Közös ügyeink – Együttműködésen alapuló művészeti projektek

Kiállítási részlet
 
Kiállítási részlet

Budapest – Az Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum együttműködésében Gyarmathy Éva pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, Kulcsár Gábor tanár, a Waldorf Pedagógiai Intézet vezetője és Szipőcs Krisztina művészettörténész, a kiállítás kurátora beszélgetett oktatásról, együttműködésről és a 21. századi közösségekről a Ludwig Múzeumban.

Közös ügyeink – Együttműködésen alapuló művészeti projektek

Asztali beszélgetések… – Közös ügyeink?

Kiállítási részlet

A Közös ügyeink – Együttműködésen alapuló művészeti projektek című kiállítás egy négyéves nemzetközi program eredményeit. A mutatja be a közönségnek, melynek célja, hogy megismertesse a művészekkel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatot, és támogasson olyan, különféle közösségek bevonásával megvalósuló projekteket, amelyek hatékony megoldást keresnek egy-egy aktuális társadalmi problémára. A kiállításon szereplő alkotások és dokumentációk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok nehézségeire ugyanúgy reflektálnak, mint az oktatás kérdésére, vagy az újfajta közösségek létrejöttének problematikájára.

A beszélgetés elején Szipőcs Krisztina elmondta, hogy a Közös ügyeink kiállítás olyan projekteket mutat be, ahol a művészek különböző társadalmi csoportokkal együttműködve fogalmazták meg művészi üzenetüket. Galambos Ádám, az est moderátora Jürgen Habermas filozófust, szociológust idézve a nyilvánosság és művészet kérdését vetette fel. Habermas számára a nyilvánosság egyszerre volt egy mindenki számára nyitott társadalmi tér, s egy ideális helyszín az ellentétes nézetek közötti viták lefolytatására, a felek között valamifajta konszenzus előállítására. Gyarmathy Éva elmondta, hogy azzal, hogy a művészek az alkotói folyamatba másokat is bevonnak, kockázatot vállalnak, hiszen ezáltal vállalják a művészeti kölcsönösséget, a megkérdőjeleződést. „Ettől kezdve viszont a művészet hatalmas erőt jelent, mert felhívó jellege van” – fogalmazott a pszichológus.

A beszélgetőtársak hangsúlyozták, hogy a művészeti oktatás nem azért fontos, hogy művészeket neveljünk, hanem azért, hogy szociális és érzékeny generáció nőhessen fel. „Az együttműködésre való készség, a teamben való munka olyan érték, mely elkerülhetetlen manapság” – fogalmazott Kulcsár Gábor, aki az oktatás mai formájával kapcsolatban elmondta, hogy a tartalmi nevelésen kívül legalább annyira meghatározónak kéne lennie az érzelmi nevelésnek, melyet alkotómunkával lehet a gyermekeknél megvalósítani.

A beszélgetőtársak kitértek a játék és az együttműködés kérdésére is. Gyarmathy Éva kiemelte, hogy az emberi civilizáció fontos mérföldkövei, a pozitív változások legtöbbször az együttműködésre és a közösségi szemléletre vezethetők vissza. Kulcsár Gábor ugyanezt az oktatáson belüli interakciók pedagógiai lehetősége felől mutatta be, míg Szipőcs Krisztina a művészet és a közösségi tér viszonya oldaláról magyarázta.

A beszélgetés második felében Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója szólt a kiállításról, majd a jelenlévő művészek számoltak be az egyes, a tárlaton dokumentált projektjeikről.

A beszélgetés teljes terjedelmében itt tekinthető meg:

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?