Galambos Ádám - Takáts Márton gödöllői kiállítása

Galambos Ádám: Takáts Márton gödöllői kiállítása (megnyitóbeszéd)

Róma, Párizs, budapesti műterem és Ady. Helyszínek, ahol a művészeti ágak összeérnek. Építészet, zene, képző- és iparművészet nagyvárosai. A művészet oázisai.

A kiállítás láttán talán stílszerű Ady egyik versének részletével kezdeni az elmélkedést:

„Párisba tegnap beszökött az Ősz. 
Szent Mihály útján suhant nesztelen, 
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: 
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, 
Arról, hogy meghalok.”

Keken András, a sok zsidót és rászorulót megmentő evangélikus lelkész, a budapesti Deák téri templomban tartott Deák téri esték című előadássorozatán a kicsapongó Adyt prófétának nevezte. Prófétának, aki alkotásaival, vívódásaival képviseli az igazságkereső embert.

De mit is jelent az alkotói vagy az emberi vívódás? Talán legkönnyebben az emberi egzisztencia hármas kérdésével tudunk erre válaszolni: Honnan jövök? Hol vagyok? Hová megyek?

A vívódás lehet ennek a hármas kérdésnek a felfedezése, majd ennek elfogadása és legfőképpen az ebben való elhelyezkedés. Nem csoda, hogy ezek alapján sokan az elvágyódásba, a „természetbe”, más kultúrákban való önelhelyezésbe identifikálják magukat.

Mai kiállításunk a fentiekre adhat egyfajta rálátást:

A természet és az „urbanisztikus” közötti különbségtétel az ember talán elvágyódó voltából adódik. Addig, amíg az ember felfedezi a „szépet” a természetben saját épített környezetét ledegralálja a városi jelzők mellé helyezett koszos, nyugtalan, zsúfolt kategóriájába. A régi, az antik kerül az említett szelekcióból talán ki, viszont az is csak steril valójában és pompájában. A természettel való emberi kapcsolat érdekes ambivalenciája mai világunkban talán az, hogy mindennapjainkat élve a természetbe vágyódunk, viszont azon ritka alkalmakkor, mikor abba helyezzük magunkat egy kirándulás vagy túra alkalmával rádöbbenünk: a vágyódásunk lehet hogy nem is ez volt. Ismeretlen vidékre érkezünk.

Hol a helyünk a világban? Tehetjük fel a közhelynek tűnő, üzenetét tekintve viszont annál centrálisabb kérdést.

Takáts Márton grafikái érdekes urbanisztikai perspektíváról árulkodnak. Nála nem a natura az uralkodó, az irányt adó eszme vagy ideológia, hanem egyes utcák részleteinek, annak építészeti, hangulati aspektusával tárja elénk az életet. Épületek, terek, boltívek architektúrája adja a kimunkált vonalak szintézisét. Színek, melyek vidámítanak, apró épületdíszek és stukkók örömteli játéka kerít az alkotásokon vonzalmába.

Azt szokták mondani a szakértők, hogy az épített környezet fényképezésénél az a jó fénykép ahol nincsen zavaró autó, nem jelennek meg a házakhoz vezetett villany vagy egyéb vezetékek. Takáts Márton ezzel szembemegy. Perspektívája nem zárja ki, hanem alkotásának részévé teszi az - úgymond - zavaró tényezőket és grafikáin megnyugtató helyet ad nekik. Mint a jelenlévő alkotásokon is látható, elfér az autó, lehet játszani egy biciklivel, a neon művi fényeinél emberivé tudnak válni helyszínek, hisz a lényegi kérdés nem ezekre, hanem sokkal inkább a helyszínnel való kapcsolatokra helyeződik.

