Az egymástól nagyban eltérő világmagyarázati alapok ellenére egymást okosan kiegészítő és kölcsönösen tiszteletben tartó álláspontokat ismertünk meg. És ez nem csupán a két fél udvariasságának volt köszönhető, hanem annak is, hogy közös töprengésük során gyakran majdnem ugyanoda érkeztek meg, noha értelemszerűen egészen máshonnét indultak el. Jólesett ebből a levegőből nagyokat szippantani azért is, mert a disputa arról tanúskodott, hogy minden szomorú hazai tapasztalatunk ellenére eleven nálunk az európai vitakultúra, és élnek köztünk olyan mérvadó értelmiségiek, akik ezt képesek „működés közben”, elegánsan bemutatni.
A Galambos Ádám szervező-moderátor által feltett nyitókérdés az embernek a kereszténység számára központi jelentőségű teremtettségére vonatkozott. – Az ember evolúciós sikerességének perdöntő eleme, hogy kultúrát és közösségeket hozott létre, amelyekbe minden újabb nemzedék beleszületik. Az evolúció mindig az életrevalókat, az életükhöz ragaszkodókat hirdeti ki győztesnek. Kezdettől fennmaradásunk feltételei voltak azok a hiedelmek, amelyeket kultúránktól kapunk, és amelyek közösségekké formálnak bennünket. A teremtettség is egy ilyen hiedelem – kezdte Csányi Vilmos. – Az ember akkor elégedett, ha hasznos tagja a társadalmának; életének értelme éppen az, hogy kultúrája elvárásainak megfelel. Korunk nagy gondja, hogy az egykori néhány százezresről hét és fél milliárdossá növekedett emberiség a kulturális szétesés felé tart: rengetegféle kulturális szabály rivalizál egymással, és már senki sem egészen biztos semmiféle hiedelmében.
Orosz Gábor Viktor nem a teremtettségről, hanem beszélgetőpartnere szavaira reagálva a hitről mint életünk alapadottságáról, mint arról a bizalomról beszélt, amelyet a jövővel kapcsolatos pozitív várakozásaink jellemeznek. A hit azt jelenti, hogy ugrunk, és Istenbe vetett hitünk miatt bízunk benne: nem a semmibe fogunk zuhanni. Életünk mindenestül a hitre és erre a logikusan levezethetetlen bizalomra épül, hangsúlyozta.
Galambos Ádám ekkor váratlan fordulattal a menekültkérdésre terelte a szót, amelyet az állítólag keresztény alapokon álló európai országok láthatóan gazdasági érdekeik alapján, és nem a felebaráti szeretet jegyében kezelnek. Orosz Gábor Viktor először Kierkegaard-t idézte – aki szerint az egyházat az egyház tette tönkre, mert nem követte az evangéliumot –, de aztán hangsúlyozta, hogy a menekültproblémának sokféle vetülete – erkölcsi, kulturális, jogi, gazdasági – létezik, az pedig józan ésszel is belátható, hogy Európa befogadóképessége korlátozott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene az értékeinket képviselnünk, újra meg újra hangsúlyoznunk: kötelességünk befogadónak, irgalmasnak lenni. Csányi Vilmos arra figyelmeztetett, hogy vegyük tudomásul: a különböző szerveződési szintekre más és más szabályok vonatkoznak. Az egyénekre érvényes erkölcsi előírások nem érvényesíthetők minden további nélkül a Föld mintegy ötmilliárd (!) nagyon rossz körülmények között élő emberére. Ha befogadnánk őket – ami egyébként lehetetlen is –, velük együtt halnánk éhen. Ha minden afrikai menekültet beengednénk Európába, a teljes kultúránk menne tönkre. Így aztán, noha a fuldokló menekültet, akit észreveszünk a tengerpartról, természetesen kötelességünk a vízből kimenteni, az teljesen más kérdés, hány millió menekült telepedhessen le ezen a földrészen. Nincs ellentmondás, csak különböző szerveződési szintek.
– Tolsztoj a Feltámadásban amellett tesz hitet, hogy az ember hivatása létbe hívó gazdája akaratát végrehajtani. Egy evangélikus felmérés alapján viszont manapság sok fiatal számára a buli tűnik az élet értelmének. Hogyan lehetséges ezt a kettőt közös nevezőre hozni? – kérdezte a moderátor. – Szoktuk-e kérdezni, hogy mi a szerelem értelme? – válaszolt kérdéssel Orosz Gábor Viktor. – Nem, hanem élvezzük, vagy bánkódunk miatta. Ajándék, ezért értékeljük. Önmagában értékes. A szeretetben minden benne van, amiért élni érdemes. Isten szeretetből teremtett és „társteremtőül” hívott meg bennünket. A világ Isten tervében az a hely számunkra, ahol szerethetünk. John Hick teológus szerint még a rossz által is egyre jobb lesz az emberiség, mert az altruizmusra késztet bennünket.
