Kép és hang - Angyalföldi Szabó Zoltán kiállítása

Kép és hang - Angyalföldi Szabó Zoltán kiállítása a békásmegyeri templomtérben

Angyalföldi SZABÓ Zoltán

(Budapest, 1929. február 5.–)

 

 

Honlap: Körmendi Galéria honlap

 

1948–1949: a Dési Huber Körben Gráber Margit tanítványa. 1951-1958: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Fónyi Géza, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Gráber Margit, Raykai György. 1960, 1963: Stúdió-pályázat, I. díj. 1960-1963: Derkovits-ösztöndíj; 1968: Munkácsy-díj; 1971: az Új Művek (Műcsarnok) nívódíja; 1977: érdemes művész; 1978, 1983-1984: Szakszervezetek Országos Tanácsa-ösztöndíj; 1981, 1984: szolnoki Képzőművészeti Triennálé, I. díj; 1985: a 40 alkotó év fődíja, Műcsarnok, Budapest; 1996: 43. Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai plakett, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely; 2001: Angyalföld díszpolgára; 2007: Táncsics Mihály-díj. A 1966-1968 között a Kilencek csoport tagja volt. Tanulmányúton járt Bulgáriában, Olaszországban és Németországban. Festői stílusát tömör, konstruktív formaadás, a kép tapasztalati elemeinek öntörvényű, mértanias szellemű összefoglalása, az ábrázolt témák monumentális szemlélete jellemzi. A kompozíciók monumentalitása ~ belső habitusából, energikus lényéből fakad, ill. abból a dinamikus szemléletmódból, amellyel a világot figyeli. Problematikáit a közösséget átfogó gondok és eszmék vizuális megjelenítése szabja meg. Művészi célja az önmaga létét megérteni és igazolni szándékozó ember küzdelmeinek kifejezése, valamint annak megmutatása, hogy a küzdelem és a munka eredményei miként formálják az életet, a jellemet. Bizonyos lényeginek érzett témákhoz rendszeresen visszatér, finomítja őket, egyre magasabb szinten láttatva vagy éppen aktualizálva tartalmiságukat. Ilyen folyamatosan visszatérő téma festészetében a forradalom, az öntudatra ébredés (Forradalom, 1975), ilyen az ember küzdelmeit és kudarcait összefoglaló igénnyel megjelenítő Golgota-motívum (Vietnami Golgota, 1969), ilyen az anyaság és a béke teremtette rend (Anya gyermekkel, Anyám, 1966), s ilyen az ipari civilizáció fejlődésével együtt alakuló munkás lelki és fizikai képmása (Kaszások, Magvető, 1976; Kubikusok, 1986). Előszeretettel önti mondanivalóit pszichológiai érzékenységű arcmásokba (Önarckép, Proletár Madonna, 1967; Apám, 1970). Újabban lírai témák foglalkoztatják, nyomatékosabban fordul az élet érzéki örömei felé, amit csendéletek, tájképek (Velence, Köveskáli táj, 1982) és szénnel rajzolt aktok pompás sorozata (Fekvő akt, 1977; Festő és múzsa,

1982) bizonyít. A látványélményekhez való hangsúlyos visszatérés felszabadította festői energiáit, a korábbi rajzos modort változatos és tüzes színvilág, a koloritban rejlő érzelmi hatások kiaknázása váltotta fel.