Nyitott Műhely /1123 Budapest, Ráth György u. 4./
2015. január 24. /szombat/ 19:00
Korunk egyik utolsó zenei polihisztora február 2-án
lenne 80 éves. Ha legfontosabb tevékenységét kellett megneveznie,
gondolkodás nélkül zeneszerzőként határozta meg magát. Hogy mégis miért
csak két befejezett kompozíciót hagyott hátra? Ezt próbáljuk körüljárni pályatársak és családtagok segítségével, A helyszínen megvásárolható a KZM Edition, illetve a BHKZ Edition gondozásában megjelentetett Vonósnégyes és Mise kottája is. s természetesen a zenék megszólaltatásával.
A sorozatot szerkeszti: Gémesi Géza
Közreműködik: a BHKZ Akadémia Vonósnégyese
(Rácz József, Osztrosits Éva, Tornyai Péter, Zétényi Tamás)
Batta András rektor úr nekrológjából idézem: Már
most, életműve történelemmé válásának kezdetén ki merem mondani: a
Kodály utáni magyar zenepedagógia legnagyobb alakja hagyta itt mélyen
bevésődő nyomát. Nem kétlem, hogy ő maga is tisztában volt ezzel a
szerepével, sőt erőfeszítéseket tett, hogy megfeleljen ennek a rá mért
kihívásnak. Szerencsénkre ezen a téren leírta hitvallását azokban a
tanulmányokban, amelyeket „Kodály után" címmel jelentetett meg pályája
csúcsán, 1990-ben. Ez a könyvecske foglalja magában a magyar
zenepedagógia jövőjét. A mi jövőnket. Utolsó tanulmányának zárómondata
Kodályt idézi: „A tudós annál különb, minél több van benne a művészből
és viszont." Példája ezt erősíti meg pályájával, az alapfokú
szolfézstanártól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor
emeritusáig. Gyászolja az egyházzenei tanszék, a zenetudományi tanszak, a
doktoriskola, a teljes Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia – az egész
magyar zenei és tudományos élet. Hiánya pótolhatatlan veszteség a
nemzetközi zenetudomány számára is. /Dobszay Ágnes/
A belépés díjtalan!
Dobszay László
Szeged, 1935. február 2 – Budapest, 2011. augusztus 26.
A 20–21. század fordulóján, a zeneélet terén is egyre inkább
specializálódó világunkban, amikor egy-egy zenetörténész, vagy előadó
már csak egy bizonyos korszak zenéjével foglalkozik, szinte kivételes az
olyan muzsikus-egyéniség, aki éppen sokoldalúsága, a zene elméletének
és gyakorlatának összetartozását, szétválaszthatatlan egységét megélő
életműve révén különbözik kollégáitól. Dobszay László elismert
zenetörténész, pedagógus, előadóművész, egyházzenész, alapvető
tudományos és ismeretterjesztő írások szerzője, kiváló szervező, a
magyar zeneélet és zeneoktatás iránt felelősséget érző aktív közéleti
személyiség.
Igen fiatalon, 1947-ben felvették a Zeneakadémiára a Rendkívüli
Tehetségek iskolájába, ahol Viski János zeneszerzés-növendéke volt.
Zongorázni Engel Iván tanította, népzenét Kodály Zoltánnál,
zenetörténetet Szabolcsi Bencénél hallgatott. Zeneszerző-diplomáját
1957-ben kapta. A főiskola mellett 1955-től elvégezte az ELTE
bölcsészkarának magyar–történelem szakát, itt 1959-ben diplomázott. 1956
és 1968 között elsősorban pedagógusként tevékenykedett, (a Fővárosi
Zeneiskola Szervezet VI. kerületi iskolájában tanított zeneirodalmat és
kamarazenét), komponált, cikkeket írt, és a magyar zeneoktatási rendszer
átfogó reformjának kidolgozásán munkálkodott. E munka gyümölcseként
látott napvilágot A hangok világa szolfézstankönyv és
módszertani sorozat. 1966-ban Kodály és Rajeczky Benjamin meghívására az
MTA Népzenekutató Csoportjának (1974 óta a Zenetudományi Intézet része)
munkatársa lett. Észak-kelet magyarországi és erdélyi népdalgyűjtő utak
mellett a népzenei anyag rendszerezésén is dolgozott, amely később
(1988) A magyar népdaltípusok katalógusában került közönség elé
(Szendrei Jankával közös munka). Számos tanulmányt írt a népzene és a
középkori zene történetéről, e két dallamhagyomány összehasonlításáról.
Dobszay László alapvető munkát végzett az európai liturgikus zene
kutatásában, a magyar középkori forrásanyag feltárásában, a repertoár
feltérképezésében, és a források tartalmának egy szisztematikus
dallamkatalógusban való egyesítésében. E több évtizedes kutatómunka
eredménye az 1988-ban elindult CAO-ECE (Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae)
sorozat (Prószéky Gáborral közösen), amely nemcsak nyomtatott formában,
hanem számítógépes adatbázisként is bármely történész rendelkezésére
áll, s amely az officium történetének kutatását egészen új alapokra
helyezi. A Magyarország zenetörténete c. tudományos sorozat
középkori kötetében, (Rajeczky szerk.) Dobszay és Szendrei, mint a téma
elismert szakértői írják a gregorián zenéről szóló fejezeteket.
1970-ben nevezték ki a Zeneakadémia tanárává. A zenetudományi szakos
hallgatóknak tanított gregorián zenét, klasszikus formatant, latin
nyelvet, népzenét. Óráit számos vendéghallgató, sőt kolléga is szívesen
látogatta, mert (ahogy egy növendéke, későbbi kollégája több évtized
távlatából megfogalmazta) „elsősorban és mindenekelőtt Zenét
tanultunk Dobszay Lászlótól, ezért járt be óráira többek közt Kurtág
György is. Igényességet, alaposságot, elmélyültséget lehetett tőle
tanulni." 1970-ben Rajeczkyval és Szendreivel megalapította a Schola Hungarica
együttest, amely a magyar zeneélet egyik kiemelkedő műhelyévé vált, s
amely ritka példáját adta és adja a magas szintű előadóművészet és a
hátterében álló világszínvonalú kutatómunka elválaszthatatlan
egységének. A Schola éppen ezáltal tett szert világhírnévre
olyan időkben, amikor az egyházi zene Magyarországon egyáltalán nem volt
kívánatos. Dobszay 1975-ben kandidált A siratóstílus dallamköre zenetörténetünkben és népzenénkben c. munkájával. 1976-ban a Zenetudományi Intézet Dallamtörténeti csoportjának, majd 1990-től népzenei osztályának vezetője lett.
1990-ben újraalapította a Zeneakadémia egyházzenei tanszakát, amelynek
2005-ig volt vezetője. 1992-ben Göncz Árpád köztársasági elnök egyetemi
tanárrá nevezte ki. Tudományos könyvei és tanulmányai mellett számos
pedagógiai és egyházzenei munkája, valamint a kultúra más területeit
érintő írása jelent meg. A
Schola Hungaricával
mintegy 40 hanglemezfelvételt készített. A Magyar Egyházzenei Társaság
megalapítója és örökös tiszteletbeli elnöke. A külföldi muzikológusok
elsősorban a Nemzetközi Zenetudományi Társaság égisze alá tartozó Cantus
Planus gregorián konferenciák szervezőjeként és előadójaként
találkozhattak vele. 2003-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora,
2005-ben a Zeneakadémia professor emeritusi címet adományozott tanári
munkássága elismeréséül.
Batta András rektor úr nekrológjából idézem: Már most, életműve
történelemmé válásának kezdetén ki merem mondani: a Kodály utáni magyar
zenepedagógia legnagyobb alakja hagyta itt mélyen bevésődő nyomát. Nem
kétlem, hogy ő maga is tisztában volt ezzel a szerepével, sőt
erőfeszítéseket tett, hogy megfeleljen ennek a rá mért kihívásnak.
Szerencsénkre ezen a téren leírta hitvallását azokban a tanulmányokban,
amelyeket „Kodály után" címmel jelentetett meg pályája csúcsán,
1990-ben. Ez a könyvecske foglalja magában a magyar zenepedagógia
jövőjét. A mi jövőnket. Utolsó tanulmányának zárómondata Kodályt idézi:
„A tudós annál különb, minél több van benne a művészből és viszont."
Példája ezt erősíti meg pályájával, az alapfokú szolfézstanártól a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusáig. Gyászolja az
egyházzenei tanszék, a zenetudományi tanszak, a doktoriskola, a teljes
Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia – az egész magyar zenei és
tudományos élet. Hiánya pótolhatatlan veszteség a nemzetközi
zenetudomány számára is.
Sokirányú munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták:
Erkel-díj (1984), Musica Omnium-díj (1992), a Magyar Köztársasági
Érdemérem Középkeresztje (1995), a Magyar Alkotóművészek Országos
Egyesülete Zenei Tagozatának Nagydíja (1998), Budapestért díj (1998),
Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999), a Köztársasági Elnök Aranyérme
és a Magyar Tudományos Akadémia díja (2000), Széchenyi-díj (2004).
Dobszay Ágnes
forrás: LFZA
vCal
iCal
Elfelejtett jelszó?
