Bér János: Kiscelli vigasztaló

Bevezető a Kiscelli vigasztalóhoz

 A Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum rendszeresen mutatja be a Franciaországban élő magyar művészeket. A sor Hollán Sándorral ­– Alexandre Hollan – kezdődött 2003-ban, majd az ugyancsak Párizsban élő Anna Mark – Márkus Anna – folytatta a sort. Most, az előbbiekhez hasonlóan az 1957-ben Franciaországba távozott Bér János a kiscelli Templomtér kiállítója.

Bér János Budapesten Fenyő A. Endrénél és Tamás Ervinnél tanult festeni, majd 1957-ben Párizsban telepedett le. Az École des Beaux- Arts-on, majd az École des Art Décoratifs-on folytatta tanulmányait az 1958-ban elnyert francia állami ösztöndíj segítségével. Első egyéni kiállítását a párizsi Galerie du Haut-Pavé rendezte, ahol a későbbiekben is többször vett részt egyéni és csoportos kiállításokon. 1983-tól a hannoveri M. Marghescu Galerie és 1984-től a párizsi Galerie Clivages művésze volt. Magyarországon 1992-ben a budapesti Vasarely Múzeumban mutatkozott be, majd az azt követő évben az Országos Széchenyi Könyvtárban szerepeltek alkotásai.

 Munkáiban a szín, forma és téri viszonyok kapcsolatai jelentik a vezérmotívumot, s a ritmusnak és mozgásnak is fontos szerep jut. Alkotómódszerének a kollázs is része, akvarellel és akrillal megfestett színes papírokat szétszabdalja, majd a vásznon megkeresi pontos pozíciójukat, s ettől a kompozíció rendkívül mozgalmassá válik. 

A kilencvenes évek végén a színek mellett önálló szerepet kap a fehér, az üresség, a hiány. A legutóbbi időszakban pedig nagy, széles sávokból, lebegő ritmusokból épülnek fel vásznai.

A mostani kiállításon bemutatott anyagot a mester kifejezetten erre a térre készítette. Hatalmas, lebegő vásznak, melyek meghatározzák a teret, megtörik és átformálják a létező architektúrát.

 A kiállítás létrejöttében, csakúgy, mint a korábbi francia-magyar művészi kapcsolatok esetében, a budapesti Francia Intézet támogatása kiemelkedő szerepet játszott.

Fitz Péter

1957 óta él Franciaországban. A párizsi Képzőművészeti Főiskolán, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult. Munkáiban nemcsak a színnek, formának és térnek, de a ritmusnak és a mozgásnak is fontos szerep jut. Az utóbbi években festményeit kollázstechnikával készíti. A különböző színű híg, akvarellhatást adó akrilfestékkel bevont piros, kék, sárga vagy zöld papírfelületeket festés után más-más formájú darabokra szabdalja, majd a fehér vászonra helyezve, addig változtatja ezek egymáshoz viszonyított helyét, amíg meg nem találja azt a pozíciót, amikor rögzítve is a mozgás érzését keltik. Un rouge ciel (Ed. Adam Biro, Párizs) címmel 1997-ben jelent meg festészethez fűződő gondolatait összefoglaló könyve.

Egyéni kiállítások
1964, 1967, 1977 • Galerie du Haut Pavé, Párizs
1965 • Wesel Galéria
1973 • M. J. C. de Vallée de Chevreuse (FR)
1976 • Palais de l'Europe, Le Touquet (FR)
1979 • Centre Jacques Prévert, Orsay (FR)
1983, 1986, 1990, 1993 • M. Marghescu Galerie, Hannover
1985, 1986, 1989, 1990, 1991, 1993 • Galerie Clivage, Párizs
1986 • J. Ber-Marfaing, Galerie Cluny, Cluny
1987 • FIAC/Galerie Clivage, Párizs
1989 • J. Ber-Imhoff, Galerie Le Navire, Brest (FR) • Le Triangle, Rennes (FR)
1992 • Vasarely Múzeum, Budapest • Galerie Le Carré, Lille
1993, 1995, 1998 • Haus Wiegand, München
1995 • J. Ber-Arcady, Galerie Clivage, Párizs
1997 • Chapelle Saint-Fiacre, Bretagne • Galerie Les Cardinales, Párizs • Atelier Cantoisel, Joigny (FR)
2000 • Images du Centre, Saint Loup des Vignes (FR).

Válogatott csoportos kiállítások
1963 • Biennale de Paris
1964 • Salon des Artistes Décorateurs, Párizs
1965 • Maison de la Culture, le Havre
1966 • G. de Tremblay
1970 • Les Hongrois de Paris, Galerie Zunini, Párizs
1982 • Autoportraits, Galerie du Haut Pavé, Párizs • Regards sur la nature,Varengeville (FR)
1983 • Kunstmark, M. Marghescu Galerie, Hannover
1984 • Sur invitation, Musée des Arts Décoratifs, Párizs
1984, 1985, 1988, 1995 • FIAC/Galerie Clivage, Párizs
1985 • Śuvres sur papiers, Galerie Clivage, Párizs
1985-től rendszeresen ART COLOGNE, M. Marghescu Galerie, Köln
1986 • Hommage à 1956, Musée de Neuilly sur Seine (FR) • Ce cher point du monde, Atelier Cantoisel, Joigny (FR) • INTERARTE, Galerie Clivage, Valence (FR)
1987 • Musée Saint Jean, Corbeil-Essonne (FR)
1988, 1991 • SAGA, Galerie Clivage, Párizs • Himmlische Wesen, Darmstadt
1989 • Une autre image, Atelier Cantoisel, Joigny (FR) • G. Fontenas, Brüsszel • Raumbegriffe, Leer (NSZK) • 10 Jahre Galerie Marghescu, Kubus, Hannover • Les hongrois bougent... Centre Culturel de Chaugny, (FR) • Peintres de la lumières, Bernay (FR)
1990 • Salon de Mars, Párizs • Clivages, Galeria Cadaquès, Cadaquès (FR)
1991 • L'śuvre-le-sacré, Villa du Parc-Annemasse, Atelier Cantoisel, Joigny (FR) • Musée de Clamecy, Clamecy (FR)
1992 • Mahlerbücher, Marghescu Galerie, Hannover • La Marque, Galerie Clivage, Párizs
1993 • Ciel à Ciel, Galerie Clivage, Párizs
1993 • Papiers peints, Galerie le Carré, Lille • Országos Széchényi Könyvtár, Budapest
1995 • Papiers, Galerie Clivage, Párizs • Le noir est une couleur, G. Maeght, Barcelona
1996 • Avec le papier, Université de Rennes (FR).

