Megidézett apokalipszis - Ámos Imre és a 20. század
Hol van a te testvéred? – szólt nemrégiben a II. világháborúban meggyilkolt művész életművét bemutató, és a mostani könyv alapjául is szolgáló kiállítás mottója. A koncepció akkor is és most is az volt, hogy Ámos Imre életművéből kiindulva, neves kortárs művészek reflexióival, és részben a 20. századra, részben a jelenre vonatkozó lényeges kérdésekkel is megismertessék a nagyközönséget.
A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére, az Eiffel-torony oldalára az ottani művészek - köztük Ámos Imre - akaratából a PAX, azaz a Béke felirat került, melynek akkori, de máig el nem évülő üzenete az országokon, vallásokon, kultúrákon átívelő összefogás volt a küszöbön álló háború ellenében. És bár az akkori történelmi eseményeket, továbbá Ámos Imre életét, későbbi tragédiáját mindez a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta, a 172 oldalas album borítójára most mégis újra ezt nyomtatták, mintegy visszautalva a több mint fél évszázaddal ezelőtti kezdeményezésre.
Az olvasó ugyanis ezúttal az Ámos Imre és a 20. század című, Szentendre, Dunaszerdahely, Pécs és Berlin után a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában bemutatkozó kiállítás-sorozat teljes képi, zenei és mozgófilmes anyagát tarthatja a kezében. A fejezetcímek helyett zsoltáridézetekre tagolt albumban a kiállításokhoz hasonlóan ugyanúgy érzékelhető az a - zsidó-keresztény párbeszéd fontosságát minden esetben hangsúlyozó - koncepció, amely az egykori áldozatokra, és nem utolsósorban a magyar társadalom és a világ felelősségére utalva tudatosan használja a bibliai „testvér" (vagy „bruder") kifejezést. Innen a jól ismert Káin-Ábel történetből kölcsönzött mottó is, amely nem más, mint Isten kérdése Káin felé, aki ekkorra már elpusztította Ábelt: „Hol van a te testvéred?". S ez ebben az esetben nem csupán a konkrét fizikai megsemmisítésre, hanem a vészkorszak eseményeit kvázi jóváhagyó, az üldözötteknek védelmet, menedéket nem nyújtó alapállásra is egyaránt utal.
Az Ámos-életműben tetten érhető állandó, sokszor csak szimbolikusan, néhány vonallal, ecsetvonással, néha erőteljesebb, máskor halványabb színekkel érzékeltetett fájdalom, szorongás, a megjósolt, s a későbbiekben valósággá váló tragédia természetesen elsősorban a kötetben szereplő képzőművészek legújabb kori alkotásaiban, reflexióiban ismerhető fel, születhet újjá. Talán a legjobb példa erre az a nyírfakéregre festett kisméretű kép, melyet Ámos Imre 1942-ben, ukrajnai munkaszolgálata során, papír hiányában a természetben talált apró tárgyat megmunkálva készített. Ennek alapján, a szervezők felkérésére tíz művész szintén elkészítette saját 3x4 centiméteres nyírfakéreg alkotását, mint magára a korszakra, de elsősorban a közvetlen környezetre reflektáló, azt az utolsó pillanatig dokumentáló érzékeny, a látogató/olvasó számára mindenképpen megindító üzenetet.
De nem csupán festmények, szobrok, grafikák és kompozíciók kaptak helyet az igényes kivitelezésű kötetben. Tizenkét kortárs író, költő, köztük Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó és Závada Pál korábban publikálatlan levele, esszéje, verse, zsoltár-parafrázisa, illetve a kiállítás védnökeinek egy-egy rövid tanulmánya is olvasható itt. A szövegek, mint pl. Závada Pálé a művész magyarországi és ukrajnai munkaszolgálatáról, Ferdinandy Györgyé egy-egy második világháborús gyermekkori emlékfoszlányról szól. Takács Zsuzsánál, jelen és múlt sajátos ötvözetéből jön létre a fikció, amely nemcsak a tragikus sorsú művészről, hanem saját öccsének közelmúltbeli haláláról szintén megemlékező rendkívül személyes írás.
A kiállítás alapgondolatául szolgáló testvériség-emlékezés-felelősség problematikához szintén jól kapcsolódik a könyv CD-mellékletén található mozgóképes anyag, Gothár Péter 1999-ben készült kísérleti filmje, az Akasztottak, melyet Dés László ütőhangszereken előadott zeneműve kísér. Fából készült, a kiszolgáltatottságot és az áldozatok szenvedését, fájdalmát magukon hordozó, akasztott figurák jelennek meg a filmben, először csak eredeti helyükön, egy kiállító teremben, később az utcán, a folyóparton, és még sok más helyszínen. Mintha jelenlétükkel minden pillanatban Benczúr Emese szögesdrót darabokból kirakott mondatának jelentőségét támasztanák alá: „Arra emlékezz, amit felejtenél".
Szöveg: Gáspár-Singer Anna / akibic.hu
Ámos Imre és a 20. század / Kortárs összművészeti kiállítás
Szerkesztette: Galambos Ádám
Budapest, Corvina, Luther 2013.