Street art és szakralitás?
Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei címmel rendeztek Asztali beszélgetést a Ludwig Múzeumban. A dispután Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatójával Galambos Ádám beszélgetett.
Asztali beszélgetések… – Street art és szakralitás?
Mi köze az egyháznak a street arthoz vagy a graffitihez? Elsőre talán az a válaszunk, hogy szerencsére semmi, a beszélgetést hallgatva azonban rájöhetünk, hogy „sajnos szinte semmi”. Az utcai művészet bár nem 20. századi jelenség – például az első keresztény témájú graffitik az istentiszteletek helyszínét jelölték a katakombák bejáratánál –, mégis az 1920-as évektől kezdett meghatározó művészeti irányként megjelenni. A tiltott, tűrt, mára sok szempontból támogatott street art nem egyszer társadalmi kérdésekre reflektál, a művészetet az utcára viszi, és jó esetben társadalmi párbeszédet indikál. Ebből a megközelítésből mutatott rá Dejcsics Konrád, hogy sajnos a fiatalok még a templom falához se mennek oda, hogy ott „nyomot hagyjanak”. Természetesen a dispután részt vevők ezzel nem a rongálást támogatták, sokkal inkább arra hívták fel a figyelmet, hogy a párbeszédre, a társadalmi kérdésekre reflektálásra, a művészettel történő együttműködésre jó lenne, ha nyitottabbá válna az egyház.
A megalapításának harmincadik évfordulóját ünneplő budapesti Ludwig Múzeum Felülírás című kiállításához kapcsolódó rendezvényen a beszélgetőtársak többek között a tárlaton is látható Keith Haring Szárnyasoltár című alkotásán keresztül mutatták be, hogy a kortárs művészet és az egyház milyen kapcsolódási pontokat találhatna. Az oltár szerepének kérdése már megosztotta a beszélgetőtársakat – Dejcsics Konrád a közösség fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy egy túlzottan dinamikus műtárgy megtörheti a gyülekezeti közösség koncentrált figyelmét, míg Galambos Ádám a művészet mint lehetőség mellett érvelt –, ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy a templomtérben mai, kortárs és újító szemléletű, egyúttal az igényességet megfogalmazó, teológiailag helyes alkotásokra van szükség.
Míg korábban az egyház mecénási szereppel bírt, és a művészetnek témaadója volt, addig a 18. századtól megváltozott és jelentősen elkülönült az egyház és a művészet viszonya. Ettől kezdve – Max Weber megállapítása szerint – „a művészet olyan, egyre tudatosabban felfogott, független értékek kozmoszává vált, amelyek saját jogukon léteznek”. Mindez azonban nemcsak a művészet és egyház, hanem az egyház és világ kérdésében is tetten érhető és megfigyelhető. Dejcsics Konrád a beszélgetésen elmondta, hogy az egyház régebben felülről jelentette ki tételeit, azonban az egyházi visszaéléseknek, mulasztásoknak köszönhetően etikai rendszere megdőlt, és így az emberek megkérdőjelezik az egyház szavát. Arra a kérdésre, hogy mit lehetne tenni, a beszélgetőtársak elmondták, hogy az egyház részéről a transzparencia, a megmondói szerep helyett az emberek mellett állás lehet egy járható út. A disputa során felelevenítették a pannonhalmi Arcus temporum fesztivál keretében megrendezett, Kibékülés című kiállítást, valamint evangélikus részről az Ámos Imre és a 20. század és az Imák Auschwitz után című kiállításokat. Ezek mind a kortárs képzőművészettel történő együttműködésen alapulva egyházi oldalról a saját mulasztás tényét és fájdalmát vállalják fel és mutatják be.
A beszélgetés itt nézhető meg:
Street art, graffiti és a szakralitás
Ha az általánosan megszokott templombelsőkre gondolunk, akkor
a szemünk előtt a falakon vagy a belső tér elrendezésében bizonyosan
klasszikus stílusú műalkotások jelennek meg. Ma még furcsa elképzelni,
hogy a kortárs művészetnek helye lehet a szakrális térben, hogy
mondanivalója összeegyeztethető a Szentírás üzeneteivel. (Forrás: kulter.hu; szöveg: Rácz Anna)
Az is lehet ennek az oka, hogy a kortárs művészet és az egyház nem igazán folytat párbeszédet egymással, így a távolság nemhogy csökkenne, de folyamatosan növekszik.
