Bemutatták Nagy Márta Aknay János csend-történetei című kötetét

Nehéz úgy végigmenni múzeumok, nagyobb gyűjtemények terein, hogy ne találkoznánk valamilyen bibliai jelenettel, annak ábrázolásával. Immáron közel két évezredes hagyománya van annak, hogy Jézus életét a művészet, azon belül is a festészet eszközeivel bemutassák, értelmezzék. Szemünk előtt felvillanhatnak olyan alkotások, melyeket hívők és nem hívők egyaránt ismernek. Ez teszi kérdéssé – és sokszor kérdésessé – hogy lehet-e, kell-e újra és újra az evangéliumi történeteket újraértelmezni, azokat festményben, szoborban vagy szövegben megalkotni? Létezik-e olyan új szó – jelen esetben kép –, mely még nem hangzott el, nem jelent meg, nem lett elbeszélve? Mielőtt önmagam véleményét e téren megadnám, gyorsan hozzáteszem, hogy ma, amikor bizonyos értelemben a vallásos kortárs művészet újbóli – legalábbis népszerűségét és mennyiségét tekintve – reneszánszát éljük Magyarországon, a kérdés még árnyaltabbá válik, hiszen számos olyan alkotással találkozhatunk, melyek inkább óvatosságra inthetnek, mintsem buzdítanának minket e téren. A fenti kérdés vonatkozásában ugyanakkor eszembe jut a Kossuth-díjas textilművész, Polgár Rózsa ars poeticája, aki szakrális műveivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy sohasem az eddig megalkotott és megfogalmazott vizuális tartalmat akarta másolni, sokkal inkább arra törekedett, hogy gobelin munkáival a ma nyelvezetén fogalmazza meg a mai hitvallásokat.

Aknay János Jézus életének tizenkét fontos állomását emelte ki és rendezte sorozattá. A művész az angyali üdvözlettől, Jézus megkeresztelkedésén át a keresztre feszítésig, végül a mennyei Jeruzsálemig vezet minket. Olyan alkotásokkal találkozhatunk, melyek jól tükrözik, hogy a Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész munkáival nem önmagában elbeszélni kívánja az egyes szentírási történeteket, hanem a mai kor, a kortárs művészet, azon belül is az egyszerre figuratív és konstruktivista, mondhatni aknays művészeti nyelvvel fogalmazza meg.

Ennek láttatására hadd emeljem ki az Utolsó vacsora című alkotást, melyen a közismert képi ábrázolástól eltérően – jóllehet Jézus a kompozíció közepén helyezkedik el – a nézőnek háttal, kezét áldásra emelve, a tanítványok felé fordulva látható. Az alkotói folyamatról a festő egy interjúban elmondta: „annyi előképet, nagy művészek alkotásait kellett levetkőznöm magamról, hogy külön kellett nekilátnom. Nem akartam plagizálni, az utánzást is kerülni akartam. Egy jó évet gondolkodtam ezen a képen. (…) Rájöttem, hogy úgy kell megfestenem az utolsó vacsora jelenetét, hogy Jézus nem a nézővel szemben ül, vagy oldalt van és kinéz, mint oly sok korábbi alkotáson, hanem háttal, áldó kézzel, a tanítványokkal szemben helyezkedik el”. Az első ránézésre könnyen érthető kép azonban számos szimbólumot rejt. Erről Nagy Márta többek között megállapítja, hogy Jézus a „világmindenséget szimbolizáló kék félkorong előtt áll” – azaz áldása mindenre kiterjed. Később a művészettörténész kiemeli, hogy „A tanítványokra – még a balról sötét sziluettként eltűnő Júdásra is – a Szentlélek-galambból háromszög alakban kiáradó fehér fénysugár borul”.

A szimbolikusan tizenkét történetet feldolgozó Aknay János munkáihoz a Debreceni Egyetem oktatója, az ortodox hitű nemzeti kisebbségek történetével, kultúrájával és a posztbizánci egyházművészettel foglalkozó, nemzetközileg elismert művészettörténész, Nagy Márta gondolataira támaszkodhatunk. A művészettörténész nem először fordul Aknay János művészetéhez. Talán emlékezünk még az ugyancsak a Balassi Kiadónál megjelent Aknay és az ikon című, magyar és angol nyelvű könyvre, melyben Nagy Márta Aknay János angyalábrázolásain keresztül mutatja be mondhatni holisztikusan az angyal szerepét a művészet-, a kultúra- és az egyháztörténetben.

A Balassi Kiadó gondozásában 2015-ben megjelent, és most Szentendrén bemutatandó Aknay János csend-történetei című kötet nemcsak azt a kérdést teszi fel, hogy lehet-e ma Jézus életét megfesteni, hanem azt is bemutatja, hogy ha igen, akkor az milyen módon lehetséges. Ehhez azonban nemcsak a könyvben szereplő reprodukciókra támaszkodhatunk, hanem Nagy Márta művészettörténész kiváló írására, szerkesztésére is. Talán a kötet egyik különlegessége éppen abban rejlik, hogy olyan módon mutatja be a művészet és a vallás kapcsolatát, a vizuális üzenetátadás lehetőségét, hogy bár a könyv Jézus élet mutatja be, mégis képes összekapcsolni a kortárs művészetet kedvelők és a hívők csoportját. Ezáltal a kötet hívőnek és nem hívőnek egyaránt szól.

A könyv felépítését tekintve két nagy tartalmi egységre osztható. Az első fejezetben a bibliai szövegek olvashatóak, a sorozat egyes alkotásainak reprodukciói láthatóak, valamint a Nagy Márta által írt tömör képleírások segítik az olvasót. Ez a fejezet a csend, a meditáció tere, az elmélyedésé, a krisztusi út követéséé. Nagy értéke a kötetnek, hogy a Szentírás sorait, a tömör magyarázatot és a Jézus életét ábrázoló képeket ilyen szerves és letisztult egységként tárja az olvasó elé.

A könyv második nagy egysége Nagy Márta Gondolatok a képekről című tanulmánya. Ebben a művészettörténész tartalmi egységek szerint kalauzolja az olvasót Aknay János képi világának mélyebb megértése felé. Az egyes képek elemzésén, valamint azoknak az életművön belüli elhelyezkedésén túl, a művészettörténész ebben a kötetben is figyelmet fordít arra, hogy a műveket, egyben a sorozatot tágabb környezetben is elhelyezze, valamint a pontos művészettörténészi megállapítások mellett, betekintést engedjen a teológiai gondolkodásba. Itt kap teret a színek, a szimbólumok magyarázata, ezzel is segítve az olvasót, hogy a felszíni rétegek mögé látva egyre inkább elmélyedhessen a képi üzenet mögöttes tartalmában.

Nagy Márta különösen is felhívja a figyelmet Aknay János festészetében a színek fontosságára, azok üzenetére. Ezzel kapcsolatban Novotny Tihamért is idézi, aki így fogalmazott: „Nagy, homogén színmezőivel Aknay Jánnos a fény megidézésére törekedett. Színei, a fény tetteiként szélesen elterülve, valósággal túlfolynak a képeken, szellemi megszakíthatatlanságot, folytonosságot sugallva, mintha az egész világot be akarnák teríteni.” Nagy Márta ehhez teszi hozzá, hogy a színek, a fény bibliai értelemmel is bírnak, melyet tanulmányában kifejt, majd megállapítja: „a festőművész ecsetje nyomán a színek olyan tisztán szólalnak meg, mintha nem is emberi kéztől származnának, hanem közvetlenül a fénytől”. Talán ezt nevezzük ihletnek, ihletett művészetnek…

Minderről maga a művész, Aknay így vall: „Festészetem lényegi élemének tekintem a színt. A szín az élet, ahogyan Goethe is mondotta, a színek eredője a fény. Ezért alkalmasak arra, hogy velük a látható valóságon túlra mutassak.”

A művészi elhívatottság és a kimunkáltság vonatkozásában Nagy Márta kiemeli, hogy „az evangéliumok elsősorban hitvallást tesznek. Ezen az úton jár Aknay János is”. Ez magyarázza a képek születését, a hozzá szükséges alázatot, mely a mögöttes tartalom felfénylésére ad lehetőséget.

Talán érdemes kiemelni azt a rejtett keretes szerkezetet is, mely a kötetet jellemzi. Weöres Sándor A teljesség felé című kötetéből a Tíz erkély című írással, a lét átfogó képét fogalmazzák meg a szerzők, míg a könyv végén Simone Weil mondata szerepel: ,,Az embernek meleg csend kell, és hideg tumultust adnak neki.” Utóbbihoz tette hozzá, Pilinszky János: ,,Nos, pontosan ez a »meleg csend«: Isten dicsőségének, föltámadásának, eljövetelének és minden egyes látogatásának elvéthetetlen ismertetőjegye. (…) Ez a »melegítő csend« nem ismer konvenciókat, irgalmával áthág minden, mégoly véglegesnek tűnő határt. Ő a végső virradat előszele. Ott fújdogál, ahol akar.”

A szent és a profán című könyvében Mircea Eliade kiemeli, hogy „Az ember azért tud a szentről, mert az megnyilatkozik, és a profántól tökéletesen különbözőnek bizonyul”. Aknay János és Nagy Márta ebben a kötetükben rámutatnak arra, hogy az inkarnáció, a Fiú valóságos eljövetele olyan esemény volt, mely nemcsak csendre, elcsendesedésre, önmagunk átértékelésére segít, hanem lehetőséget is ad az életre, pontosabban a teljes életre. Talán ezért is mondhatja Aknay, hogy „ez a sorozat egy kegyelmi pillanatban született meg”, melyhez hozzátehetjük, hogy mindez nemcsak a festménysorozatra, hanem a kötetre is igaz.

Úgy, ahogy a látszólag nem változó világban a változni akaró embert tanítja Jézus a szeretetre, ugyanúgy ez a kötet is hozzájárul ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a művészet és a hit megértéséhez. A kötetet minden gondolkodni, művészetet megismerni, és elcsendesedni vágyó embernek ajánlom.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 13. számában is jelent meg, 2016. április 17-én.