Asztali beszélgetések… – Meseterápia

— Felvéve:

Beszélgetőtársak: CSÓKA JUDIT – klinikai szakpszichológus, meseterapeuta; Helmich Katalin – a Mesemúzeum vezetője; Réz-Nagy Zoltán – evangélikus lelkész; Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus

Asztali beszélgetések… – Meseterápia

Beszélgetőtársak:

CSÓKA JUDIT – klinikai szakpszichológus, meseterapeuta
Helmich Katalin – a Mesemúzeum vezetője
Réz-Nagy Zoltán – evangélikus lelkész
Moderátor: Galambos Ádám evangélikus teológus

 

 

Az elvarázsolódás igénye

Sokakat érdeklő témát jártak körbe az Asztali beszélgetések sorozatban október 2-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Galambos Ádám evangélikus teológus moderálásával a beszélgetőtársak: Csóka Judit, klinikai szakpszichológus, Helmich Katalin, a Mesemúzeum vezetője és Réz-Nagy Zoltán, evangélikus lelkész. (Szöveg: Szepesi Dóra / prae.hu)
Mit üzennek a mesék? Mit jelent a meseterápia? Mit kínál a Mesemúzeum? Miként tudunk jól élni a mesékkel? Ilyen és hasonló kérdésekre keresték a válaszokat a meghívott szakemberek. A programhoz élő internetes közvetítésen keresztül is kapcsolódhattak az érdeklődők.

A gyerekek képzeletvilága sokkal jobban működik, mint a felnőtteké, a mese világába könnyebben belehelyezkednek, együtt élnek a történettel, azonosulnak a mesehősökkel. Belefeledkeznek a történet hallgatásba, ez pedig nagyon jó hatással van a fiziológiai állapotukra is, megnyugszanak, ellazulnak tőle, a szívükre, a lelkükre hat. A mesék által közvetített üzenet végső soron az önbizalmat táplálja, ezért is fontos a gyerekeknek, hogy megérintsék őket a mesék. A Mesemúzeum a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik tagintézményeként jött létre nyolc évvel ezelőtt, Kányádi Sándor ötlete és javaslata nyomán. Helmich Katalin elmondta, hogy többnyire 6-10 év közötti gyerekcsoportok látogatnak hozzájuk, hétvégén családokat fogadnak. A múzeumban szimbólumvilágot teremtettek, egy meseutat hoztak létre, amely egyértelműen jelzi azokat a fontos elemeket, amelyek nemcsak a magyar a népmesék sajátjai. A látogatók megismerkednek az archetípusokkal, beérnek a sűrű, sötét erdőbe, közben próbatételeken mennek keresztül, és nagyon fontos, hogy ezek többnyire érzékszervi próbák, olyan nehézségi fokúak, amit egy ötéves éppen úgy tud teljesíteni, mint a professzor nagypapája. Nem az a cél, hogy direkt módon ismereteket közvetítsenek, hanem, hogy élmények útján épüljenek. Ahogy maga a mese, úgy a Mesemúzeum is beavatás, egyelőre a kisebb gyerekek számára, de szeretnének a nagyobb korosztály részére is létrehozni egy más típusú foglalkoztató helyet. Országszerte nagy a híre a Mesemúzeumnak, megnyitása óta már több, mint százezer ember ment végig a meseúton és teljesítette a hétpróbákat, de ezenkívül más foglalkozásokat is szerveznek.

 https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/asztali-beszelgetesek...-2013-meseterapia/images/vsz_6513n_10608_844x380.jpg?isImage=1

Az iskolai követelmény a mesét és az együttlétet sokszor „varázstalanítja”, ezzel szemben a Mesemúzeum csoportos foglalkozásai a mesék által közvetített értékeket nem a munkafüzetek didaktikus módján adják át, hanem élményszerűen, együttműködve, egymásra figyelve. Valamilyen módon mindannyian kapcsolatban vagyunk a mesékkel, bár vannak, akiknek keveset mesélnek, de a szimbólumok és az archaikus világ valahogy mégis hat és működik, attól függetlenül, hogy a modern világunktól meg a várostól nagyon különbözik. Az ismerős otthon és a rejtelmes erdő ellentéte, vagy a fészekben lévő tojás formájának a tökéletessége akkor is hat, ha nem tapasztalja meg nap mint nap a gyerek. A varázslat fontosságára szeretnék felhívni a pedagógusok figyelmét, nagyon nagy szükségünk van rá, hogy belefeledkezzünk történetekbe, és játszani tudjunk – tulajdonképpen életünk végéig.

