Matzon Ákos Kérdések és válaszok című kiállítása

— Felvéve: ,

A Munkácsy-díjas festőművész kiállítása július 19-től tekinthető meg.

Matzon Ákos Kérdések és válaszok című kiállítása

Matzon Ákos Kérdések és válaszok című kiállítása

Esemény megnevezése:
  • hír
  • Asztali
Időpont: 2014. július 19., 18:00 meddig:
2014. július 31., 18:20
Helyszín: Balatongyörök
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Matzon Ákos kiállítása Balatongyörökön

2014. július 19-31.

 null

Fehérek elé
 
Én elsősorban a gondolataimat szeretném a festészetben megfogalmazni, kifejezni, a gondolatok viszont a saját, privát énem részei és nem kívánom, nem is tudnám azokat mindenkivel megosztani, inkább csak felkínálni szemlélésre, önálló vélemény alkotására.
 
Mindig is a kevés színnel dolgozó, monokróm festészet, ezen belül is a FEHÉR SZÍN érdekelt, inspirált a leginkább. Talán azért, hogy a színek kavalkádja ne zavarja (ne befolyásolja a szemlélőt sem) több rétegű reliefjeimen a megjelenő fények és árnyékok aktivitását, dinamizmusát, önálló életét. A fehérek árnyalatbeli, fakturális, a fényre különbözőképpen reagáló "sokszínűsége" az egyes képelemeket elkülöníti, illetve kapcsolatot is biztosítva közöttük összeköti, ezáltal lehetőséget kínál a kompozíciós cél elérésére.
 
A fehér reliefeken megjelenő különböző típusú, néha virtuális vonalak, vonalhálók (ilyenek pld. a tükörsávok is) a mű valóságos és gondolati szövetét, szerkezetének egységét szolgálják.
 
A sokszínűség tehát nem magukban a színekben, hanem a gondolatok "rétegeiben", differenciáltságában nyilvánul meg.
 
(Matzon Ákos)

Matzon Ákos

Rövid életrajz:

    1945

Budapesten született

    1963

építésztechnikus, építészeti munkák

    1965-70

rajziskolai tanulmányok

    1980-86

Budapesti Műszaki Egyetem, Bp.
Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Pécs
építész, műszaki tanár

    1986

Művészeti Szabadiskola, Bp.

    1992

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete,
Műhely Galéria Egyesület Szentendre tagsága

    1993

művészeti tanulmányút Németország, Franciaország, Svájc

    1994

szabadfoglalkozású képzőművész

    1995-

több művésztársaság tagja:
Magyar Festők Társasága,
Nemzetközi MADI Társaság,
VUDAK (Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége)
Künstlegilde Esslingen (Németország)

    1998-99

Pollock-Krasner Alapítvány ösztöndíja (New York)

    2000

Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
és a Nemzetközi Kepes Társaság tagja

    2003-2006

Nemzetközi Miniatűr Kiállítások különdíjai

    2005

MAOE nívódíja

    2005

Papírművészeti Triennálé MAOE nívódíja

    2007

Római Magyar Akadémia ösztöndíja
null
Művei magán- és közgyűjteményekben:

    Xantus János Múzeum, Győr

    Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján

    Musee MADI, Maubeuge (F)

    MADI Alapítvány Gyűjteménye, Győr-Budapest

    Nemzetközi Modern Múzeum, Hajdúszoboszló

    Kortárs Magyar Képtár, Körmendi-Csák gyűjtemény, Bp.

    Alkotmánybíróság (letét), Bp.

    Zsidó Múzeum, Bp.

    Magyar Nemzeti Galéria, Bp.

    Dr. Gömör Béla gyűjteménye, Bp.

    BNP Dresdner Bank, Bp.

    Grüner gyűjtemény, Los Angeles (USA)

    Aalto Jaako gyűjtemény, Helsinki (FIN)

    Harasztÿ gyűjtemény, Bp.

    Kecskeméti Képtár, Kecskemét

    Kálmán Imre Múzeum, Siófok

    Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeum, Bp.

    Szöllősi-Nagy-Nemes gyűjtemény, Párizs (F)

    Kassák Múzeum, Bp.

    Braun gyűjtemény, Bp.-Siófok

    Mesterecsetek gyűjtemény, Bp.

    Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel

    Museum Würth, Künzelsau

    Ulmer Museum, Ulm

http://www.matzon.hu/gallery/m130.jpg     http://www.matzon.hu/gallery/m200.jpg
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?