Árny a kövön – Ország Lili művészete
A Magyar Nemzeti Galéria a magyar művészet meghatározó egyéniségeit feldolgozó kiállítás-sorozatát folytatva a modern magyar művészet egyik legjelentősebb és legkülönlegesebb alakjának, Ország Lili (1926–1978) festőművésznek rendez kiállítást 2016. december 16. és 2017. március 26. között. A művész születésének 90. évfordulója alkalmat ad arra, hogy végre lerójuk adósságunkat vele szemben, hiszen Ország Lili alkotásaiból még soha nem láthatott a közönség ilyen nagyszabású, a teljes életművet átfogó tárlatot.
Ország Lili: Nő fátyollal
| Esemény megnevezése: |
|
|---|---|
| Időpont: |
2016. december 16., 10:15
meddig: 2017. március 26., 18:00 |
| Helyszín: | Budapest |
| Esemény hozzáadása a naptárhoz |
vCal
iCal
|
Árny a kövön – Ország Lili művészete
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
2016. december 16. - 2017. március 26.
A
kiállítás több mint háromszáz művel mutatja be Ország Lili művészetét,
és két különlegességgel is szolgál. Egyrészt – eddig még soha nem látott
módon – hazai és külföldi analógiákkal, Paul Delvaux, Giorgio de
Chirico, Vieira de Silva, Toyen, Kemény Zoltán, Bálint Endre és Vajda
Lajos műveivel párhuzamban szemlélteti a művész látásmódjának
alakulását. Másrészt Ország Lili elképzelésének megfelelően felépítjük a
Labirintust, s bemutatjuk a teljes, ötvendarabos
labirintus-sorozatot, mely eddig csupán egyszer volt látható, 1979-ben,
Ország Lili emlékkiállításán.
„A falak bennem vannak” – mondta Ország Lili, s egész munkásságában egy szerzetes türelmével és megszállottságával örökítette meg belső világának minduntalan előtűnő falait.
Bár 1944 tavaszán a koncentrációs táborba tartó szerelvényről megmenekült, a félelem és szorongás addigra már örökre beleivódott a tudatába. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után ösztönösen kereste a „saját ügyét”, s rá is talált a falakra, mint témára. A magyar festészetben szinte példa nélkül, a klasszikus szürrealizmus hangján szólaltak meg vallomásai. Ország Lili a magyar szürrealizmus történetének legkiemelkedőbb műveit alkotta meg az 1950-es évek közepén.
Bár a nyugati klasszikusok hatottak rá, látásmódjának egyéni színezete tőlük megkülönbözteti őt. Lelkének legmélyebb pokoljárása után törvényszerű, hogy a feloldást a transzcendens irányában kereste. Utazásai során kolostorokban találkozott a szláv ikonok csodájával; következő, ún. ikonos korszakában már szakrális szimbólumokat festett.
Majd 1960 táján kezdett városalaprajzokat alkotni, olyan városokét, melyek régóta benne éltek, olyan városokét, melyekben valaha benne élt. Ebben a korszakában már egyértelműen kialakult senki máshoz nem hasonlítható egyéni kifejezésmódja. Ez a festészet nem nosztalgia a történelmi múlt iránt, hanem érzékelése a folytonosságnak, az emberi lét szakadatlan egymásra épülésének.
1966–1969 közt teremtette meg aztán ún. írásos korszakát, melynek jellemzője a szürke, barna színvilág, a faldarabokon ókori világok feljegyzéseivel, rejtélyes héber betűkkel, írásjelekkel.
Utolsó periódusában nyomtatott áramkörök labirintusa jelenik meg a falakon. „Ez a labirintussorozat, amit festek, az én labirintusom. Ezen végig kell mennem, s úgy megyek végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni. Ezt be kell járni.” Ország Lili haláláig festette a sorozatot, míg utolsó, fekete képével szinte rázárult a labirintus kapuja.
Elfelejtett jelszó?
