Asztali beszélgetések… – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál

Weiss Manfréd kitűnő vállalkozó, közgazdász és iparfejlesztő örököseinek teljesen egyedi, egyszeri és megismételhetetlen történetét nem feladata bemutatni a regénynek – szögezte le Závada Pál Galambos Ádámnak a történeti hitelességet firtató kérdésére válaszolva. „Mindez inkább ihletője volt regényes történetének” – tette hozzá az író. Hogy mi lehet a funkciója a műben a fikciónak, arra a témában felettébb tájékozott Toronyi Zsuzsanna azt válaszolta, hogy bár ő maga igen nehezen olvasta a kötetet, de azt könnyen kiderítette közben, kik a fiktív szereplők. Az ő elsődleges funkciójuk talán az lehet, hogy ki tudnak mondani olyan dolgokat, amelyekről kevesebb a forrásanyag – vélekedett a muzeológus.

Závada Pál magát az irodalmi fikciót a történeti eseményekben, jelenségekben való mélyfúrás, illetve – önironikus módon – a hatásvadászat eszközeként emlegette: „A fikció arra jó, hogy az olvasó többet kapjon, rendüljön meg, fakadjon sírva, ne tudja letenni a könyvet.”

Toronyi Zsuzsanna érdekfeszítő történeti bevezetőt adott a regény olvasásához. Weiss Manfréd a Klauzál téren a semmiből hozott létre egy kis üzemet az 1880-as években. Nemcsak a fegyvergyártás, hanem a konzervipar elindítása is az ő nevéhez fűződik – hívta fel a figyelmet a muzeológus, megemlítve a frontra szállított sóletkonzervek jelentőségét. Weiss Manfréd legkedvesebb veje, Chorin Ferenc családjának magyar viszonylatban kulcsfontosságú szerepére is rávilágított: a Chorin család alapító őse egy jeles rabbi volt, akinek a fiai később beszálltak a gabonaiparba; a világ második malomipari központjává tették városunkat, ők teremtették meg Budapesten a mai élelmiszeripar alapjait.

Weiss Manfrédnak ugyanakkor sokan a szemére vetik, hogy az első világháborúban – demagóg megfogalmazással – a fronton elesett katonák vére árán gazdagodott meg – mondta Závada Pál. Vesztes hatalom lett a Monarchia, ezért aztán rengeteg támadás érte utólag a vezetést. A katonák mellett Weiss Manfréd is helytállt – védte őt Tisza István –, annyi lőszert gyártott, amennyi csak kellett. Bródy Sándor vele készített interjújában mindehhez Weiss Manfréd csak annyit fűzött hozzá: ez volt a dolga, és ő szereti tökéletesen csinálni azt, amit épp csinál. „Valószínűleg jobb világot éltünk volna, ha ő nem abban látja az üzletet, hogy fegyvereket gyárt” – vélte Závada Pál. A Weiss által teremtett tradíció azonban nem állt meg. Hiába volt Magyarországon megtiltva, a gyár különböző trükkökkel folytatta a működését, később még a hitleri Németországgal is együttműködött. Úgyhogy ez nagyon ellentmondásos történet – hangsúlyozta az író.

A beszélgetés talán legérdekesebb szálára, a vallásosság kérdésére Galambos Ádám irányította a hallgatóság figyelmét. Weiss Manfréd a zsidó kórház egyik alapítója volt. Kornfeld Zsigmond – az aradi rabbi leszármazottja – szintén aktív hitközségi szerepet vállalt. Az 1919–20- as évek körül azonban a fiak mind kikeresztelkedtek. Figyelemre méltó, hogy Kornfeld fia, Móric az egész famíliából egyedüliként a legőszintébben hívő katolikussá vált, cikkeket, tanulmányokat is írt erről. Chorint viszont nem érintette mélyen egyik vallás sem – az sem, amelyiket elhagyta, és az sem, amelyiket felvette. „Az én főhősöm ebben is ingadozó középparaszt – mondta Závada –, Kornfeld és Chorin hatása alatt áll, de megrendíti rokonának, a rendkívül képzett orvos Herzog Erzsébetnek a hite, aki nem hajlandó kitérni zsidóságából, és tulajdonképpen megvetésével sújtja a haszonlesőnek titulált sógorait.”

Hogy erkölcsileg hogyan ítéljük meg a hithez való hűséget, a hitből való kitérést vagy a hit addigi bilincseinek széttörését – gondoljunk csak a reformációra –, ezek Závada Pál állítása szerint nagyon kényes kérdések, mindezekhez ebben a korszakban érdekek, kényszerek, félelmek fűződtek. Toronyi Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a zsidóságnak a vallási réteg csupán egy aspektusa, van ugyanis egy „sorsközösséget” alkotó rétege is, amelyből a regényben megjelenített család nem tud szabadulni.