Esélyegyenlőség napja

Esemény megnevezése:
Időpont: 2010. 05. 08.
mikortól: 10:00 meddig: 19:10
Helyszín: Budapest
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Esélyegyenlőség Napja

Esélyegyenlőség napja

2010. május 8. Budapest, Millenáris

Következő

Az Esélyegyenlőség Napja 2010 esemény célja, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmet az esélyegyenlőségre, békésen és nevelő szándékkal tiltakozzon minden olyan diszkrimináció ellen, amely a hátrányos helyzetben élőkkel szemben nyilvánul meg.

Illetve, hogy –mindezen tiltakozás mellett – ismereteket adjon át, tájékoztasson, és felhívja a figyelmet a fogyatékkal vagy bármely más okból hátrányban élők napi gondjaira, életmódjára, lehetőségeire és esélyeire.
Az egész napos esemény keretében civil szervezetek mutathatják be munkásságukat, tagjaikat, lehetőségeiket és céljaikat – mindezt kiegészítve színes, szórakoztató és látványos programelemekkel. A fenti célok elérése érdekébe a „hagyományos életet élő” érdeklődők számára egy nagyon nyitott, színes, számtalan gyermek- és felnőtt érdekességet magában foglaló teret, illetőleg „programkavalkádot” nyújtunk át abból a célból, hogy a komoly téma fogékony és érdeklődő, befogadó táptalajra leljen.

Program:

Nagyszínpad:
A műsorvezető-páros: Lang Györgyi és Hajós András
11.00–12.00 Ifjúsági blokk: szórakoztató tánc és zenei programok 10– 18 évesek számára
• Hip-hop és break táncbemutatók
• Sub Bass Monster koncertje
• Az Animal Cannibals koncertje
12.00–15.00 „Sokszínűség” blokk:
• Szakcsi Lakatos Béla Trió (Orbán György és Jellinek Emil)
• Póka Angéla (Nagy Szabolcs billentyűssel) – Gospel és egyéb dalok
• Molnár Ferenc Caramell – Dalok szárnyán című műsora
• László Boldizsár – zsidó, jazz és swing dalok
15.00–16.00 A Budapest Klezmer Band koncertje
16.00–17.00 Palya Bea koncertje
17.00–17.30 Presidance Táncegyüttes
17.50–18.00 FINÁLÉ – a PA-DÖ-DŐ Kell egy jó barát című dalának táncos előadása Falusi Mariannal, a Pa-Dö-Dő tánckarral – és lehetőség szerint az összes fellépővel.

Kisszínpad:
• roma tánc, zsidó tánc, krisna tánc, ezek zenei előadói, thai chi-bemutató, hegedű- és cimbalomverseny, illetve bemutató, színház, kamarazene, versek és próza
• kerekasztal-beszélgetések, érdekképviseletek vitafóruma, közönségtalálkozók, író-olvasó találkozók a témában, dedikálások
Pihenés és szabadság!
„Sokszínűség napozó” és piknik! – napágyak, nyugágyak, színes függőágyak, színes pokrócok
„Sokszínűség Lounge” – színes kanapék, babzsákok, párnák, puffok, lounge rész kialakítása a színesség jegyében
„Sokszínűség terasz” – kerti bútorok, napernyők, árnyékolók a kikapcsolódáshoz és pihenéshez
Gyermek- és ifjúsági programok:
• Játszóház gyermekeknek, játékprogramok és gyermekmegőrző
• Kézműves-foglalkozások
Sportprogramok:
• Csocsó, pingpong, Nintendo Wii, PS, teke, tollaslabda, lábtenisz
„Sokszínűség falu” – civil- és társadalmi szervezetek kiállítóstandjai
Fotókiállítás – 10 nemzetközi és 10 magyar vonatkozású fotó az esélyegyenlőség témájában, amelyet a Mai Manó – Magyar Fotográfusok Háza vezető fotómuzeológus munkatársa válogatott – és a Magyar Fotográfusok Háza szakmai zsűrizése alapján kerül kiválasztásra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?