Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter

Hagyományról, elmúló és átalakuló kultúráról, a fotóművészet üzenetéről és egy meghatározó fotóművész ars poeticájáról szólt a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett, telt házas disputa. Az Asztali beszélgetések sorozat januári alkalmán a Kossuth- és Prima Primissima díjas fotóművész, Korniss Péter volt Galambos Ádám beszélgetőtársa.

 Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter

 

 

„A művészi fényképek azon túl, hogy ábrázolnak, közölni is akarnak valamit, aminek csak alkalma, hordozója, esetleg ugródeszkája az, amit ábrázol” – fogalmazott egy írásában Keresztury Dezső költő, író. Korniss Péter alkotásain ez a „közlés” nemcsak hogy tetten érhető, hanem egy egész pályáját meghatározó mozzanat. A Kossuth-díjas fotóművész alkotásai ugyanis már az első, az erdélyi Széken rögzített táncház képeitől kezdve egészen a mai – éppen a széki asszonyok budapesti munkavállalását feldolgozó sorozatáig – mind azt a kérdést teszik fel, és arról számolnak be hogy ki az ember. Korniss – számos fotóművésszel ellentétben – mindezt nem drámai képek megörökítésével, hanem személyes, emberközeli ábrázolásmóddal tárja a nézők elé. Ebből is következik, hogy Korniss a fényképezés szó szinonimáját, a megörökítést vallja ars poeticájának. Szándéka, hogy alkotásaival megőrizze a „tünékeny világot”.


fotó: Greskovits András

A hagyományos paraszti világgal kapcsolatban Korniss Péter elmondta, hogy a múlt értékeinek megbecsülése, a természettel való szoros viszony, a falu mint közösség mellett ki kell emelni, hogy „a hétköznapi élet keserves volt”. Ezzel kapcsolatban a fotóművész Tompa Andrea Omerta című regényét ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, mely a kornissi fényképekhez hasonlóan a paraszti életforma örömeit és nehézségeit egyaránt érzékenyen és hitelesen ábrázolja.


fotó: Greskovits András

A disputa a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett, közel negyvenezer látogatószámot elért, Folyamatos emlékezet című kiállítás termei szerint dolgozta fel az eddigi kornissi életművet. A beszélgetőtársak kitértek többek között a vendégmunkás-sorozatra, melynek keretében a fotóművész 1977 és 1988 között Skarbit András tiszaeszlári lakos életén keresztül a rendszerváltást megelőző korszak ingázói életének kérdéseit és feszültségeit dolgozta fel.


fotó: Greskovits András

A jelenlévők megismerhették Korniss Péter betlehemes sorozatát is, valamint vetített képek segítségével elemezték az egyes fotók mögött meghúzódó gondolatiságot. „Én arról beszélek, hogy mint fotográfus miként nézek a világra, mit veszek észre belőle, mit akarok megörökíteni. Amikor önök ránéznek egy képre, akkor a saját maguk tapasztalata, élményei szerint olvassák azt. Még az önök véleménye is benne van abban, hogy miként néznek a képekre” – fogalmazott a dispután Korniss Péter, aki a beszélgetés alatt kitért arra, hogy munkásságát bár az egész világon nagy sikerek között mutatták már be, üzenetét mégis leginkább Közép-Európában értik.


fotó: Greskovits András

Korniss Péter a Závada Pállal készített közös könyvéről, az Egy sor cigányról elmondta, hogy abban huszonnégy mai magyar cigány életpályáját dolgozták fel, bemutatva, hogy szembe lehet menni a sztereotípiákkal. A beszélgetés végén a Várfok Galériában rendezett, Hosszútáv című kiállítás üzenetéről esett szó. A sorozat képeinek főhőse, Boldizsár Mari – akiről Korniss 1971-ben készítette első felvételét, és azóta kíséri az életét – sokakhoz hasonlóan jelenleg takarítóként dolgozik Budapesten. „Ők az utolsó generáció, akiknek még természetes, hogy magukon hordják a népviseletet. Ők emlékművei ennek a világnak”, s Korniss szándéka az, hogy megörökítse őket.


fotó: Greskovits András

Korniss Péter eddigi életművét megismerve igazat adhatunk a brit National Media Museum alapítójának és első igazgatójának, Colin Fordnak, amikor a kornissi világról így fogalmazott: „Akárcsak elbírálói, kik az évek során Kornissnak ítélték az általa kiérdemelt díjakat, mindenki, aki látta munkáit, elmondhatja magáról, hogy adósa a művésznek azért a tudatos választásáért, miszerint »meg kell örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik.« Ők és mi, azaz a tisztelői bizonyára egyetértünk következő kijelentésével: »Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.«”

evangelikus.hu, fotó: Greskovits András

 

