Schild Tamás: Szép cigányaim

Schild Tamás Szép cigányaim című fotókiállítása.

Helyszín: Bethlen Galéria; Budapest, VII. Bethlen Gábor tér 3.

Megnyitó: 2013. április 19-én, pénteken 18:00-kor.
A kiállítást megnyitja: Katkó Tamás fotóművész, a Kolta Galéria művészeti vezetője

A megnyitó után 19.30-kor Góbi Rita Társulata Érintések című előadása látható.

A kiállítás megtekinthető 2013. május 15-ig.

zép cigányaim - Katkó Tamás szavai Schild Tamás kiállítása elé

Nem akarom túlragozni a dolgot, éppen csak megemlítem:
Aki valaha is foglalkozott Karl Gustav Jung álomfejtésével netán terápián is részt vett, tudhatja, álmainkban előbb-utóbb megjelenik egy lény, akivel nem szívesen találkozunk. Ettől a lénytől félünk, gyűlöljük őt, megpróbáljuk valami módon elijeszteni, sokszor megütjük, legalábbis kiabálunk vele. Ezt a velünk azonos nemű figurát, sötét hasonmásunkat, pszichénk negatív oldalát árnyéknak nevezte el Jung, ő az, akire saját elfogadhatatlan énrészeinket vetítjük ki. Ember alakjában az amerikai fehéreknek általában négerként jelenik meg, az afrikai feketéknek arabként, fehérként. Nálunk – sok esetben – cigány… Lelki fejlődésünk, önmagunk megismerése érdekében valahogy szembe kell néznünk ezzel az erővel, fel kell tárnunk közös titkainkat.
Schild Tamás képeit nézve, azt gondolom, ő is a szembenézés kedvéért indult útnak, akár tudattalanul is. Afféle Ábelként elment az országba, hogy megtalálja testvérét, Káint, minden rossz okozóját. És amilyen szerencsénk van, nem a belső utazást választotta, hanem a valódit, szinte hallom, ahogy a régi Osibisa slágert, a Woyayát dúdolja induláskor: „megyünk, csak az Ég tudja hova, de ha megérkezünk, tudni fogjuk, hogy ott vagyunk”…
Ő is megérkezett. Haza, Baranyába és Somogyba, haza – sváb ember létére – cigányok közé.
És – sokunk helyett is – teljesítette a Csoóri Sándor által évtizedekkel ezelőtt kirótt feladatot. Leült egy emberrel szemközt, és együtt megkeresték a legfontosabb szavakat: kijátszottság, bűn, türelem, egymásrautaltság, sértetlenség, megsebzettség, a ti szokásaitok, a mi szokásaink, aztán ezeket olyan mondatokká fűzték, melyek megváltoztathatják összes tévhitünket, igazságainkat, féligazságainkat.
Aztán még többet tett: a mondatokat képekké formálta és megmutatta a világnak. A cigányportákról úgy hozott el mindent, hogy közben az ott élőktől nem vett el semmit, sőt munkájával őket segítette. Modelljei egész lényüket neki ajándékozták, hogy hírt küldjenek az így-úgy, de mégiscsak élő csendes többségről. A fotókon pedig, a szemeken, arcokon, mozdulatokon túl felsejlenek a vágyak, örömök, bánatok, méltatlan sorsok. Nemcsak a cigányoké, mindnyájunké.
Ha most azért jöttem volna ide, hogy bemutassam Önöknek Schild Tamást, azt mondanám el róla, hogy harmadsorban tolmács, másodsorban férj és apa, elsősorban briliáns fotográfus.
De nem ezért jöttem.
Azért jöttem, hogy elmondjam, Schild Tamás a barátom, és az egyik legfontosabb művész, akivel valaha találkoztam. Hogy miért? Azért, mert megváltoztatta látásomat, mert egyetlen gesztusával feloldotta évtizedes félelmeimet, gyanakvásaimat. Mert megmutatta, milyen szép cigánynak lenni, milyen szép embernek lenni. Mert gyógyítanak a képei.
És most, kérem, álmodjanak velem. Egy szép jövőt. Olyat, amelyben valódi, tetterős államférfiak vezetik ezt az országot, akik nem a statisztikákat gyártó szociológusokat, nem a masírozó hülyegyerekeket és nem is az amerikai nagykövetséget kérdezik a kisebbségi kérdés megoldásáról, hanem azokat az embereket, akik tudják, hogyan kell pszichénk árnyékait munkára fogni, hogyan kell a lélek mélyén megbúvó, önmagunkon és másokon ejtett sebeket kitapintani és beforrasztani. Például Shild Tamást…

Salgótarjánban, 2011. május 26-án

Katkó Tamás