A folyamat megállítására, az akadályok leküzdésének elősegítésére, a párbeszéd kialakulásának érdekében 2014 óta zajlik egy sorozat a Ludwig Múzeum és az Asztali beszélgetések Kulturális Alapítvány közös szervezésében. Ennek résztvevői a hazai kortárs művészeti élet kimagasló személyiségei és a történelmi felekezetek teológusai.
Galambos Ádám evangélikus teológus Dejcsics Konrád szerzetessel, a Pannonhalmi Bencés Főapátság kulturális igazgatójával beszélgetett a street art, a graffiti és a szakralitás kapcsolatáról. A beszélgetés elején Dejcsics egyetemista élményeit elevenítette fel, amikor először találkozott a street arttal. A megszokott szemléletet megfordító, sajátos nézőpontot kívánó megközelítésként értékelte az utcán látható feliratokat.
Mint szóba került, időnként a templomok falán is graffitik jelennek meg, mely a szerzetes szerint legalább okot ad a fiataloknak arra, hogy közel menjenek a templomhoz.A hívő közösségek nem okvetlen értik a kortárs művészetet. Pannonhalmán sikerült újításokat bevezetni az istentiszteletek helyén, elvárás volt, hogy otthonos, személyes legyen ez a tér. Kétpólusúvá tették és megszüntették az oltár színpadjellegét. Ez azonban a látogatóknak nagyon szokatlan élményt nyújt, mert ettől üresnek érzik a teret. Mindenképp kultúraváltás kell ahhoz, hogy a templomban helye lehessen a kortárs művészetnek. Pannonhalmán egy kiállítás alkalmával hívtak kortárs művészeteket is, de kritikák érték ezt a lépést.
A beszélgetők véleménye szerint az egyház nagyon sokáig helyezkedett bele a kritikus szerepkörébe, saját magában látva a képviselt kritikai álláspont alapját. Egy idő után azonban elveszítette az alapot, hogy kritikus lehessen. Meg kell hallania a kritikát, krízisek nyomán kell megtanulnia, hogy az elhallgatás nem evangéliumi lépés.
Szóba kerültek az első keresztyén témájú street art alkotások. Ezek a kis Krisztus-monogramok voltak, amelyeket az első keresztyének azokra a katakombákra festettek, ahol összegyűltek. Az első kritikai graffiti pedig a II. századból, Rómából származik, Jézust megfeszítve, de szamárfejjel ábrázolták, ez a kereszténység gúnyrajzaként is tekinthető. A mai időben Banksy-alkotáson is találkozhatunk keresztre feszített Krisztussal, amint reklámzacskókat tart a kezében, a pénzkultusz, illetve az ünnepek értelmezési kérdéseinek kritikájaként.
Dejcsics szerint a provokáció fontos az egyház számára, és a művészetnek ennél távolabbra mutató szerepe is van. A Vatikáni zsinat is foglalkozott már az egyház és a művészet párbeszédének szükségességével. Azt irányozta elő, hogy a misztériumra mutasson rá a műalkotás, emelje fel a lelkeket. Jó, ha a kiállítóterekben bemutatott alkotások emlékeztetik a látogatókat arra, hogy életünkben a szent és a profán nem választható szét. Az evangélikus egyháztérben megjelenő alkotások célja, hogy közelebb vigyék a templomba látogatókat Istenhez. Amennyiben jó művészeti alkotásokkal van megtöltve a tér, nem gond az sem, ha ez elviszi a figyelmet a szónoklatról.
Résztvevői kérdésként merült fel, hogy elképzelhető-e alkalmilag, hogy a kortárs művészeti alkotások megjelenjenek a templomokban. A beszélgetés résztvevőinek válasza szerint a frissen épült templomok sok újítást tartalmaznak, és külföldön működik a kortárs művészet megjelenése szakrális térben. Magyarországon inkább klasszikus stílusú művek a jellemzőek. Az építészet volna képes újító dolgokat behozni, a templomi szakrális képzőművészet erre jelenleg nem képes.
Asztali beszélgetések – Street art, graffiti, szakralitás, Ludwig Múzeum, Budapest, 2019. február 14.
A fotókat Szabad Júlia Anna készítette.
Elfelejtett jelszó?
