Goethe ráér - Beszélgetés Nádasdy Ádámmal

Fábri Péter beszélgetései a Mozsár Kávézóban Az első téma: DANTE Az első beszélgetőtárs: NÁDASDY ÁDÁM

Esemény megnevezése:
Időpont:	2013. 11. 11. mikortól: 19:00 meddig: 20:40
Helyszín:	Budapest
Esemény hozzáadása a naptárhoz	vCal iCal

GOETHE RÁÉR / MIÉRT KLASSZIKUSAK A KLASSZIKUSOK?

Fábri Péter beszélgetései a Mozsár Kávézóban

Az első téma: DANTE

Az első beszélgetőtárs: NÁDASDY ÁDÁM

Goethe ráér. Ott van a polcon, tizenkét kötetben. Az interneten érkező hírek nem érnek rá, mert a következő öt percben eltűnnek és már másikkal kell foglalkozni. A napilapot még aznap el kell olvasni, mert másnap már érdektelen. A hetilapot megjelenése hetében, hiszen kit érdekel a múlt heti elemzés? A folyóirattal is ez a helyzet, ha nem olvasom el az e havit, a jövő havi már érdekesebb. Goethe azonban ráér. Ott van a polcon, majd egyszer végigolvasom, akárcsak Platónt és Weöres Sándort. Egyszer leülök és végighallgatom a teljes elérhető Bach-életművet is. Egyszer majd. És az igazi, teljes kétkötetes Don Quijotét. És a teljes Bibliát is, igen, nem csak Mózes öt könyvét és az Evangéliumokat. Darwint is megígértem magamnak, nem csak A fajok eredetét, de a többi műveit is, igen. És Dantét és Spinozát és Pascalt – az összes klasszikust, hiszen azért klasszikusok, mert ismerni kéne őket.

Róluk szólnak ezek a beszélgetések. Arról, hogy MIÉRT KLASSZIKUSAK A KLASSZIKUSOK?

A rendezvény időpontja: 2013. november 11. hétfő 19.00

Helyszín: Mozsár Kávézó, Budapest, VI. kerület, Mozsár utca 2. (Nagymező utca sarok)

További beszélgetések: Shakespeare - Spiró György; Leonardo - Orosz István;

Goethe - Radnóti Sándor; Euripidész – Karsai György

Tisztelettel:

Bruck Gábor, a SZET elnöke

Kérjük, hogy részvételi szándékát előre jelezze a meghivo@szet.eu

címen.

BABITS MIHÁLY

NÁDASDY ÁDÁM

Forrás: mek.niif.hu

Forrás: MTI

Pokol, első ének (1913)

Az emberélet útjának felén
    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
    mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
    s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
    már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
    De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
    hallanod kell, mit láttam az uton.
Akkortájt olyan álmodozva jártam:
    nem is tudom, hogyan kerültem arra,
    csak a jó útról valahogy leszálltam.
De mikor rábukkantam egy hegyaljra,
    hol véget ért a völgy, mély, mint a pince,
    melyben felébredt lelkem aggodalma,
a hegyre néztem s láttam, hogy gerince
    már a csillag fényébe öltözött,
    mely másnak drága vezetője, kincse.
Igy bátorságom kissé visszajött,
    mely távol volt szivemből teljes éjjel,
    melyet töltöttem annyi kín között.
És mint ki tengerről jött, sok veszéllyel,
    amint kiért lihegve, visszafordul,
    még egyszer a vad vízen nézni széllyel:
úgy lelkem, még remegve borzalomtul
    végignézett a kiállt úton újra,
    melyen még élve senkisem jutott túl.
Majd fáradt testemet kissé kifujva
    megint megindulnék a puszta lejtőn,
    mindég alsóbb lábam feszítve súlyra.

Tovább >>

Pokol, első ének (2010)

Bevezető

Életünk útjának feléhez érve
sötét erdőben találtam magam,
mert elvétettem a helyes utat.
Jaj, fájdalmas dolog elmondani,
milyen volt az a tüskés, vad vadon
elfog a félsz, ha csak eszembe jut:
majdnem oly keserű, mint a halál!
De hogy beszámoljak a jóról is,
mit ott találtam, mindent elmesélek.

Tévelygés és remény

Hogyan jutottam oda - nem tudom,
annyira álomittas voltam akkor,
mikor az igaz ösvényről letértem.
De miután egy domb lábához értem,
s ott végetért a völgy, mely szívemet
így rémítette, a magasba néztem
és megláttam, hogy a domb vállait
már fénybe öltöztette az a bolygó,
mely mindenkinek jó irányt mutat.
Ekkor kissé csitult a félelem,
mely végig ott lapult szívem tavában
e gyötrelemben töltött éj során.
S mint aki fuldokolva és lihegve
a tengerből kivergődött a partra,
s csak bámul vissza a vészes vizekre,
úgy lelkem is, bár menekülni vágyott,
hátrafordult, hogy megnézze az ösvényt,
mely élőt soha át nem engedett.
Miután fáradt testem megpihent,
a kihalt hegyoldalnak nekivágtam,
az alsó lábamat támasztva mindig.