Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész Fedő és fedett című kiállítása 2019 októberében nyílt meg a Klebelsberg Kultúrkúriában. A tárlat kísérőrendezvényeként az idén tizenöt éves Asztali beszélgetések sorozatban került sor a Beszélgetés a művészetről című disputára, melynek során Galambos Ádám evangélikus teológus faggatta a képzőművészt.  Írta: Rácz Anna, forrás: Kulter.hu

Matzon Ákos a beszélgetés kezdetén elmondta, hogy bár a művek születése során egy megtervezett világot képzel el, az alkotási folyamatára mégis egy olyan spontaneitás jellemző, amely során áthágja a saját maga által felállított szabályokat. Így érzi komfortosan magát festés közben, vágyja a rendet, de igazából rendetlenségben van, és hangsúlyozta, hogy ez fordítva is igaz. Pályája érdekessége, hogy

viszonylag későn kezdett képzőművészettel foglalkozni, eleinte építészként dolgozott.

Egy barátja édesapja volt rá nagy hatással, aki építész volt. Matzon Ákosnak nagyon tetszett a dolgozószoba és az egész környezet, melyben a munka folyt. Az építészetre olyan komplex rendszerként tekint, amelynek a követelményeit szinte lehetetlen teljesíteni. A festészet során vonalakból felépített gondolatait akarja megfogalmazni, és ennyiben kapcsolódik ma is az építészethez.

Galambos Ádám azon kérdésére, mi volt az a gyújtópont, amely hozzásegítette ahhoz, hogy végül a képzőművészet mellett döntsön, azt felelte, több ilyen is megnevezhető. Lakóházuk elkészültekor szerette volna lecserélni az apai örökség festményeit, kereste, hogy milyen képekkel venné szívesen körbe a ház lakótereit. Szentendrén vásárolt szitanyomatokat, többek között Keserű Ilonáét is. Konok Tamás műveiből szintén válogatott, és annak ellenére, hogy egy művészettörténész akkor ezek némelyikét úgy minősítette, ez bizony nem művészet, ő kitartott a képek mellett. Tetszettek neki a rajtuk látható színmezők, az ezeknek határt szabó vonalak, geometrikus elemek. Építészként biztos lábakon állt, és sok szabadidővel rendelkezett.

A festésben nem anyagi lehetőséget látott, hanem az önkifejezés vágya hajtotta.

A kockázatokat nem ismerte, de mivel a művésztársak is szóba álltak vele, nyugalomban dolgozhatott. Úgy fogalmazott, hogy a festés idővel a túlélés záloga lett a számára.

Galambos Ádám arról is faggatta, hogy mennyire gondolja kritikusnak magát a műveivel kapcsolatosan. Válasza szerint nagyon is az, de egy külön lapra tartozik, hogy ezt nem mindig osztja meg másokkal. Mindig végiggondolja, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt szerette volna. Szóba kerültek a Matzon Ákos által készített sorozatok is. Ezzel kapcsolatosan a művész hangsúlyozta, hogy munkássága nem osztható fel korszakokra.

Ferde, egymáshoz illesztett vonalak és hasábok futnak vagy fekszenek a képein, és a fények változásaival a pozíciók is változnak a képeken.

A könyvekkel kapcsolatos sorozat úgy készült, hogy egy nyomdásszal fölszabta őket, és ezeket a darabokat helyezte egymás mellé. A könyvből vágott hasábok nem voltak egyformák, és ez ritmust teremtett a képeken. Mivel az elvágás ellenére a betűk megmaradtak az éleken, így egyfajta emlékműnek tekinthetőek a gutenbergi gondolat megmaradása érdekében.

Szobrokat készített a könyvhasábokból, melyek Németországban is sikert hoztak a számára.

Azokról az alkotásairól, melyeken számítógépelemek, winchesterek szerepelnek, úgy nyilatkozott, hogy ez az irány egy nagy kitérő volt a művészi útján, városképekre asszociált ezekből az alaplapokból. A projekt azért maradt abba, mert a méret növelését nem tartotta szerencsésnek ebben az esetben.

Jelentős szerepet kapnak képein a tükrök. Egy berlini kiállítás ösztönözte arra, hogy folytassa kezdeti próbálkozásait a fény megtalálásával a képeken.

A művész hangsúlyozta, hogy azokat a megoldásokat részesíti előnyben, amelyek otthon is kivitelezhetőek, az ipari technikákat nem kedveli. A tükör sok mindent megoldott, és új perspektívát nyitott számára, mert azt tapasztalta, hogy alkalmazása megmozdítja a képet. Mivel nem tudjuk biztosan, hogy mi az, amit látunk, felkelti a kíváncsiságunkat. Kapcsolatot is teremt a közönséggel, mert megragadja a figyelmet az információval túlzsúfolt világban. Így alkalmas arra, hogy fizikai kapcsolatot teremtsen kép és néző között.

Kalligráfiái készítését olyan kirándulásként fogja fel, amely képes kiragadni őt a nagy figyelmet igénylő munkákból.

Ezek festési módszerét külön ki kellett dolgoznia, és megtalálni azt az ecsetkezelési technikát, amelyet ezek a képek igényelnek. Galambos Ádám felvetése szerint a tárlaton két szobor is szerepel, amelyek először vannak kiállítva. Matzon Ákos elmesélte, hogy a solymári építkezés során volt alkalma a kézműves szakmát elsajátítani. Felfedezte a tárgyak gyönyörűségét, használatuk különlegességeit. Nosztalgikus érzéseket hívott elő benne a gyalu, a vetélő munkára fogása, melyek ma már a múltnak állítanak emléket. Új alkotásaival kapcsolatosan azonban arra utalt, hogy az új színek használatát kényszerítette magára kedvencei, a szürke, a vörös, a sötétkék és a fehér mellett. Nagyon kedveli a monokróm képeket, és a színek közötti faktorális különbséget azzal éri el, hogy a festék összetételét bizonyos helyeken megváltoztatja.

Konok Tamást idézte meg, amikor arról beszélt, hogy tőle leste el, milyen alapvető ellentét húzódik a konstruktív és az organikus festészet között.

A geometrikus festők telített felületet festenek le, és azt lehatárolják. Konoktól tanulta meg, hogy ne fogadja el ezt a módszert, hanem az alapréteget próbálja meg mozgásba hozni. Ezért képein három réteg figyelhető meg. Van egy organikus alap, azután vonalak jelölik ki a formák pozícióját, illetve irányát, végül a festés következik, a formák megfestése. Fontos művészi törekvésének tartja, hogy organikussá tegye a képeit. A jövővel és a jelennel kapcsolatosan arról beszélt, hogy tárlatra készül egy sorozattal, melyen külső pozícióikból kiforgatott tárgyak szerepelnek majd, jövő ősszel pedig, amikor 75 éves lesz, egy retrospektív kiállításra kerül majd sor.

Asztali beszélgetések – Beszélgetés a művészetről, Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest, 2019. november 7.