Jürgen Habermas Budapesten

A német szövetségi alkotmánybíróság 2006-ban felfüggesztette a parlament által elfogadott légtérbiztonsági törvényt, amely lehetővé teszi a német haderőnek az eltérített utasszállító repülőgép megsemmisítését abban az esetben, ha azt bombaként akarnák használni eltérítői. A törvényhozó számára a gépen tartózkodó utasok életének kioltása tehát vállalható áldozat volt.

„Ám a bíróság felfogása alapján, állapítja meg Habermas, az eltérített gépen lévő utasok életének állami szervek által történő kioltása alkotmányba ütközne. Az állam azon kötelességének, hogy óvja egy terrortámadás lehetséges áldozatainak életét, ebben az esetben háttérbe kell szorulnia az utasok emberi méltósága iránti tisztelet mindenkori kötelességével szemben: ’mivel életükről az állam egyoldalúan rendelkezik – így az ítélet, (...az állam) a repülőgép utasaitól megvonja azt az értéket, amely minden egyes embert megillet a puszta létéért.’ A bíróság ezen szavaiban nem lehet nem meghallani Kant kategorikus imperatívuszának visszhangját. A minden egyes embert megillető emberi méltóság tisztelete megtiltja az államnak, hogy az pusztán egy másik célnak rendelje alá bármely egyén életét, még abban az esetben is, ha ez a cél nem más, mint más személyek életének a megmentése.”

„A megsértett ‚emberi méltóság‘ érzékeny mutató”

Habermas arra a megdöbbentő tényre mutat rá, hogy már az antik görögöknél is tárgyalták a méltóság fogalmát, de csupán az utóbbi évtizedektől kezdve tölt be egyre fontosabb szerepet a nemzetközi joggyakorlatban. Mindemellett az emberi jogokat érintő kérdések inspirálták a 18. század nagy forradalmait. A liberális emberi jogok közé tartozik immár a sértetlenség joga, a szabad költözéshez való jog, az állam által nem akadályozott magán-, gazdasági és vallási tevékenységek gyakorlásának jogai és a demokráciában való részvételt lehetővé tévő jogok. Ennek ellenére, így Habermas, az emberi méltóság nem az emberi jogok hozadéka, hanem sokkal inkább a norma, amely implicit módon alapja ezeknek: „Így a bírák akkor is az emberi méltóság védelmében járnak el, ha az új beavatkozási technológiák alkalmazásának előre be nem látható kockázatai miatt új, az adatvédelemre irányuló, információs önrendelkezési jogot vezetnek be.”

„Az emberi jogok elleni vétségek megtapasztalása a felfedezés erejével bír, mint például az elviselhetetlen szociális életkörülmények közt élők és az elszegényedett társadalmi rétegek peremre szorulása; a férfiak és nők munkahelyi megkülönböztetése; az idegenek, a kulturális, nyelvi, vallási és faji kisebbségek kirekesztése; a bevándorló családokból származó fiatal nők szenvedéseit illetően, akiknek az ősi erkölcsi rend hatalmától kell megszabadulniuk; vagy az illegális bevándorlók, továbbá a menekültstátuszt kérők kiutasítása ügyében is. (…) Az ‚emberi méltóság‘ megsértése olyan érzékeny mérce, amely megmutatja, mi járul hozzá a demokratikus jogi berendezkedés felépítéséhez – nevezetesen azokhoz a jogokhoz, amelyeket egy politikai nyilvánosság polgárainak meg kell adniuk egymásnak ahhoz, hogy egy önkéntesen létrejött egység szabad és egyenlő tagjaittisztelhessék egymásban.

Az emberi jogok utópisztikus dimenziója

Az emberi jogok kérdésének aktualitása mindemellett aláhúzza az emberi jogok utópisztikus dimenzióját, azon jogokét, amelyeket mindig is az elnyomással és megaláztatással szembeszállva kellett kivívni, és ez mind a mai napig így van. Minden egyes emberrel szemben azonban még azok az országok sem képesek egyformán emberségesen eljárni, amelyekben az emberi jogok helyzete a többiéhez viszonyítva jónak mondható. Ennek a nézőpontnak a rejtett utópisztikusságát csak erősíti a következő problematika:

Habermas szerint „Az emberi jogok az alapjogok pozitív irányú érvényesülését egyrészt csak egy részleges nyilvánosságban, mondjuk egy nemzetállamban tudják elérni. Másrészt viszont univerzális, az államhatárokon túlmutató érvényesülési igényük csakis egy világot átölelő berendezkedésben valósulhat meg. Ennek az ellentmondásnak az értelmes feloldása egyedül egy demokratikusan megalapozott világ társadalmában képzelhető el (amelynek ebből kifolyólag egyáltalában nem kell rendelkeznie a nemzetállam jellemzőivel).”

Habermasnak ez az elképzelése korántsem tekintendő pusztán idealisztikusnak, sőt, épphogy a gyakorlatban is megvalósíthatónak látszik. A 20. század elején az úgynevezett realisták irrelevánsnak kiáltották ki az emberi jogokat. Utódaik ma csökkentenék ezen jogok jelentőségét. Habermas az emberi jogokhoz való viszony tekintetében egy új, realisztikus felfogás mellett tör lándzsát, ami ezeknek a jogoknak a fejlődését, a visszalépéseket és a velük való visszaélést egyaránt lefedi. Ugyanakkor nem mond le utópisztikus igényeiről sem: „Az emberi jogok egy megvalósítható utópia részét képezik, amennyiben lemondunk arról, hogy a mindenkire kiterjedő, kollektív boldogság képét vetítsük előre általuk, és inkább egy igazságos társadalom ideális céljait lássuk bennük, amelyek megvalósítása fölött az egyes államok alkotmányos intézményei őrködnek.”