Tovább a tartalomhoz | Ugrás a navigációhoz

Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Cikkek rendezvényeinkről Asztali beszélgetések… – Keserü Katalin és Lázár Kovács Ákos disputája
Bekezdések

Asztali beszélgetések… – Keserü Katalin és Lázár Kovács Ákos disputája

Téma: Kortárs szakrális művészet

 

 

Egy isteni óceánban úszkálunk – Keserü Katalin és Lázár Kovács Ákos a szakrális művészetről

A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendszeresen megtartott Asztali beszélgetések sorozat keretében november 29-én este Keserü Katalin művészettörténész és Lázár Kovács Ákos esztéta, a PPKE BTK Médiatudományi Intézet intézetvezető docense beszélgettek. A moderátor Galambos Ádám evangélikus teológus volt. (Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Bodnár Dániel, fotó: Bókay László)

https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/keseru-lazarkovacs/images/keseru_lazar_2.png?isImage=1

A téma ezúttal a kortárs szakrális művészet volt. Galambos Ádám kérdésére, hogyan és miben láthatjuk a szakralitás megjelenését a művészetben, miként lehet azt elválasztani a profántól, Keserű Katalin kifejtette: a szakrális az, ami természetfeletti eredetű, Istennek tulajdonított – ebből következően a szakrális művészet Istentől jön. Másfelől a szakrálisnak van egy másik jelentése is: vallásos rítusokhoz kapcsolódó tevékenység, amihez a művészet is hozzátartozik. Nem biztos, hogy egy hit által inspirált művészeti alkotásban benne van a szakralitás, de a hit és a vallás igen. A vallásos és a szakrális tehát két különböző dolog.

https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/keseru-lazarkovacs/images/keseru_lazar_3.png?isImage=1

Lázár Kovács Ákos kiemelte: a szakrális a szent teret jelenti, a profán pedig azt, ami el van ettől kerítve. A profán bizonyos értelemben kerítést emel, elkülöníti magát a szakrálistól, ami maga a valóság. A zsidó–keresztény hagyományban az egész világ szent, mert Isten teremtette. Ez a valóság magában foglalja azokat az elzárt területeket, gettókat, amiket profánnak nevezünk. Az esztéta rámutatott: ma már úgy gondolkozunk, hogy van a profán, és vannak a körülkerített helyek, amikben a szentségnek vannak a helyei, a templomok, imaházak – holott pont fordítva van, az egész életünk szent, az emberségünk, a világhoz való viszonyunk. A szakralitás annak a tudata, hogy egy megszentelt valóságban vagyunk benne, minden tevékenységünkre ez a jellemző, egy isteni óceánban úszkálunk, amit szentnek nevezünk. Ehhez képest vannak a kis gettók, ahol megjelenik a profán.

https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/keseru-lazarkovacs/images/keseru_lazar_8.png?isImage=1

Mi azonban szekularizált világban élünk, az elmúlt kétszáz évben rengeteg gyanúsítás érte a szentség fogalmát, aminek jelentésével sokan nincsenek tisztában. Ma már az ember mondja meg, hogy mi a szent, nem olvassa a Szentírást sem, nem kíváncsi arra, hogy Isten mit közöl magáról a kinyilatkoztatásban, és mindez alapvetően meghatározza a szakrálishoz való viszonyunkat. Az interneten mindenki szabadon elmondhatja, hogy mit gondol a szentről, miközben fogalma sincs arról, hogy ki volt Szent Anna vagy Szent Sebestyén. Ez jellemző a vallásos műveket létrehozó fiatal művészekre is. Mindezek következtében az úgynevezett szakrális vagy vallásos művészetben rengeteg giccses alkotás születik. A pszeudó vallásos művészek jó szándékúak, lefestik Szűz Máriát vagy Jézust, de ettől még nem lesznek ezek a művek szakrálisak. Ahhoz, hogy jó szakrális művek szülessenek, nagyon sok embernek kell ezzel a kérdéssel foglalkoznia. Michelangelo vagy Bach korában például ezerszámra voltak kiváló szobrászok, festők, zenészek, és ebből a kritikus tömegből emelkedett ki ez a két korszakos nagyság. Ma viszont a szakralitás visszaszorulóban van a művészet minden területén, csak elvétve jelennek meg hiteles alkotások. Ugyanakkor az emberekben van egy spirituális vágyakozás Isten iránt, éheznek a Teremtő után, akinek a gyermekei vagyunk, még ha nem veszünk is erről tudomást, de nála vagyunk bedrótozva, a szoftver rá van irányítva.