Egy pillanat – egy élet

 

Korniss Péter számára a fotózás kulcsszavai: megörökítés, történetmesélés, bizalom. A Petőfi Irodalmi Múzeumban január 31-én tartott beszélgetésen elmondta: úgy dolgozik, hogy a kép a pillanat megragadásán túl általános érvényűre emelkedjen, és a nézőben képzettársítást indítson el. Olyan műveket hoz tehát létre, amelyeknek a nézőktől függően többféle olvasata is lehetséges. (Forrás: kultura.hu, szöveg: Kocsis Katica, fotó: Csákvári Zsigmond)

Korniss_Pim1

Galambos Ádám elsőként August Lumière-t idézte, aki szerint a fényképezés tetten ért természet. Korniss Péter nem ért egyet: a tettenérés szó szerinte félreviszi a gondolkodást. Ő úgy gondolja, hogy inkább a megörökítés a jó kifejezés. Hiszen az önkényes választás, a fényképész nem tesz mást, mint hogy kiragad a valóságból egy szeletet, és arról dönt, hogy melyik és mekkora legyen az a rész.

 
005-csucsforgalomban

Csúcsforgalomban; Fotó forrása: webdesign.hu

Korniss számára a másik kulcsszó a mesélés. Mint mondja: nem biztos, hogy egy fotóból történet születik, az viszont nem véletlen, hogy az a pillanat mikor és miről születik meg. „Abban, hogy mit és miként fényképezek, benne foglaltatik a tudásom, a véleményem, a neveltetésem..” A fotók a valóságot közvetítik, de a kép átszűrődik a fotós személyiségén.

Menyegzo_Korniss

Menyegző (1970) Fotó forrása: webdesign.hu

Az első Kossuth-díjas fotós egy széki fényképe kapcsán elmesélte, hogy ötvenéves munkásságát végigkísérte a kételkedés. Az emberek sokszor gondolták azt, hogy képeinek szereplői Korniss kedvéért öltöztek népviseletbe. Pedig a fotós mindig a valóságot mutatja be: képei szereplői hús-vér emberek, élethelyzetük és öltözködésük is valóságos.

A beszélgetés folyamán Korniss még egy fontos fogalmat említett: a bizalmat. Számára fontos, hogy közel kerüljön alanyaihoz, hogy elfogadják. Elmesélte: Erdélyben nagyon otthon érezte magát, amikor fotózni kezdte az ott élőket, érezte, hogy egy nyelvet beszélnek. A Moldva vidékén élő közösség esetében azonban már nem volt így, hiszen az ő archaikus magyar nyelvüket nehezen értette, de végül sikerült hozzájuk is közel kerülnie. Létfontosságú, hogy az alkotás során ne csak ő érezze jól magát, de az alanya is, amikor megnyílik a kamera előtt.

Korniss_Pim3

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Korniss számára az elérendő cél, hogy az adott pillanat felemelkedjen, és hogy az elkészült kép megérintse a nézőjét. A fotós mindig többet akar mutatni, mint ami a fotózás pillanatában történt, szeretné, hogy a fotón látott tartalom általános érvényűre emelkedjen, hogy a befogadóban egy-egy képe szabad asszociációkat indítson el. Amikor egy egész napon át kísérte azt a székely pásztort, aki a háborúban elvesztette a fél lábát, egy egész napon át fotózta, míg végül egyetlen képet publikált róla, amelyen alig látszik valami belőle: hátulról látjuk, amint a hólepte mezőn távolodik. Ám a kompozíció megmozgatja a néző képzeletét.

Hadirokkant

Hadirokkant (1976) Fotó forrása: webdesign.hu

 A beszélgetésen Korniss A vendégmunkás sorozatához kapcsolódóan elmondta: azt látta, hogy ezeknek az ingázó embereknek mindig volt hátországuk, ahol kivirultak, ami tartotta bennük a lelket: a közösség éltető ereje hatott rájuk. Azonban a munkásszállón már megfigyelhető volt az elkülönülés, ott már mindenki magára főzött, a saját dolgaival foglalkozott, kevésbé alkottak közösséget az emberek.

korniss-peter-skarbit-andras-vendegmunkas-1982

Skarbit András vendégmunkás (1982) Fotó forrása: webdesign.hu

Szó esett arról is, hogy az általa fotózott zárt közösségeket hogyan változtatta meg a globalizáció. Véleménye szerint ugyan a hagyományok egy része elveszett, látni kell azt is, hogy az erdélyi falvakban korábban igen keserves volt az élet, a változás sok jót is hozott. Az ottaniak élete kényelmesebb lett, miközben a közösség összetartása gyengült. Ám ez nemcsak a zárt közösségek életére, hanem a sajátunkra is jellemző.

 

Greskovits András képes tudósítása:

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek