Pléh Csaba és Béres Tamás disputája

Szélrózsa, Soltvadkert – dr. Pléh Csaba Széchenyi-díjas magyar pszichológus, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és dr. Béres Tamás egyetemi tanár, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője az emberi megismerés és megismerhetőség kérdésével foglalkoztak. Moderátor: Galambos Ádám

Pléh Csaba és Béres Tamás disputája

Pléh Csaba és Béres Tamás disputája

Hogyan látjuk magunkat és mások hogyan láthatnak minket? Milyen az ember? Mennyire megismerhető? Mit jelent a szabadság? Megélhetjük szabadságunkat úgy, hogy közben mások szabadsága korlátozva van? A pszichológia és a teológia milyen emberképekről beszél?  

„A tudományos emberkép az embert nyitott lénynek tartja. Ez azt is jelenti, hogy az ember állandóan változik, formálódik, így nem tudjuk pontosan megjósolni az egyén cselekvését” – fogalmazott Pléh Csaba. Béres Tamás kifejtette, hogy a teológia oldaláról sem lehet végleges választ adni az ember megismerhetőségére: „az az emberkép, amiről a Bibliából értesülünk és dogmatikánk szól, nem szubsztancia. Alapvetően három dolgot emelnék ki: Először a reflexió képességét, majd kapcsolatban álló lény, míg harmadiknak a szabadságot mondanám.”

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT hallgatható meg.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?