Irodalom
LENGYEL, L.: J. Ber kiállítása, Irodalmi Újság, 1964
Raumbegriffe (kat., Leer, 1989)
DOBBELS, D.: Janos Ber, Cahiers Clivage N° 4, 1990
Opus International, 1990. január-február
~ (kat., Vasarely Múzeum, 1992)
Dictionnaire critique et documentaire des peintures, sculpteurs, dessinateurs et graveurs, Gründ, 1999.

Bővebb életrajz

Édesapja gyógyszerész volt, de őt inkább a művészet vonzotta. Gimnáziumi tanulmányaival párhuzamosan szabadiskolában, Fenyő A. Endrénél és Tamás Ervinnél tanult festeni. 1957-ben Párizsban telepedett le. Az Ecole des Beaux- Arts-on, majd az Ecole des Art Décoratifs- on folytatta tanulmányait, amit az 1958-ban elnyert francia állami ösztöndíj tett lehetővé. Első egyéni kiállítását a párizsi Galerie du Haut-Pavé rendezte, ahol a későbbiekben is többször vett részt egyéni és csoportos kiállításokon, egészen annak megszűnéséig. 1983-tól a hannoveri M. Marghescu Galerie és 1984-től a párizsi Galerie Clivages művésze volt. 1986-ban a clunyi Galerie de Clunyben André Marfaing-nel364 közösen állított ki. Magyarországon 1992-ben a budapesti Vasarely Múzeumban mutatkozott be, majd az azt követő évben az Országos Széchenyi Könyvtárban szerepeltek alkotásai.

A kilencvenes évek eleje óta, a német műkritikus, Ingeborg Wiegand-Uhl meghívására, rendszeresen kiállít a müncheni Haus Wiegandban. 1995-ben részt vett a Galerie Maeght Le noir est une couleur (A fekete is szín) címmel Barcelonában rendezett csoportos kiállításán. 1999-ben Joignyban, az Atelier Cantoise kiállítóhely két termében közvetlenül a falra applikált munkákat készített. Ennek a kísérletnek a folytatása lett az a faldekoráció, amelyet a ház építészének felkérésére Párizs tizenkettedik kerületében, a rue de la Folie-Regnault 74-ben készített 2001-ben. 2002-ben hosszabb ideig a Münchentől harminc kilométerre fekvő feldafingi alkotóház vendége volt, és tartózkodása végén kiállítást rendeztek ott készült alkotásaiból. Ugyancsak 2002-ben, a touloni kortárs múzeum, az Hôtel des Arts-ban rendezett egyéni kiállításán az utóbbi évekből származó alkotásait mutatta be, amelyekből néhány a múzeum gyűjteményébe került. A Párizzsal szomszédos Vincennes-ben 2003 novemberében felavatott, Henri Gaudin építész által tervezett kultúrközpontban, a Coeur de Ville-ben láthatók kétféle kék, fekete és fehér színek felhasználásával komponált monumentális faliképei.

Munkáiban nemcsak a színnek, formának és térnek, de a ritmusnak és a mozgásnak is fontos szerep jut. Festményeit a nyolcvanas évek eleje óta kollázstechnikával készíti. A különböző színű akvarellel vagy híg, akvarellhatást adó akrilfestékkel bevont piros, kék, sárga vagy zöld papírfelületeket más-más formájú darabokra szabdalja. A fehér vászonra helyezve addig változtatja ezek egymáshoz viszonyított helyét, amíg meg nem találja azt a pozíciót, amikor rögzítve is a mozgás érzését keltik. Behatóan foglalkozik pszichoanalízissel, és ez az érdeklődése erősen kihat festői gondolkodásmódjára. A kilencvenes évek legvégétől festészetében hangsúlyozott, önálló szerephez jutott a fehér, amely ezeken a képeken a kompozíció nélkülözhetetlen elemévé vált. Un rouge ciel címmel (Egy vörös ég, Ed. Adam Biro, Párizs) 1997-ben jelent meg Bér Jánosnak a festészettel kapcsolatos gondolatait tartalmazó könyve. A magányt kedvelő művész párizsi műtermétől megválva, az utóbbi években a Loiret-megyei Loup-des-Vignes-ben talált rá arra a helyre, ahol kellő elmélyültséggel, zavartalanul dolgozhat. 2005-ben a Bretagne-ban évente megrendezésre kerülő L’art dans les chapelles (Művészet a kápolnákban) kortárs képzőművészeti rendezvénysorozat tiszteletbeli meghívott vendége volt, és ez alkalomból Pluméliau-ban, a XVI. századi Saint-Nicolas kápolnában állította ki a helyhez kapcsolódó festményeit.