víz és olaj – Krajcsovics Éva kiállítása
Krajcsovics Éva Munkácsy-díjas festőművész kiállítása
Esemény megnevezése: |
|
---|---|
Időpont: |
2018. december 01., 18:00
meddig: 2018. december 27., 21:20 |
Helyszín: | Budapest |
Esemény hozzáadása a naptárhoz |
vCal iCal |
víz és olaj – Krajcsovics Éva kiállítása
Piano Art Café, Budapest, Luther u. 4.
2018. december 1-27.
Megtekinthető 10-22 óráig
2018. december 1-27.
Megtekinthető 10-22 óráig
Megnyitó: 2018. december 1. (szombat) 18:00
Megnyitja: Feledy Balázs művészeti író
Közreműködik: Horváth Joci zongoraművész
Megnyitja: Feledy Balázs művészeti író
Közreműködik: Horváth Joci zongoraművész
Krajcsovics Éva
festőművész
1980 óta kiállító művész. Néhány motívum (szék, ágy) felhasználásával
teremti meg szobabelsőit, melyeket eláraszt a külvilágból beáramló fény.
A képein minden esetben megmarad legalább egy, a valósághoz kötődő
tárgyi motívum, amely köré az egész kompozíció szerveződik. Mindig belső
tájat fest, a külvilág nem érdekli. Klasszikus magyar és egyetemes
mintaképekből - pl.: Van Gogh, Nagy Balogh, Czimra enteriőrjei -,
illetve az őt körülvevő térből, tehát a műterméből indul ki, melyek
alapjául szolgálnak a visszafogott színvilágú, elsősorban pasztellszerű
sárgákból és kékekből álló műveknek.
Az évek óta egy témát festő művész, Cézanne makacs megszállottságához hasonlóan, mindig tökéletesebbre vágyik művészetében, s az egyre tisztuló és világosodó vásznak festésénél kizár minden olyan elemet, melyek kívül állnak sugárzó szobabelsőinek időtlen világán. Tiszta festőisége, "csendéletisége" feloldódik intim művészetében.
Az évek óta egy témát festő művész, Cézanne makacs megszállottságához hasonlóan, mindig tökéletesebbre vágyik művészetében, s az egyre tisztuló és világosodó vásznak festésénél kizár minden olyan elemet, melyek kívül állnak sugárzó szobabelsőinek időtlen világán. Tiszta festőisége, "csendéletisége" feloldódik intim művészetében.
a falról
„…a mű az a mozgás, amely az inspiráció tiszta pontja felé visz bennünket,
ahonnét származik, s amelyet úgy tűnik, csak akkor érhet el, ha eltűnik.”
ahonnét származik, s amelyet úgy tűnik, csak akkor érhet el, ha eltűnik.”
(Maurice Blanchot)
A szoba, falak, így az ajtó, az ablak is, melyek körbezárnak, lettek képeim tárgyai.
Számomra ez teljesen természetes volt, és az is maradt. Mégis, miért a fal?
Az élményeket, az „inspiráció tiszta pontjait” keresem, semmi többet.
Számomra ez teljesen természetes volt, és az is maradt. Mégis, miért a fal?
Az élményeket, az „inspiráció tiszta pontjait” keresem, semmi többet.
a vörös
Egészen korai az emlék, szüleimmel kézen fogva, kertes házak között megyek.
Egy málló vakolatú vörös házat látok, és ordítva rángatom őket lefelé, visszafelé.
Nagyon félek.
Egy málló vakolatú vörös házat látok, és ordítva rángatom őket lefelé, visszafelé.
Nagyon félek.
a szürke
Valószínűleg
már iskolás vagyok, moziban ülök anyám mellett. Csak a film címére és
titokzatos, kezdő képekre emlékszem. Fiatal nők a fal felé fordulva
állnak, majd mintha ébredeznének, lassan megmozdulnak. Vajon jól
emlékszem? Az internet segítségével tudom, hogy akkor Giuseppe De Santis
Róma, 11 óra című filmjét láttam.
a fény
Első
olajképemet festem, kint ülök egy kápolna apszisánál. A festék illata, a
nap, a napsütötte fal, az egész helyzet felejthetetlen. Festeni kell,
mindent kipróbálni, hogy megtalálhassam azt a valamit, amit talán
megérinthetek, megközelíthetek.
a fehér
Teregetni
megyek a legfelső emeletre és felfedezem a már sokszor látott,
valamikor fehér beton falakat, átjárókat. Semmi szépség, érdes, üres és
gazdátlan. Állok és nézem, tudom,hogy valami nagyon fontosat találtam.
a majdnem fekete
Az
egykori műterem az emlékeimben, és az utolsó fényképeken is majdnem
fekete, pedig nem volt az. 1991 óta dolgozom benne, át kellett formálnom
úgy, hogy engem szolgáljon, de mesterem Kling György ottlétéből is
megmaradjon valami. Le kellett festeni a falakat. Tojáshéjszerű
festékrétegek,gyönyörű megviselt pasztellszínek, javítgatások, szögek,
cédulák, koszlottság, kép az időről, az esendőségről, az életről, az
elmúlásról. Mindezek most ott vannak elrejtve a fehér alatt.
a kopott okker
Ez
idő tájt találok Velencében egy kis fotóalbumot Giorgio Morandi
műterméről. Lefestett falaimat látom viszont benne. Csodaszerű, hogy sok
év múlva beléphetek a képekről már jól ismert stúdióba. A Szobába, ahol
nem lehet felfedezni a kényelem lehetőségének legcsekélyebb nyomát sem.
Az elmélyült munka és a magány helye. Negyvenöt éve egyedül van benne a
csend, falai változatlanul őrzik a festő idejét, az idő színét.
az átjárható szín
Róma
falai, a római falak, a katakombák falai nem hasonlíthatóak más helyek
falaihoz. Amit rajtuk találunk, azt a felfedező szem teszi képpé, a
lélek mélyéről induló vonalat, a beszédes foltot, a felgyúló színt, a
kőlapok ábráit, a betűk üzenetét. Ezeket a képeket csak felkutatni és
megtalálni lehet, újrateremteni nem.
Az
inspiráció előhívja a művet, ami megszületése után arra ösztönöz, hogy a
már megtaláltat ismét képes legyek felfedezni. Most, ha azt mondom,
festek egy „falat”, ott van bennem a sok emléknyom, és azon vagyok, hogy
egy erős, sűrű, de mégis átjárható közeget tudjak festeni, egy befogadó
színt.