Ha a mai épített örökség fogalmára gondolunk és összehasonlítjuk azt az épített környezet fogalmával, már csak a tudományos publikációk szintjén maradva is könnyen észrevehetjük, hogy a helyzet dekadensként köszönt ránk

Jelen grafikák nem az ilyen fajta publikációk mezejébe lépnek, hanem ennek tudatosan, vagy más okból ellentmondva mikrokörnyezetünk azon részeit dolgozza fel amelyet sok esetben - abban élve - másként, talán szürkén, vagy monotonnak mondhatóan értékelünk. Takáts Márton megáll, szemlél, csendesen alkot, majd az alkotások által elmeséli, vagy felhívja figyelmünket a minket körülvevőre, a mindennapira, a környezetünkben találhatóra. Így válhat egy „high line” azaz magasvasút ugyanolyan művészeti témává mint egy római magaslatról elénk táruló élénk és természetes táj. Hasonló párhuzam mondható el a műterem magányában alkotó, viszont zártnak egyáltalán nem mondható jelenetről és szürkének is titulálható egymás után következő házakról, melyből egy kábel lóg ki a kép bal irányába összekötve a nem láthatót, csak ezáltal érzékelhetőt.

Milyen érdekes, mikor Szerb Antalt olvasva az alábbival találkozunk: „Mihály már napok óta Rómában volt, és még mindig nem történt vele semmi sem. Nem hullott le az égből semmiféle romantikus röpcédula, hogy útbaigazítsa, mint ahogy titokban várta, Ervin szavai után. Csak Róma történt vele, ha szabad így mondani.” – eddig az idézet

Takáts Mártonnal ha megengedik hogy így fogalmazzak„csak” Párizs, Budapest, Róma történt…

Végezetül visszatérnék alapkérdésünkre, tudniillik hol a helyünk a világban. Válaszom rövid lesz, nem is válasz, hanem egy Ady idézet:

"Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora."

Befejezésül azt kívánom Takáts Mártonnak, hogy megfogva műterme hajókerekét hasonló vizekre evezzen, vagy szerbantalosan megközelítve kíváncsian várom, hogy hol nyílik meg az utazó grafikus alatt legközelebb a föld.

A kiállítást Weöres Sándor soraival nyitom meg:

Weöres Sándor - Csonka és egész

A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed. 

Takáts Márton

1995-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola, képgrafikai szakán; 1995-96 között végezte a mesterképzőt. Mestere mindvégig Kőnig Róbert volt. Elnyerte a Lánchíd-pályázat fődíját; a párizsi "Salon 1999" Espace Eiffel Branly -n bronzérmet nyert, a 2001-es „Orbis Pictus" Országos Tárlaton Veszprém város díját, a 2006-os Vásárhelyi Tárlaton Galyasi Miklós dijat kapott, 2008-ban elnyerte a Koller díjat.

Egyéni kiállításai:
1995 - ART-X Galéria, Budapest;
1996 - Saint Peray, Franciaország;
1997 - Mestermű Galéria, Veszprém;
1999 - BÁV Kortárs Galéria, Budapest;
2001 - Mestermű Galéria, Veszprém; Duna Galéria, Buadapest;
2002 - Miskolci Veduták, Rákóczi-ház, Miskolc és Galéria IX, Budapest; Új Színház, Budapest;
2003 - Műterem-rajzok, Trafik Galéria, Budapest;
2005 - Espace Lucrece, Párizs
2006 - Győri Városi Könyvtár
2007 - Budapest-Galéria Kiállítóháza
2008 - Kondor Béla Galéria, Magyar Képzőművészeti Egyetem,
St.Art Galéria

Válogatott csoportos kiállítások:
1994 - Bolognai Nemzetközi Illusztrátor Kiállítás;
1995 - "Piranéző" Budapesti Szépművészeti Múzeum;
1997 - Magyar Szalon, Műcsarnok;
1998 - "Trace '98" Grafikai Biennálé, Párizs;
1999 - "Salon 1999" Espace Eiffel Branly, Párizs;
2000 - Kiállítás Pierre Delvincourt grafikusművésszel, Le Mans;
2001 - Orbis Pictus, Veszprém; "Graveurs du Monde" kiállítás Orosz István grafikusművésszel a "MAGYART" keretében, Crocq;
2003 - "Mítoszok és Városi Csodák" kiállítás Kiss Attila Etelével, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba;
2004 - "Salon International de la Gravure", Maison du Bailli
2006 - Kiállítás Pierre Delvincourt grafikusművésszel a Volvic-i Városi Múzeumban, a Chamalierre-i Grafikai Triennálé keretében, Vásárhelyi Őszi Tárlat
2007 - 100 Grafika-100 Kortárs Művész, Magyar Képzőművészeti Egyetem
2008 - Estampe Europeenne Paris, Cité Internationale des Arts