Kiállítás Kondor Béla tiszteletére

„Angyal a város felett”

1987-ben jelentek meg Kondor Béla összegyüjtött versei, ezen cím alatt.

A kötetben három részt találunk:

„Boldogságtöredék”

„Jelet hagyni” és

„Írás a falon”

E három mondat szinte átfogja Kondor Béla egész életét, a rövid 42 esztendőt. Még élhetne ma is, hiszen csak nyolcvan esztendős lenne.  Ezek az öreg platánok még látták Őt itt a kertben 1972-ben. Szelleme csendes de azóta is égető, melengető sugárzása jelen van itt és Most. Életművének hatása felszabadította a magyar kortárs rézkarcolást és a festészetet. Rézkarcai, festményei és versei ma is erőt adnak a magányosan dolgozó és küzdő magyar művészeknek. Küzdelem volt élete, mert a pártcenzúra figyelte és volt úgy, hogy három nap után bezárták a kiállítását.

Azt mondják nincsenek véletlenek, minden mindennel összefügg. Néhány napja vasárnap délután jegyzeteimet raktam sorba , éppen legépeltem a nevet Kondor Béla, amikor a Kossuth Rádióban megszólalt a 33 éves Mester hangja. Egy 1964-es rádióriportban, amelyet székesfehérvári kiállításának megnyitóján vettek fel, életéről és főiskolai éveiről beszélt, hogy fekete festményei miatt átküldték a grafikai szakra . „Domanovszkytól és Szőnyitől nem tanultam semmit sem,” jelentette ki némi íróniával és hetykén. ”Barcsayt és Koffánt, őket tartom a mestereimnek.” Egy évig, másodéves korában iszonyú mennyiségű tanulmányrajzot csinált, és az anatómiát nagyon belülről megértve rajzolt olyan nagyon jól, ahogy rajzolt.” Sokszor nézegette Rembrandt rézkarcait a Szépművészeti raktárában. A rádióriportot hallgatva megértettem Emanuel Swedenborg üzenetét. A rádióriport a segítségemre merült fel a 46 évnyi múltból, hogy ki küldte, titok!

Erdélyi Miklós írja Kondor Béláról: „Másnap beállított egy nagy demizson borral hozzánk, és azt mondta, legyek szíves a papánál elintézni (merthogy a papámnak nagy okkultista könyvtára volt ), hogy ő oda valahogy befészkelje magát. Én ekkor elkértem a kulcsot ő bevette magát a könyvtárba, késő éjszakáig volt ott, fölmentem és vittem egy pohár bort, és ott akadt rá Swedenborgnak a „Menny és pokol” című könyvére, ami azóta sem tudom, hogy hol van. Swedenborg ugye egy XVIII. századi misztikus,

Blake kortársa, többször említi is a verseiben, és ez a „Menny és pokol” című műve, ez tényleg hihetetlen könyv.Ebben azt állítja, hogy őt egy angyal végigvezette a mennyen, poklon és a purgatóriumon, nagyon precíz leírást is ad, és meglepő kijelentések özönével van tele. Ettől számíthatóan éreztem a képeiben és az egész munkásságában, hogy most már tudatos benne a misztikus érdeklődés, nem pusztán formai.” Eddig szólt Erdélyi Miklós írása. Emlékezésként idézem.

Tudjuk, hogy Kondor Béla rézkarcai milyen kitűnőek és még életében szakmai elismerést kapván jutottak el Miamiba, Grázba , Tokyóba, Krakkóba. Számos díjat nyert. Nagy szerepe volt 1961-ben az első miskolci grafikai biennálé szervezésében. Az akkori hatalom alig figyelt a grafikára, kis méretű műfaj, nem is látszik, azért

a biennálé jobb ha vidéken kerül megrendezésre. Az akkor egyetlen, miskolci grafikai műhely kohóként működött, a rézkarc és a litográfia életbentartása a legnagyobb érdeme. Különösen azokkal az anyagokkal, ami akkor elérhető volt hazánkban. Cipőpasztából litófesték és a jó magyar kályhacsőlakkból saválló rézkarcalap. (mint ez utóbbiról kiderült, hogy hőálló és a savat is jól bírja.)

1977-ben a budapesti Fészek Klubban szóltak, hogy nem jött le a Nemzeti Galériából a híres művészettörténész és amúgy sincs aki felrakja a kiállítást, Kondor Béla közel húsz munkáját. Talán nem véletlenül éppen az épületben voltam és így kollégámmal Muzsnay Ákossal megrendeztük és feltettük a képeket. Furcsa és megtisztelő feladat volt. Óvatosan fogtuk meg a vékony fenyőléc-keretes olajképeket. A szelleme ott lebegett felettünk, hiszen épp csak néhány éve ment el.

Személyesen csak egyszer találkoztam vele, öt évvel azelőtt, még 1972 áprilisában becsengettem a Mesterhez , fenn a tetőn a Bécsi utcában - egy meghívót szorongatva. 

”Ne Mesterezzél, mondta az ajtóban, gyere be, legalább nem egyedül iszom meg a konyakomat “

Majd két órát töltöttem a műtermében, mert kétdeci lánchíd konyakot csak lassan tudok meginni. Láthattam munkáit, beszélt a repülő-modellekről és a rézkarcról. Azóta , ha a vörösrézlemez fölé hajolok, már hárman állnak a hátam mögött, Anyám, Rembrandt és Kondor Béla.

A most itt látható munkákat gyűjtögetve , néhány órát beszélgettem Ágotha Margit grafikusművésznővel, Rékassy Csaba élete párjával. Egy nagyon szép fametszetet adott ide Szentendrére, olyan körtefára metszette, - amit Samutól - Kondor Bélától

kapott. Mindannyian tudjuk, hogy Rékassy Csaba és Kondor Béla kortársak voltak, több azonos érdeklődési területük volt, rézkarc, rézmetszet, hangszer- és óraépítés. Itt egy Rékassy rézmetszetet láthatunk, -Daedalus és Ikaroszt - saját gyűjteményemből. Mindkét művészt izgatta a repülés. (Volt mitől menekülni, elrepülni. )

William Blake , aki jó háromszáz esztendővel Kondor előtt élt Londonban, rézkarcoló és költő volt, mint Kondor Béla. Nagy László elmondása szerint Kondor megkísérelte a verseit fordítva leírni a már említett saválló kályhacsőlakkal a simára csiszolt vörös-rézlemezre. Savba , vaskloridba helyezve egy éjszaka alatt megkapta a festékkel már felhengerezhető , nyomtatható verset. Ami pár tized milliméterrel kiemelkedett a rézlemez felületéből. Örökké kísérletező alkotó volt.

Most szeretném megköszönni jelenlévő kortársaimnak, hogy munkáikkal tiszteletüket teszik Kondor Béla előtt.

A kiállítás induljon útjára, köszönöm.

Kéri Imre   

Munkácsy-díjas grafikusművész, rézkarcoló