, alkotó Európának kihívás volt", mert itt "még mindig megvan az alkotóerő, a kultúra és az emberi szabadság" - fogalmazott.
Az író kitért arra, hogy sok népirtás volt a történelemben, de azok a népek egymás elleni küzdelmének körébe tartoznak, a soá viszont nem, mert itt a zsidóság ki volt szolgáltatva a náciknak. Az önvizsgálat manapság folyamatban van sok nemzetnél, melynek során elismerik bűneiket, szembenéznek múltjukkal, ami pedig "valamelyest közösséget teremt".
Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora kijelentette: először az egyetemen szembesült azokkal a szörnyűségekkel, hogy mi történt a második világháború alatt. A társadalmak felelősségének nevezte, hogy minden tagja megtudjon minél többet a holokausztról a civil és az egyházi szférában egyaránt.
Meglátása szerint "sok olyan történt a holokauszt idején, ami nem felelt meg Isten akaratának". Ami történt, az viszont "felelősségre von mindenkit, hogy miként állnak a holokauszthoz". A teológusnak úgy kell prédikálni, hogy ne történjen meg újra a vészkorszak - hangsúlyozta.
Közölte: "vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy újra egymás ellen mennek a dolgok", majd hozzáfűzte: leginkább a nem zsidók feladata, hogy a holokauszt emlékét fenntartsák. Az egyházaknak is meg kell vizsgálniuk önmagukat, például azt, hogy mik hangzottak el a nácik idején a prédikációkban, amelyek szóhasználata "helyenként borzasztó volt".
Csatári Bence / MTI
Galambos Ádám: Auschwitz az emberiség
univerzális traumája
- Jutta Hausmann, Kertész
Imre és Schweitzer József beszélgetése
Az Auschwitz utáni kor volt a témája az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett évadzáró disputának május 5-én a Pilinszky János Irodalmi Kávéházban. A beszélgetőtársak: Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Kertész Imre Nobel-díjas író és Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetség Tanszékének professzora voltak.
(a cikk az Ujreformkor.hu oldalon jelent meg)
Auschwitz egy kultúra vége. A vég viszont
valaminek a kezdetét jelenti. A soá megtaníthat
minket az identitás szélesebb körű
megértésére - talán mondhatni, hogy ez a
felelőssége az utána következő második
és harmadik generációnak. Nem könnyű a
megértés még ma sem, hiszen olyasmi
történt, ami felfoghatatlan és
megérthetetlen. A teológia azt kérdezi, hogy hol
volt Isten Auschwitz alatt, az irodalom azt firtatja: lehet-e verset
írni Auschwitz után.
Amikor 1975-ben megjelent Kertész Imre Sorstalanság
című könyve, sokan azt mondták a mára
már Nobel-díjas írónak, hogy
fölösleges írás, hisz már rég
túl vagyunk rajta, másról gondolkodunk és
beszélünk. Az azóta eltelt közel harmincöt
év mégis bizonyítja, hogy ma, amikor
törvényalkotással próbáljuk
szabályozni az Auschwitz-tagadási indulatokat és
ellenvéleményeket, a kérdések még
mindig aktuálisak. Kérdés, hogy az Auschwitz
utáni kultúra/kultúránk képes-e
hordozni a feltett kérdések súlyát,
felkészültek-e az emberek az elutasítás,
gyűlölet helyébe a megértést, az
elfogadást állítani úgy, hogy Auschwitz
egy, az identitásunkat meghatározó, abba
beágyazódó szemléletté váljon.
Kertész Imre a beszélgetés
során a holokausztot traumának nevezte.
„Végeredményben a
keresztény-zsidó-görög kultúrkörben
történt meg Auschwitz, melyben a morális
értékek oly mértékben tűntek el, hogy ez az
alkotó Európa számára
kihívást jelent. Azoknak a generációknak,
amelyek már nem közvetlenül voltak ott, így
csak a súlyát, a morális
erejét/összeomlását érzik, ennek a
generációnak – tudniillik a második
és harmadik generációnak – valamiféle
új morált kellene teremtenie.”
Schweitzer József hozzátette: „Az
én és a kortársaim feladata az volt, hogy a
legközelebbről érinthető területen, a zsidó
élet, a zsidó hitélet területén
próbáljunk a romokból új életre
kelni és kelteni.” A nyugalmazott országos főrabbi
csodálatosnak nevezte, hogy „Azután a trauma
után, amely a vidéki zsidókat és a
vidéki zsidó hitközségek tagjait
személy szerint is érintette - hiszen gyermek,
feleség, testvér, szülők pusztultak el - volt
erejük újrakezdeni nemcsak az életet, hanem volt
erejük és akaratuk felépíteni egy
zsidó életet.”
Jutta Hausmann: „Az az időszak, amelyben én
felnőttem, a hallgatás időszaka volt, ami azt jelenti, hogy sem
az iskolai, sem az egyházi életben nem volt arról
szó, hogy mi történt. Az egyetemi
éveimben szembesültem először azzal, ami
történt. Attól kezdve, hogy közelebb
kerültem a történtekhez, hogy mi történt,
az volt a kérdés, hogy nekem mi a feladatom és mi
a felelősségem. A soát megérteni nem lehet,
viszont meg kell próbálni megérezni, hogy mit jelentett és mit jelent.
Németként, ha külföldre mentem, sokszor
feltették a kérdést, hogy mit gondolok
róla. Máig sem tudom, hogy a szüleim
generációja hogyan gondolkodott.”
Kertész Imre: „Isten megteremtette az embert,
az ember megteremtette Auschwitzot – hasonlatom arra
világít rá, hogy a törvény
véget ért, annak ereje megszűnt, mint ahogy egy
görög hajós hallott egy hangot, a kultúra
véget ért.”
Schweitzer József: Isten és Auschwitz
kapcsolata rettenetesen nagy probléma. Egy
németországi börtön falán volt egy
karcolat bevésve: Mindent megtettél, hogy megtagadjalak,
de mégsem tagadtalak meg. A teológia műnyelvén a
teodícea, azaz az isteni igazságosság
problémája, ami a Bibliában és az azt
követő iratokban is sokszor megjelenik. A valóság
azt mutatta, hogy minden kétségbeesésünk
ellenére is, annak ellenére, hogy megoldhatatlan
probléma elé került, a zsidóság
ragaszkodik a hitéhez, mert erkölcsi
tartásának ez az egyik alapja.
Jutta Hausmann: „Számomra inkább az a
kérdés, hogy hol van Isten, ha én a saját
helyemen vagyok és meg akarok felelni az Ő akaratának.
Az, aki Auschwitzban volt, másként élte át
ezt a kérdést, mint aki felemelte a szavát vagy
elhallgatta, hisz másként érintett abban. Hogyan
függ össze Auschwitz és Isten? Egyrészt ott
olyan történt, amely nem felel meg Isten akaratának,
másrészt, ami történt, az mindegyikünket
felelősségre von, vagyis figyelembe kell vennem, hogy hogyan
beszélek róla, hogyan tanítok, hogyan
prédikálok, hogy az, ami ott végbement, ne
történjen újra. Ha úgy nézzük,
hogy Isten teremtette az embert, akkor az nemcsak rám
vonatkozik, hanem a másikra is ugyanúgy
érvényes. A második és harmadik
generációnak újra és újra szembe
kell nézni, meg kell tanulni, hogy mi történt
és figyelembe kell venni a jelent, melyben számos
hasonló pont észrevehető. Vannak olyan
megnyilvánulások, melyek arra utalnak, hogy nem
vesszük elég komolyan egymást.”
Kertész Imre: „A kérdés
igazán az, hogy univerzális-e a soá, vagy sem. Ha
univerzálisnak tekintjük, akkor az emberi
alkotóerőhöz fordulhatunk és a negatívat
pozitívra fordíthatjuk. Ha egy ilyen rettenetes
negatívumból, mint Auschwitz az emberi alkotóerő
képes valami pozitívat, valami értékeset
teremteni, az arra vallana, hogy Európában még
mindig megvan az az erő, ami a kultúrának,
szabadságnak, felfedezésnek, a gondolkodásnak a
jellemzője.”
Schweitzer József - „Az a
kérdés, hogy egy nemzet társadalmi, politikai
értelemben miként tudta feldolgozni és
megértetni lakóival hogy mi történt… A
vezetőségnek nagy feladata, hogy rámutasson arra, hogy
Auschwitz olyan törés volt az emberiség
történetében, amelyről beszélni kell
és megértetni azt.”
Jutta Hausmann: „Fájdalmas látni, hogy
zsidóknak kell védekezni azért, hogy az
emléket fenntartsák, miközben nem a zsidóknak
kell az emléket fenntartani, hanem az a nem-zsidók
feladata.” Az evangélikus professzorasszony elmondta
még, hogy mi vagyunk azok, akik felelősek vagyunk a
múlttal való szembenézésért,
azért, hogy ha Auschwitz
beszédtémává válik, ne az legyen a
válasz rá, hogy „már megint ez a
téma”, hanem önvizsgálattal
közelítve formálja az gondolkodásunkat.
Kertész Imre elmondta, hogy látja a
változást, látja, hogy valami elindult az
önvizsgálat iránt. „Nincs szebb annál,
mint vallomást tenni. Ezzel kezdődik a lelki
felépülés, ez tulajdonképpen a zsidó
és a keresztény vallás alapja is. Nagyon sokat
veszít az az ország, amely csak azt látja, hogy
bántják őt a múltért. Nem erről van
szó, hanem arról, hogy építsünk
és tegyünk valamit.”
Össszegzésként elmondhatjuk, hogy jó
érzés egy olyan dispután részt venni, amely
nem a múlt fájdalmán sóvárog, hanem
kiutat keres és reményt ad. Kiutat, vagyis a
szembenézést a megtörténtekkel, és
reményt, hogy ennek a traumának a feldolgozása
megtörténhet ma is. Felelősek vagyunk, ki-ki a maga
korosztálya, munkaköre, tapasztalata alapján,
azért, hogy a másik megcsúfolása,
szélsőséges irányzatok előretörése
helyett toleránsak legyünk a mássággal
és védelmezzük tudásunk szerint azokat,
akiket jogtalanul támadnak.
Ne felejtsük el, hogy mi vagyunk az a második
és harmadik generáció, amelyeknek az új
morál kialakításában szerepe van...
(Fotó: Kondella Mihály)
Kertész Imre: Sokan nem is akarják megérteni a holokausztot
Az Auschwitz utáni kor címmel Kertész Imre Nobel-díjas író, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora részvételével tartottak beszélgetést kedd este a Pilinszky János Irodalmi Kávéházban. Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvényét követően Kertész Imre nyilatkozott az InfoRádiónak. Forrás: Inforadio.hu / Oláh AndrásHarmadik generációját éli a zsidóság a holokauszt óta. Ön szerint hogyan sikerült feldolgozniuk a soát, a zsidók ellen elkövetett náci népirtást?
Olyan zsidóság, amely egységes "csapatot" jelenthetne, nincsen. Egyébként meg európai traumaként dolgozzák fel, és meglátjuk, hogy ez mennyire segíti előre Európát.
Ön szerint sikerült feldolgozni?
Nem lehet ezt sikeresen feldolgozni. Mindkét szó rossz: a siker és a feldolgozás is - egyik sem stimmel, de jobb híján ezt használjuk.
Vannak, akik legyintenek a holokauszt hallatán. Ön mit javasol ezeknek az embereknek? Hogyan lehet velük megértetni, hogy a holokauszt nem csak a zsidóság problémája?Nagyon nehéz az olyan emberekkel megértetni ezt, akik valószínűleg nem is akarják megérteni. Sokan próbálták meghúzni a végső elszámolás vonalát, de ez nem megy. Az emberek emlékezete akarattól függetlenül visszavezeti őket a döntő traumákhoz és azokhoz a kérdésekhez, amelyek közösek az emberiség számára.
Jelenleg min dolgozik?Előadást tartok és kezet fogok különböző szimpatikus emberekkel. De ezen kívül írok is.
A disputa szerkesztett változatban megjelent az Asztali beszélgetések...3 - Közös örökségünk című kötetünkben olvasható.
Fotók: Magyari Márton és Kondella Mihály
Elfelejtett jelszó?