– Nekem nincsenek vallási hiedelmeim – reagált az elhangzottakra Csányi Vilmos –; az emberszeretetet előhívható genetikai tulajdonságnak tekintem. A kultúra lehetőségek széles skáláját, sokféle jó szívvel támogatható célt kínál fel az egyén számára. Az édes íz élvezete, a buli, az alkohol, a drogok mint középpontba kerülő célok szerintem azok számára vonzóak, akik nem kapnak kultúrát. A média által sugallt lehetőségeket, világképet: akciót, gyilkosságokat, vért és szexet egy szétesett kultúra termékeinek tartom.
– Mit jelent, mit határoz meg, mi mellett érv vagy ellenérv a genetikai adottság? – kérdezett rá Orosz Gábor Viktor. – Volt egy per, amelynek vádlottja ittasan elütött egy nőt. Az ügyvéd azzal érvelt védence mellett, hogy genetikailag determináltan alkoholfüggő volt, ezért nem bűnös. Mégis elítélték, azzal az indoklással, hogy éppen mivel tudott függő voltáról, nem szabadott volna részegen volánhoz ülnie. A genetikai adottság csak alap, amellyel emberségünktől függően kezdünk ezt vagy azt. Ide kapcsolódik a XX. század dialektikus teológusainak a két világháború tapasztalatára támaszkodó állítása: hogy az ember saját erejéből nem képes emberi módon élni. Vagyis hogy az ember egész létében a legszorosabban rá van utalva a transzcendensre. A vallásosság fogalmát ezért nem szabad szűken értelmezni. Valójában minden ember vallásos abban az értelemben, hogy értékekhez, sarokigazságokhoz köti az életét.
– Az ember alapvetően különbözik az állatoktól abból a szempontból, hogy tapasztalatait átadhatóságuk érdekében gondolatburkokba fonja – tért vissza az etológiai összefüggésekhez Csányi Vilmos. – Ezek a gondolatburkok a hiedelmek. És hiedelmeink komplexuma adja az útmutatást ahhoz, hogyan kell élnünk. Tapasztalatainkat mindig tágabb gondolati köntösben adjuk tovább, és így sokkal több mindent tudunk, mint amennyi a saját tapasztalatunk. Szent Ágoston hangsúlyozza, hogy valójában minden ismeretünk hiedelem. Elmesélnek nekünk valamit, mi pedig elhisszük, amit hallottunk. Noha nem tudhatjuk, ki volt a forrás, megbízható volt-e, és érvényes-e még az egykori tapasztalat vagy gondolati köntöse. A természettudomány is hiedelmekből áll, ám újra meg újra gyakorlati tapasztalatok mellé rendeli őket. Az emberi élet értelme a genetikai adottságok, vágyak és kívánságok optimalizálása a környezetre való tekintettel. Vagyis az, hogy szeressünk, de nem korlát nélkül mindenkit – ez absztrakció –, hanem azokat, akikkel összetartozunk, azért, mert értékesnek tartjuk őket. Döntenünk kell, hogy kit szeretünk, és miért. Az élet értelme az élet megélése a kultúra korlátai között, mégis szabadon. Az ember evolúciójában döntő volt, hogy képessé vált a közösség absztrakt elképzelésére, és hogy ráébredt: a mi több mint én; volt és lesz, meghalad engem, és segítségemre van. Ez a folyamat tudományosan felfejthető. A kultúrák önzőek: saját fennmaradásukért küzdenek. Jó néhány brazíliai indián törzs csak a saját tagjait tekinti embernek, a szomszéd törzséit viszont már vadászható prédának.
A beszélgetés végéhez közeledve terminológiai vita alakult ki a hiedelem fogalmáról – azt hiszem, egy etológus és egy teológus között az ilyesmi korántsem a barátságtalanság jele. – Istenhitünk nem hiedelem – szögezte le Orosz Gábor Viktor –, mégpedig azért nem, mert nem mi találtuk ki magunknak Istent, hanem ő tárta fel magát nekünk. Csányi Vilmos Szent Ágostonnal érvelt ezzel szemben, aki szerint a hit (a vallási hit is) hiedelem. Ez nem pejoratív szó, csupán azon ismereteket jelöli, amelyekhez nem fűződik közvetlen tapasztalat, tette hozzá.
Az alkalmat egy hölgy hozzászólása zárta néhány mély értelmű és szinte minden addig elhangzott gondolatra rezonáló kérdéssel: Mi okozhatja, hogy van vallási indíttatásból a halált választó, önfeláldozó hősiesség? Miféle hiedelem lehet az, amely például Maximilian Kolbe számára erőt adott a túlélés helyett egy halálvermet választani, hogy fogolytársát megmentse? Hogyan lehet képes valaki ennyire szembehelyezkedni az evolúció logikájával? És végül: mi magyarázhatja, hogy a veremből, amelynek összes foglya tudta, hogy hamarosan vége az életének, nem sírás, hanem vallásos énekek és ima, a túlvilági folytatásban való bizakodás hangjai szűrődtek ki?
Elfelejtett jelszó?
