Asztali beszélgetések... - KRAJCSOVICS Éva és TAKÁCS Zsuzsa disputája

 Asztali beszélgetések... - KRAJCSOVICS Éva és TAKÁCS Zsuzsa disputája

Aki nem szabad, az nem lehet művész

A beszélgetés kedves gesztussal indul, Takács Zsuzsát november 23-ai születésnapja alkalmából Galambos egy szál rózsával köszönti a PIM nevében. A moderátor már az elején leszögezi, hogy a beszélgetés kevéssé fog a teológia, illetve a misztika irányába terelődni, noha – jegyzi meg – a költő munkásságában a misztikus teológiának kitüntetett szerep jutott. Takács Zsuzsa azonban nem tartja magát misztikus költőnek, ugyanakkor Keresztes Szent János – akinek műveit ő fordította spanyolról magyarra – és Kalkuttai Szent Teréz élete nagy hatást gyakorolt egyes műveire. Utóbbi életéből kiemelte azt a monumentumot, hogy amikor úgy érezte, hogy Isten elhagyta, szinte kanti kötelességtudattal folytatta odaadó munkáját az emberekért. Szent Teréz élete akkora hatással volt rá, hogy legutóbbi kötetének India ciklusában az ő gondolatait, naplórészleteit építette verseibe. Szent János életéből a „sötét éjszakát” emelte ki, amely szerinte mindennapjaink témája, csak depressziónak nevezzük, és ez független attól, hogy valaki hívő vagy sem. Takács Zsuzsa úgy gondolja, hogy mindannyian megéljük ezt a bizonyos „sötét éjszakát”, de ezzel együtt az ebből kivezető utat is megtaláljuk, a kihívással meg tudunk küzdeni. Ő többnyire kötetei végén néz szembe sötét gondolataival, egyfajta katarzis-élményt kiváltva ezzel, amely szerinte elengedhetetlen az ember számára, hogy életét a maga teljességében megélje. „A nagy depressziósok inspiratívak” – zárta mondandóját.

Galambos ezután egy idézetet olvasott fel Krajcsovics Éva festészetéről, melyben – többek között – úgy írja le a festőt, hogy atmoszférákat fest, és életet teremt. Galambos Ádám egyfajta meditatív állapotot feltételez a gyötrelmes alkotói folyamat mögött. Krajcsovics egyetért, gyerekkora óta melankóliaként éli meg a „sötét éjszakát”, az az állandó nyomás hatja át alkotás közben, hogy valahonnan ki kell emelnie magát. Ehhez a képek nagy segítséget nyújtanak, de ő nem az éjszakát keresi bennük, hanem egy olyan festékréteget szeretne megfesteni, amelynek tere, tágassága van. Elmondása szerint amikor elkezd festeni, mindig van előtte egy konkrét látvány, amelyre festés közben nem néz, csak a fejében él, a látványt eltávolítja, hiszen pontosan tudja, mit kell eltávolítania. Képeit többször előveszi, addig fest, amíg rá nem ismer erre „a pillanatra”.

A moderátor eztán Szüts Miklós Élet és Irodalomban közölt cikkének egy részletével folytatja, amelyben Krajcsovics Évát „kidobáló típusnak” nevezi, hiszen szerinte a festőnő mindent kidobott a világból, ami az idő múlására emlékeztetné. Ugyanekkor Szüts azt is megjegyzi, hogy csak az szabadul meg ilyen mániákusan a tárgyaktól, aki igazán szereti a tárgyakat. Krajcsovics helyeslően bólint, szerinte a tárgyaknak életük van, fontosak számára. Ő ebben szabadnak érzi magát, amire büszke, hiszen nagyon sokáig küzdött ezért az állapotért. „Aki nem szabad, az nem lehet művész” – tette hozzá Takács Zsuzsa. Galambos közbevetésére, hogy a XX. századi művészetről nem éppen a szabadság jut eszünkbe, Takács Zsuzsa reflektál, felveti, hogy már az is szabadság, ha választhatunk: elhallgatunk, vagy kimondunk dolgokat, alávetjük-e magunkat minket csonkító dolgoknak, vagy sem. Krajcsovics Éva ehhez fűzi hozzá, hogy amikor a festőállvány előtt áll, szabadon dönt, csak egy idő után, amikor a kép elkezd diktálni, és létrejön a dialógus mű és alkotója közt, lesz a szabadság korlátozottabb – mert úgy érzi, meg kell felelnie a kép elvárásainak.

Galambos Ádám a két művész üres laphoz/vászonhoz való viszonyára kíváncsi. Krajcsovics Évából régebben félelmet váltott ki a tiszta vászon látványa, ma viszont már ezt kihívásnak tekinti, amellyel mindig meg kell küzdenie. Addig dolgozik egy képen, amíg valami számára értelmes ki nem kerül belőle. Takács Zsuzsa, habár 20 éve számítógépen dolgozik, régebben – például amikor a Közgazdasági Egyetemen tanított – rendszeresen felírt cetlikre spontán, nem szabályos mondatokat, amelyek gondolatait a leginkább hűen rögzítik. Papíron dolgozott akkor is, amikor álmaiból születtek versei (az alkotások szerinte születnek, nem ő hozza létre őket). Krajcsovics Éva is erre a „születésre” koncentrál, hogy képei örök darabok legyenek, ne legyenek egy-egy kor stílusjegyei kivehetőek belőlük, ne legyen behatárolható a karakterük. Krajcsovics, mint mondja, a képekkel való küzdelemben kívánja megismerni önmagát. Takács Zsuzsa nem, egy Kertész Imrével készített interjú példáján bemutatta, hogy művészetében fontos az egykori sérelmek feloldatlansága. Krajcsovics Éva ezzel ellentétben alkotás közben pont arra tesz kísérletet, hogy megfejtse, miért történtek vele úgy a dolgok, ahogy.

Galambos végül arra kérdez rá, van-e egymásra ható inspiratív szellemi közösség az irodalomban és képzőművészetbe. Takács Zsuzsának „mindennapi kenyere az irodalom”, követi kedvenc szerzőit, illetve a mai magyar irodalmat. Szerinte jót tesznek az irodalomnak a személyes találkozások, az úgynevezett „irodalmi vonzalmak”. Üdvözli a mai fiatal irodalmat, kiemelten a slam poetry jelenségét, amely még ha egyszer el is tűnik az irodalomból, mégis „beleoltódik a költészet fájába” megújult nyelvhasználatával. E-mailben rendszeresen kap kötetterveket, felfigyelt arra, hogy egyre több a női költő, akik olyan dolgokat is vállalnak költészetükben (például szexualitás), amely eddig a férfiak „joga” volt. De óvatosságra inti a fiatal költőnőket, hiszen nem mindegy, kihívó-e a költészetük vagy költői nyelvet megújító. A nők művészetben való erőteljesebb jelenlétével Krajcsovics Éva is egyetért, szerinte azonban megosztott a művésztársadalom, néhány baráton kívül nemigen ápol mással kapcsolatot, magányos művésznek tartja magát.

A közönség kérdései után Takács Zsuzsa jövőre megjelenő kötetének egyik rövid versével zárult a beszélgetés, a háttérben Krajcsovics Éva műveit láthattuk.

Litera / Nagy Evelin Noémi

Asztali beszélgetések...  |  KRAJCSOVICS Éva és TAKÁCS Zsuzsa disputája