Vekerdy Tamás és Deák László disputáján a gyermek nevelése volt a központi kérdés – Videó!

„Mit tanulhatunk a gyermekektől?” – erre a kérdésre keresték a választ a beszélgetés résztvevői. Vekerdy Tamás és Deák László már a kezdetekkor megállapították, hogy alapvetően az őszinteséget és az önazonosságot fedezhetjük fel és tanulhatjuk meg a gyermekektől. A szülőknek ugyanakkor szükséges felismerniük, eldönteniük, hogy önmagukat kívánják gyermekükben megvalósítani, vagy gyermeküknek szeretnék azt a szabadságot nyújtani, melyből ők maguk önmagukká tudnak válni. Utóbbihoz természetesen szükség van bizonyos határok felépítésére, napirend kialakítására, azonban a gyermeknek nyújtott szabadság megadása a legtöbb, mit tehetünk értük. „Az ősbizalom – mely a szülő iránti feltétlen szereteten alapul – az egyik legfontosabb a gyermek számára” – emelte ki Vekerdy Tamás, aki elmondta, hogy „az árvaházakban, ahol a gyermekeknek a szülői kapcsolatuk megszűnt, az ott élő gyermekek megpróbálnak mindenkihez ragaszkodni.” Ebből a megközelítésből került elő a Sztehlo Gábor által létrehozott Gaudiopolis, vagyis a gyermekköztársaság képe, hiszen ott az árva gyermekek az iskolán és a munkavégzésen túl családba rendeződtek.

Az élő internetes közvetítés által is követhető dispután a mai oktatási módszerrel kapcsolatban a beszélgetőtársak megjegyezték, hogy a diákoknak a kérdés feltevésre nyújtott lehetőségei a mai oktatásban hiányoznak, miközben a kutatások azt igazolják, hogy éppen erre kéne időt hagyni. „A sztehloi pedagógiai múlt, mely meghatározza egyházunk múltját kevésbé valósul meg a jelenben, pedig lenne honnan merítenünk – emelte ki Deák László, aki kitért arra, hogy a mostani hittan tanterv bár egyre nagyobb teret enged a közvetlen beszélgetésnek, azonban a tanári kar felkészültsége kulcskérdés ennek megvalósításában. Vekerdy Tamás a finnországi nevelési programot hozta példaként, mintegy hangsúlyozva, hogy a tantervet nem lehet általánosságban alkalmazni, hanem azt minden esetben az adott osztályhoz, legjobb esetben az egyes diákhoz kéne igazítani. Az Asztali beszélgetések résztvevői hangsúlyozták, hogy a legtöbb, melyet egy tanár elérhet, hogy vágyat ébreszt a gyermekben az adott tananyag iránt.

Vekerdy Tamás: Nem az a gazember, aki hazudik, hanem akinek nem lehet megmondani az igazat

Takács Mira / Librarius

Mit tanulhatunk a gyerekektől? Tette fel a kérdést Galambos Ádám evangélikus teológus Vekerdy Tamás pszichológusnak és Deák László evangélikus lelkésznek a PIM-ben tartott beszélgetésen. Itt írtunk arról, hogy milyen könyvet érdemes venni a gyereknek, és mutattunk egy videót, hogy miként látják a gyerekek a részeg szüleiket.

Vekerdy először két idegen szóval válaszolt, spontaneitást és kongruenciát említett. Az első azt jelenti, hogy az ember a benne megnyilvánuló érzelmeket, gondolatokat fejezi ki, nem leplezi azokat, ami a szívén, az a száján. A második fogalmat úgy magyarázta, hogy nem játssza meg magát, önmagával azonos, és nem kell hazudnia. Vekerdy idézett egy beszélgetést, miszerint nem az a gazember, aki hazudik, hanem akinek hazudnak, akinek nem lehet megmondani az igazat.

A gyerek őszinte, spontán, azonos önmagával és ez legnagyobb értéke gyermeki mivoltának, ami visszafojtható, de akkor megváltozik, megromlik. Eljutunk a nevelés alapvető kérdéséhez, hogy melyiket fogadjuk el: „legyél, aki vagy”, és ehhez segítek, megteremtem a környezetet és megismerlek. Nem ugyanaz mint a „csinálj amit akarsz”. Vagy ott van a másik út, a képmutatásra nevelésé, „legyél akivé én akarlak tenni”, de ez az örök harcok útja. Ahány gyerek, annyiféle érdem, intelligenciából nyolcféle létezik, de az iskola csak az értelmi intelligenciát kéri számon. Az iskolában megfelelés nem lesz azonos az életben való megfeleléssel, Churchill rossz tanuló volt, Petőfi megbukott, Stephen Hawking későn tanult írni, olvasni.

Deák László elmondta, hogy a gyerekek megtanítanak arra, hogyan lehetséges a felnőttek által teremtett dzsungelben élni. Megtanulhatjuk tőlük a természetességet, és a megbocsátó szeretetet, bizalom van bennük. Felmerült az ősbizalom kérdése, amivel a gyerek együtt születik, a szülei felé eredendően meglévő bizalmat értjük ezalatt. Vekerdy elmondta, hogy a legnagyobb trauma, ha a gyermekben megrendül ez a bizalom.

Kamaszkorban mindent fekete-fehérben lát a gyerek, de ha nem veszett el az ősbizalma a szülei iránt, akkor húsz-huszonegy éves korára a szülő visszakapja a gyermekét, mint kiegyensúlyozott, fiatal felnőttet, nem fog elsodródni.

Az iskola és az unalom

Az iskolára terelődött a szó, Vekerdy kijelentette, hogy a modern iskola nem tanít, mert ott a tanulás a fontos.

A finn iskolában létezik ugyan alaptanterv, de van mellette egy miniszteri levél, amelyben kijelentik, hogy a pedagógus alkalmazza a megfelelő helyzetben, de ne tartsa be szigorúan. A beszélgetés a lényeg, a tananyagot nem befejezni kell, hiszen a gimnáziumi anyag 9%-ára emlékeznek a 20-30 év közöttiek úgy, hogy alkalmazni is tudják. A lényeg az elmélyedés a jelenségben, az élmény és az öröm amely hozzá társul, ami jóval az iskola vége után is fenntartja az érdeklődő nyitottságot. Élmény, érzelmi megragadottság nélkül nincs hatékony tanulás. Magyarországon nem pedagógus adta ki az első élményalapú tanulásra építő tankönyvet, hanem a Szegedi Rendőr-főkapitányság, mert a külföldi referens bemutatta a statisztikákat, hogy ott ahol élményalapú pedagógia van érvényben, csökken a fiatalkorú bűnözés és a visszaesők száma.

Mérei Ferencet idézte, amikor az mondta, hogy ahol untatnak, onnan menekülj.

Az ember nem unalmas, a tananyag sem, nem kell untatni a gyerekeket.

Tanítani, elfogadással

A vallási oktatásról is szó esett, Deák László megosztotta tapasztalatát, amelyet egy 900 fős evangélikus óvoda és iskolában szerzett, ahol látványosan megmutatkozott, hogy miként viselkednek a gyerekek, ha a vallási nevelés nem kényszer, hanem szeretetteljes lehetőség.

Óriási feszültség ma, hogy úgy próbálják az egyházi iskolák a gyerekeket megszólítani, hogy folyton szabályoknak kell megfelelni. Amikor a gyerekek megkapják a szabad döntés lehetőségét, és látják, hogy komolyan veszik őket, a vívódásukat, kételyüket, és így is elfogadják és szeretik őket, akkor képesek megnyílni.

Vekerdy hozzátette, hogy aki nem ment át a kételyen, az soha nem fogja kiküzdeni saját, egyéni hitét.