https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/keseru-lazarkovacs/images/keseru_lazar_1.png?isImage=1

Ezzel kapcsolatban Galambos Ádám emlékeztetett, hogy egy 2016-os kutatás szerint a fiatalok jelentős része elfordult az egyházaktól mint intézményektől, de több mint nyolcvan százalékuk hisz egy felsőbb, meghatározhatatlan transzcendens teremtőben.

Keserü Katalin Fülep Lajos művészetfilozófus és református lelkész 1914-ben megjelent, Mai vallásos művészet című tanulmányából idézett: „Valamely művészeti emlék területe kiszakított darab e föld testéből. Tőle meghatározhatatlan távolságra elragadott… A művészetnek ki kellett emelnie bennünket is a természetből.” A Széchenyi-díjas művészettörténész hozzátette: a művészet és a szakralitás, a szentség között tehát alapvető kapcsolat van. Keserü Katalin beszélt a megadatás fogalmáról is, hogy a dolgok, személyek megadatnak-e nekünk itt a földön, vagy éppen nem adatnak meg. Ha nem, az rettenetes érzés. A megadatás pillanatai viszont megteremtik azt a kapcsolódási pontot, ahol egy szándék – mondjuk egy alkotói szándék – összetalálkozik azzal, amit szakrálisnak nevezünk. Ha ez létrejön, az látható. Két félen múlik ez, az Úron és a művészen, hogy elfogadja-e a felkínált kegyelmet. Ezért vannak a művészettörténetben is kiemelkedő évszázadok, helyek, ahová elzarándokolnak az emberek egy-egy műalkotáshoz. Ez a szándék a kortárs művészetben is megvan.

Lázár Kovács Ákos fontosnak nevezte, hogy alázattal forduljunk azokhoz a csendesen alkotó művészek felé, akik körül nincs felhajtás, de valódi szakrális művészetet hoznak létre. Jelenleg azonban ehhez az Egyháznak nincs meg a kultúrája, nagyon kevesen vannak azok a papok, művészettörténethez értő klerikusok, akik ezzel behatóan foglalkoznának. Pedig lényeges lenne, hogy az Egyház mintát adjon, hogy ki a jó, hiteles szakrális művész, aki lehet, hogy nem mainstream alkotó lesz, hanem a háttérbe húzódó, csendes sarokban elmélyülten alkotó.

Zárszavában Galambos Ádám a szentség és művészet viszonyának lényegét abban fogalmazta meg, hogy például a keresztény templomban alkotó művész jelenítse meg a szentséget, erre irányuljon az alkotói szándéka. A legújabb művek sokszor provokatívak annak a kérdésnek felvetésében, hogy mit is értek azon, amit hiszek. Ez mélyebb gondolkodásra, szembenézésre készteti a befogadót. Ezért a kortárs művészet megjelenése a templomi térben nagyon izgalmas, provokatív kérdésfeltevést eredményezhet, de lehet, hogy éppen ezáltal visz közelebb bennünket a szentséghez. Galambos Ádám ebben a vonatkozásban rendkívül érdekesnek nevezte, hogy a békásmegyeri evangélikus templomban egy ott megrendezett kiállításon az oltár helyére – illetve ott nincsen direktben oltár, cserélődik –, Vojnich Erzsébet Európa című, egy auschwitzi részletet ábrázoló festménye került, és az alkotó nagyhéten azt a kérdést tette fel az odalátogatóknak: hogyan értelmezzük a szenvedéstörténetet? Provokálni lehet, de a lényegi tartalomtól eltérni már veszélyes – mondta az evangélikus teológus.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek