víz és olaj – Krajcsovics Éva kiállítása

— Felvéve: , ,

Krajcsovics Éva Munkácsy-díjas festőművész kiállítása

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
  • kiállítás
Időpont: 2018. december 01., 18:00 meddig:
2018. december 27., 21:20
Helyszín: Budapest
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

víz és olaj – Krajcsovics Éva kiállítása

Piano Art Café, Budapest, Luther u. 4.
2018. december 1-27.
Megtekinthető 10-22 óráig

Megnyitó: 2018. december 1. (szombat) 18:00
Megnyitja: Feledy Balázs művészeti író
Közreműködik: Horváth Joci zongoraművész


víz és olaj – Krajcsovics Éva kiállítása

Krajcsovics Éva

festőművész
 
1980 óta kiállító művész. Néhány motívum (szék, ágy) felhasználásával teremti meg szobabelsőit, melyeket eláraszt a külvilágból beáramló fény. A képein minden esetben megmarad legalább egy, a valósághoz kötődő tárgyi motívum, amely köré az egész kompozíció szerveződik. Mindig belső tájat fest, a külvilág nem érdekli. Klasszikus magyar és egyetemes mintaképekből - pl.: Van Gogh, Nagy Balogh, Czimra enteriőrjei -, illetve az őt körülvevő térből, tehát a műterméből indul ki, melyek alapjául szolgálnak a visszafogott színvilágú, elsősorban pasztellszerű sárgákból és kékekből álló műveknek.
Az évek óta egy témát festő művész, Cézanne makacs megszállottságához hasonlóan, mindig tökéletesebbre vágyik művészetében, s az egyre tisztuló és világosodó vásznak festésénél kizár minden olyan elemet, melyek kívül állnak sugárzó szobabelsőinek időtlen világán. Tiszta festőisége, "csendéletisége" feloldódik intim művészetében.


a falról
„…a mű az a mozgás, amely az inspiráció tiszta pontja felé visz bennünket,
ahonnét származik, s amelyet úgy tűnik, csak akkor érhet el, ha eltűnik.”
                                                                                             (Maurice Blanchot)
 
 
A szoba, falak, így az ajtó, az ablak is, melyek körbezárnak, lettek képeim  tárgyai.
Számomra ez teljesen természetes volt, és az is maradt. Mégis, miért a fal?
Az élményeket, az „inspiráció tiszta pontjait” keresem, semmi többet.
 
a vörös
 
Egészen korai az emlék, szüleimmel kézen fogva, kertes házak között megyek.
Egy málló vakolatú vörös házat látok, és ordítva rángatom őket lefelé, visszafelé.
Nagyon félek.
 
a szürke
 
Valószínűleg már iskolás vagyok, moziban ülök anyám mellett. Csak a film címére és titokzatos, kezdő képekre emlékszem. Fiatal nők a fal felé fordulva állnak, majd mintha ébredeznének, lassan megmozdulnak. Vajon jól emlékszem? Az internet segítségével tudom, hogy akkor Giuseppe De Santis Róma, 11 óra című filmjét láttam.
 
a fény
 
Első olajképemet festem, kint ülök egy kápolna apszisánál. A festék illata, a nap, a napsütötte fal, az egész helyzet felejthetetlen. Festeni kell, mindent kipróbálni, hogy megtalálhassam azt a valamit, amit talán megérinthetek, megközelíthetek.
 
a fehér
 
Teregetni megyek a legfelső emeletre és felfedezem a már sokszor látott, valamikor fehér beton falakat, átjárókat. Semmi szépség, érdes, üres és gazdátlan. Állok és nézem, tudom,hogy valami nagyon fontosat találtam.
 
a majdnem fekete
 
Az egykori műterem az emlékeimben, és az utolsó fényképeken is majdnem fekete, pedig nem volt az. 1991 óta dolgozom benne, át kellett formálnom úgy, hogy engem szolgáljon, de mesterem Kling György ottlétéből is megmaradjon valami. Le kellett festeni a falakat. Tojáshéjszerű festékrétegek,gyönyörű megviselt pasztellszínek, javítgatások, szögek, cédulák, koszlottság, kép az időről, az esendőségről, az életről, az elmúlásról. Mindezek most ott vannak elrejtve a fehér alatt.
 
a kopott okker
 
Ez idő tájt találok Velencében egy kis fotóalbumot Giorgio Morandi műterméről. Lefestett falaimat látom viszont benne. Csodaszerű, hogy sok év múlva beléphetek a képekről már jól ismert stúdióba. A Szobába, ahol nem lehet felfedezni a kényelem lehetőségének legcsekélyebb nyomát sem. Az elmélyült munka és a magány helye. Negyvenöt éve egyedül van benne a csend, falai változatlanul őrzik a festő idejét, az idő színét.
 
az átjárható szín
 
Róma falai, a római falak, a katakombák falai nem hasonlíthatóak más helyek falaihoz. Amit rajtuk találunk, azt a felfedező szem teszi képpé, a lélek mélyéről induló vonalat, a beszédes foltot, a felgyúló színt, a kőlapok ábráit, a betűk üzenetét. Ezeket a képeket csak felkutatni és megtalálni lehet, újrateremteni nem.
 
Az inspiráció előhívja a művet, ami megszületése után arra ösztönöz, hogy a már megtaláltat ismét képes legyek felfedezni. Most, ha azt mondom, festek egy „falat”, ott van bennem a sok emléknyom, és azon vagyok, hogy egy erős, sűrű, de mégis átjárható közeget tudjak festeni, egy befogadó színt.
 
 
 
                                                                                                Krajcsovics Éva
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek