Asztali beszélgetések… – Szabó T. Anna és Villányi László disputája

 Szabó T. Anna költő, műfordító és Villányi László költő, a győri Műhely folyóirat főszerkesztője volt az Asztali beszélgetések sorozat vendége a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 

 

Asztali beszélgetések - Szabó T. Anna és Villányi László disputája a PIM-ben

Forrás: barkaonline.hu, szöveg: Szepesi Dóra

Az Asztali beszélgetések-sorozat a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve rendezte meg Szabó T. Anna költő, műfordító és Villányi László költő, a Győri Műhely főszerkesztője disputáját április 26-án. A programot a PIM YouTube csatornáján élőben is követhették az érdeklődők. Galambos Ádám evangélikus teológus többek között életműveikről, a társművészetekhez és a transzcendenciához való viszonyukról kérdezte a vendégeket.

 

Galambos Ádám, Szabó T. Anna, Villányi László

A költészet bizonyos szinten megfoghatatlan, a legtisztább imádsághoz közeli élményt nyújthat – e gondolat jegyében kezdtek indulásukról beszélgetni.  Szabó T. Anna Határ című prózakötete a Könyvfesztiválra jelent meg, amelyben megírta, amit 20 éve ígér, hogy mennyire fontos számára szülővárosa, Kolozsvár. 1972-ben született, a 80-as években nőtt fel, 16 éves kora óta él Magyarországon. Családjában meghatározó szerep jutott az anyanyelvnek, nyilván azért is, mert nagyapja, Szabó T. Attila az Erdélyi magyar szótörténeti tár megalkotója.  Többnyelvű környezetben nőtt fel, máig fontos számára a versek muzsikája és a nyelv dallama. Villányi László sokáig rejtetten élte meg a költészetet, 18 éves koráig nem írt verset. Alapélménye, hogy Magyarországon kívül is élnek magyarok, rendszeresen utaztak szüleivel Beregszászba, édesanyja szülővárosába. Kamaszkorában a szabadságfok meglehetősen alacsony volt, de a moziban kinyílt a világ, Vajda, Bergman, Fellini alkotásain kívül szerette a magyar filmeket. Szabó T. Annának a gyerekkori mozi élményről elsősorban a félelem jutott eszébe. Szabadságfilmekre vitték az osztályokat, egy hatalmas moziba, Kolozsváron, és elvették a villanyt, – férje meg is írta regényében, milyen az, amikor a moziban elveszik a villanyt –, és egy szál gyufát gyújtott valaki. Ez szimbolikus, de már akkor érezte, megjegyzi egy életre, hogy van sötétség és van fény – nagyon nagy különbség. Felvetődött, vajon a most felnövő költők milyen formában találkoznak a szabadsággal és annak hiányával. Villányi 30-40 évvel ezelőtt eldöntötte, számára a belső szabadság a fontos, az ember mindentől függetlenül szabad lehet belül, és ezt ma is így gondolja. Hiába történt meg a rendszerváltozás, és hiába van a világban ilyen-olyan hatalom, a belső szabadság tiszta marad, hite verseiből is kiérződik. Ez a gondolat koronként előjön, ha kínai filozófust olvas az ember, akkor is a belső szabadság a nagy kérdés. Egy szellemi ember soha nem érezhet közösséget a hatalommal, ez két más világ. „Az én vezérem bensőmből vezérel!” – Szabó T. Anna József Attila sorát idézte. Úgy gondolja, a bizalom a szabadság előfeltétele. Elmesélte, hogy életében a témák visszaköszöntek, például a harmadik drámaíróversenyen Rákosi Mátyás születésnapját húzták ki témának, mintha neki találták volna ki, így írta meg a Kézi vezérlés című darabját.

 

Két költő beszélget

 

„Igazat beszélni bátorság… igazat mondani is kutya nehéz.” – idézett Galambos Ádám a Határ című kötetből, majd a beszéd és igazság, írás és igazság kérdéséről faggatta a költőket. Szabó T. Anna Eliot és Nemes Nagy Ágnes nyomdokain objektív költő akart lenni, de miután megszülettek a gyermekei, rájött, nem lehet objektív a szeretetben. Van egy verse arról, hogy fürdeti a nagymamáját, aki orvos volt, de akkor már nagyon beteg, és rendkívül szemérmes ember, mégis megengedte, hogy segítsen neki megfürdeni. Hihetetlen nagy élménye ez a megtapasztalt bizalom. Villányi László a témához kapcsolódva azt fejtegette, hogy csak azt szabad leírni, ami belülről jön, ami természetes. Sokszor valamiféle koncepció alapján születnek könyvek, de ott valahogy sérül a dolog. Anna viszont úgy gondolja, próbálkozni mindig kell, kényelmetlen, fájdalmas helyzetbe hozni magunkat, még hogyha nem is sikerül úgy megfogalmazni valamit, ahogy tervezte. Egyik könyvében például, a családon belüli erőszakról szóló ciklusban, megtörtént esetet akart megírni versben, azt, hogy valaki levágja a saját nyelvét, mert olyan szörnyűséget követett el. Nem sikerült, rettenetesen szenvedett, és éjfél körül lefeküdt. Hajnalban arra ébredt, hogy folyik a vér a szájából, mert álmában elharapta a nyelvét. Nem hagyta a teste, hogy ne írja meg, meg kellett írnia... „Mitől fél az író az üres lap előtt? Mit kockáztat az első indító szavakkal, mondatokkal? Talán valami jóvátehetetlent? Az életben könnyelműek vagyunk. Miért éppen a képzelet síkján érzünk nagyobb felelősséget? Talán mivel az írott szó maradandóbb volna tetteinknél? Alig hiszem. Az írást az teszi félelmessé, hogy egyszerre tett, szembesülés és ítélet.” Galambos Ádám Pilinszkytől olvasta fel ezt a szövegrészt, az Egy lírikus naplójából, majd a tett, a szembesülés, az ítélet súlyáról kérdezte a vendégeket, és arról, hogyan élik meg az írásaik súlyát? Villányi szerint mindig utólag dől el, mennyire súlyos az írás, és a mondja édesanyám kötet megírásának körülményeit idézte fel. Nyilván döntött, hogy anyaverseket szeretne írni, így hozta az élet, és nem tudta nem megtenni, hogy ne írja fel magának, amiket elmondott édesanyja, közel a halálhoz. Teremtődött egy egyszerre tragikus és költői helyzet, ami később terápia is lett, hozzátartozott a gyászmunkához, hogy megírta, mi mindent mesélt a mindazokról az időkről, amiket nehéz sorsban megélt. Szabó T. Anna kérésére felolvasta Negyvenévesen (Parancs Jánosnak) című versét, amely egy sajátos számvetés „…Botticelli a Vénusz születését festette. Michelangelo a haldokló rabszolgát faragta. Arany János tanított. Nagyanyám, Stopper Ottilia, megszülte tizenkilencedik gyermekét. Kormos István szerelembe esett. Én meg számolgatom, mennyi mindennek voltam veszítője.” Anna egészen különlegesnek, megrázónak érzi, hogy a művészsorsok közé egy emberi sorsot, a nagymamáét is beleteszi. Versei szerinte sugárzó részletekkel vannak tele, az övéi indulatosabbak. Visszatértek Pilinszkyhez, ő oda tudott figyelni az apró részletekre, majd megállapították, nem is az első mondat a nehéz, hanem az, hogy bírni kell a részletek súlyát, ezeket nehéz észben tartani, hordozni megírás nélkül, akár 5-10 éven át, a megírásig.

 

Villányi László Folyótól folyóig című kötetének mindegyik versét valakinek ajánlja, ebből is kirajzolódik, – ami egyébként a Győri Műhelynél szintén –, a társművészetekkel közös gondolkodás, a költőkkel való közösség megélése. Villányi számára fő inspiráló forrás a dzsessz, Pege Aladárt, Szabados Györgyöt, majd a klasszikus zenét, Bartók, Kurtág vagy Ligeti műveit, a győri zenei életet is megemlítette. A képzőművész barátoknak ajánlott versek a szellemi közösséget fejezik ki, könyvei borítóin az ő munkáikat találjuk. Szabó T. Anna a képzőművészeten kívül a dzsesszel van napi viszonyban, dzsessz-zenészekkel szokott fellépni. Fűszermadár című gyerekdarabjához például Dés András írt zenét; a vele közös fellépéseiken az improvizációnak nagyon izgalmas pillanatait élik meg. Korunkban mintha a kortárs művészeti élet kanonizálásának egy újfajta, gazdasági oldalról befolyásolt korszakába lépnénk, – vetette fel a témát a moderátor. Szerintük mennyire érezhető ez az átrendeződés? Villányi folyamatos burjánzást és újjászületést érez, mindig jönnek fiatalok, akik ugyanolyan alázattal közelítenek a költészethez, mint Weöres Sándor vagy Pilinszky, kölcsönös a tisztelet és megbecsülés az újak és a régiek között, a folytonos megújulás meg az állandóság nagyon jól megfér egymás mellett. A Műhely szellemi műhelyként is felfogható és úgy is, mint műveknek a helye, ahol minden tehetséges mű elfér. Szabó T. Annának is nagyon fontos a „műhely”, a Győri Műhelyen kívül az Eötvös Kollégium vagy a Magyar Műhely is az volt számára, olyan emberek köré lehetett odaülni, akik védettséget, bizalmat teremtettek. A műhelyben nyilván van mester és tanítvány, de valamit együtt hoznak létre. Neki a Holmi nagyon hiányzik. Réz Pál halálával óhatatlanul megszűnt, de nagyon kár.

 

Szabó T. Anna

 

Hogyan élik meg a Biblia és költészet, a Biblia és magánélet viszonyát? „… a Biblia költészet is.” idézte Galambos kérdése mellé, Villányi Voltaképpen című kötetéből. A Zsoltárok könyve a költők kedvelt kincsesbányája, amellett számos más részlet is izgalmas táptalaj. Villányi számára fontos a Biblia költészet-mivolta is, olyan magas szinten van jelen a költészetben, hogy általa hitet kap az ember. Úgy véli, az ember akkor a leghitelesebb, ha a lehető legkevesebbet beszél Istenről, és nem tesz többet, minthogy megírja az ajándékait. Fontosnak tartja, hogy különböző Biblia-fordításokat összevessen néhány ponton, ezekkel szembesülni mindig izgalmas. Erdélyben eleve egy kicsit archaikusabb a nyelvhasználat – mesélte Szabó T. Anna, a Károlyi Bibliától nem is tud elszakadni. Csodálatos dolog, hogy az interneten a fordítások egymás mellett vannak, ha egy szöveghelyet keres, mindig megnézni különböző fordításokban.

 

A disputa végén szokásosan megnyitották az asztalt, és a közönség kérdezhetett a vendégektől. Szabó T. Annához a műfordítási munkáiról érdeklődtek, ő pedig rejtélyes utakról számolt be, egy csomó mindent megkapott, amit le szeretett volna fordítani. Nagyon szeret fordítani, száz fordításnál tart. Gyerekkönyvekkel kezdett, hogy fiaival több időt tölthessen. Az amerikai gyerekszerző, Dr. Seuss könyvei kiskorában eljutottak Erdélybe és később fordítóként találtak rá. Magyarra ültette Shakespeare Téli regéjét is, ami egy nagyon durva történet a családon belüli erőszakról, erről írt, majd egyszer csak megkapta a művet lefordítani… Befejezésképpen Az ég zsoltára című versét olvasta fel a költőnő.

 

Villányi László felolvas

 

A szabadság ott van, ahol bizalom van! – Lírai beszélgetés a művészetről

  Szabó T. Anna költő, műfordító és Villányi László költő, a győri Műhely folyóirat főszerkesztője volt az Asztali beszélgetések sorozat vendége a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (forrás: evangelikus.hu)

Többek között a pályakezdésről, a versírásról, a társművészetek egymásra hatásáról és a Biblia személyes és művészeti szerepéről is beszélgetett egymással Villányi László és Szabó T. Anna. „A költészet kínálja a legmagasabb szabadságfokot” – írta a Vigília kiadónál megjelent Voltaképpen című kötetében a győri Műhely folyóirat főszerkesztője, aki a szabadság és a szabadság hiányának kérdéséről elmondta, hogy a belső szabadság keresése és feltárása a költészetben az egész világirodalom színterén meghatározó. Villányi László az elődök műveire is utalva a politikai szabadság fölé helyezte a lelki szabadságot: „Az ember belül szabad lehet, abba senki sem szólhat bele. A belső szabadság a fontos!z ember belül szabad lehet, abba senki nem szólhat bele. Hiába jött a rendszerváltás, hiába változik a hatalom, a belső szabadság tiszta maradhat.”

Szabó T. Anna József Attilát idézve – „Az én vezérem bensőmből vezérel!” – hangsúlyozta, hogy „ott van szabadság, ahol bizalom van! Nem kell szeretni, az már nagyon nagy szó, a bizalom sokkal fontosabb.” Kolozsvárról, a diktatúrából Magyarországra történt költözéséről és annak a pályájára tett hatásáról a költőnő elmondta: „Nagyon meghatároz a nyelv. (…) Ez annak is köszönhető, hogy mennyire fontos volt a családon belül az anyanyelv. Többnyelvű környezetben nőttem fel, máig a versek muzsikája és a nyelvek dallama fontos nekem. Ezért lehettem zenei indíttatású költő.”

Gondolatok a kortárs művészetről

Az ókori görög költő, Szimonidész gondolatának szellemében – „A költészet beszélő festészet, a festészet néma költészet.” – a társművészetek hatásáról a beszélgetőpartnerek elmondták, hogy komolyzenei, film- és jazzélményeik meghatározóak, de a kortárs képzőművészet és fotóművészet is nagy hatással van rájuk. Olyan inspirációt nyernek belőlük, mely többször is megjelenik a saját műveikben. Erre példa Villányi László Folyótól folyóig című kötete is (itt a költő pályatársaknak és szellemileg rokon elődöknek ajánlotta versciklusát) vagy azok a kiállítások, irodalmi és zenei performance-ok, melyeknek maguk rendszeres megnyitói vagy közreműködői. A kortárs líra kérdéséről a költők megosztották, hogy nem érzik, hogy konkurencia lennének, sokkal inkább bíznak abban, hogy egymás ihletőivé válnak. A beszélgetőtársak kitértek a fiatalabb költőnemzedék által képviselt újító szellemiség pozitívumaira is.

Biblia

„A Bibliát mindig ceruzával a kezemben olvastam, megjelölve az általam költészetnek gondolt sorokat, mert hát a Biblia: költészet (is)” – fogalmazott Időközben című írásában Villányi László. A Műhely főszerkesztője szerint a költészet olyan magas szinten jelenik meg a Bibliában, hogy általa hitbéli élményt is kap az ember. Mint mondta, elképzelhető, hogy valaki „nem feltétlenül a hitbéli tanítások felől érkezik a hithez, hanem a költészet felől”. A költők elmondták, hogy a bibliaolvasás meghatározók számukra. „A nyelvben való hitemet is megalapozta a bibliaolvasásA nyelvben való hitemet is megalapozta a bibliaolvasás. Először áttételeken keresztül ismerkedtem meg a Szentírással. A templomban a Károli-fordítást hallottam, és gyönyörű volt” – mondta gyermekkori élményeit is felelevenítve Szabó T. Anna.

Az est az Ars Sacra fesztivál megnyitójára írt, Az ég zsoltára című Szabó T. Anna-vers szerzői felolvasásával zárult.