Mire használhatók a mesék? Réz-Nagy Zoltán lelkész tanított gimnáziumban, többgyermekes édesapa, náluk lefektetéskor minden este van mesélés, amelynek nagyon fontos eleme az ismétlés, így beépül a gyermek lelkébe minden egyes szó. A népmesék előnye, hogy az idő már kipróbálta, letisztította őket, az évezredek során kihullottak azok a történetek, amelyek nem jók és megmaradnak azok, amelyekből erőt lehet meríteni, építenek, és segítenek megtalálni az utat. A legfontosabb, hogy a mesékben ugyanazok a képek, szimbólumok, látványok találhatók, amelyek a lelkünkben is élnek, és ezek nem cserélhetők le. Hogyan segít a mese? Segítségükkel például érzelmeket lehet felszínre hozni, hogy tudjunk róla beszélni. Csóka Judit egy konkrét esetet mesélt el: szokták őt hívni osztályokhoz, ha valami probléma van. Nemrégiben azért hívta el a harmadikosaihoz az osztályfőnök, mert nyáron meghalt a tanító nénijük, és nem tudott erről beszélni a gyerekekkel, akik magukba zárkóztak és nagy feszültség volt az osztályban. Csóka Judit A fehér sólyom című mesét mesélte el nekik, amelyben a kánnak van egy fehér sólyma, aki a kán halála utána kalitkájában három napig nem eszik, nem iszik, gyászol. A mese végeztével megkérdezte a gyerekeket, ki melyik szereplő lenne szívesen. Egyikük azt mondta, a sólyom, és ezzel tálcán kínálta a lehetőséget, hogy ezzel a képpel dolgozzanak. Innentől kezdve tudtak beszélni a hatalmas gyászukról, mert nagyon szerették ezt a tanító nénit, elindultak az élmények, az emlékek, énekeltek is, egy dalt, amit a pedagógus tanított meg nekik. Gyönyörű íve lett a foglalkozásnak, és megnyíltak a gyerekek. Ebből a példából is érzékelhető a meseterápia lényege: a meséken keresztül ránézünk a saját életünkre, és megpróbáljuk megoldani azokat a problémákat, amikkel találkoztunk. A meseterapeuta választja ki azt a mesét, ami az adott élethelyzetre rímelhet. A meseterápia során a mesén keresztül együtt dolgoznak a pácienssel a problémán. Sokféle módon lehet egy mesét értelmezni, egy-egy részletével hosszasan lehet foglalkozni.

 https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/asztali-beszelgetesek...-2013-meseterapia/images/43777_thumb.jpg?isImage=1

Mennyire akarnak az emberek találkozni a jungi értelemben vett énnel? – tette fel a kérdést Galambos Ádám, idézve hozzá Kende Hanna Gyermekpszichodráma című könyvéből. A mesekutatás szerint ugyanis a történetben szereplő szörny igazából bennünk lakozik, és le kell győznünk, hogy kibontakozhasson az egész sereg fortyogó ösztön megfékezésére képes én, személyiségünk, az individuum. Réz-Nagy Zoltán válaszában elmondta, hogy egy hittanárnak óriási lehetőségei vannak, belegondolva, hogy milyen történeteket adhat át: Jónás könyve, Eszter könyve, József története, Dávid király történetei – mestermunkák a meséken belül, az idő megpróbálta őket és bekerültek egy könyvbe, jó a nyelvezetük. Óriási lehetőség ezeket a meséket megtanítani, a szimbólumok nyelvén mély dolgokat hoz elő a lélekből, nagyon jó alap, amire lehet építeni. Másfelől lehetetlen jól érteni a bibliai történeteket, ha nem ismerjük jól a meséket, az Eszter könyvében például sok népmesei elem van. Csóka Judit a népmesékből indulva úgy véli, hogy a mesék evangéliumok, merthogy örömhírt közvetítenek. A mesék azt üzenik, bármilyen tarthatatlan helyzeten lehet változtatni, és a főhős sikerre viszi a történetet, a mesék a jövőbe vetett hitet adják. A gyerekeknek meg lehet tanítani, hogy a rossz dolgokon lehet változtatni, és gyakran a legkisebbek, leggyengébbek oldják meg a problémát. Érdemes megnézni Jézus beszédeit is, amelyeket úgy épít fel, mintha mesét mondana. Akár az Újszövetség gondolatiságára is jellemző, hogy a legkisebb győz, gondoljunk csak Dávid és Góliát története.

A mesének régebben közösségi funkciója is volt, nem szorítkozott a szűk családi körre. Ma is van ilyen, a Mesemúzeumban akár egy osztály jön össze, Csóka Judit legutóbbi könyvbemutatóján (a címe: Mesék feleségekről és férjekről) például egy több korosztályból álló közönség az egyik mese hatására pillanatok alatt közösséggé alakult, de gondolhatunk a Bibliaolvasás tágabb közösségi élményére is. A Boldizsár Ildikónál végzett meseterapeuták arra törekszenek, hogy közösségeket hozzanak létre. Csóka Judit egy könyvtárban szokott mesélni, a Mesekuckóba több család jár, egy másik színhelyen pedig felnőttek számára Meseföldrajz foglalkozást indított. A családok életében a lefekvés a mesélés ideje, hagyományosan nem is a szülő, hanem a nagyszülő mesélt, mert ő ért rá inkább, így, az idősebb dajka által kultúra- és hagyományközvetítő szerepe is volt a mesélésnek. Különböző kultúrák gondolkodásával szintén találkozunk a mesék által, és ez a tolerancia kialakulásához elengedhetetlen, mivel más kultúrák legmélyebb tudásanyagához nyúlunk. Szokások, nyelvhasználat, ételek, ünnepek, mind megjelennek a különböző népek meséiben. Az indián mesékből például az állatok és a természet tiszteletét tanulhatjuk meg, ami a magyar népmesékre ilyen formában nem jellemző. A mesék egy-két kulturális különbségtől eltekintve univerzálisak. Lényeges mozzanata a meséknek az is, hogy a jó és a rossz nagyon erőteljesen elkülönül bennük, bár ez az életben differenciáltabban van jelen, mégis ez segíti a gyereket, hogy pontosan megtanulja a jó és a rossz közötti különbséget.

 https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/asztali-beszelgetesek...-2013-meseterapia/images/43779_thumb.jpg?isImage=1

Éppen Csóka Judit korábban említett könyve kapcsán felmerült a kérdés, hogy mikor meséltek a résztvevők utoljára a párjuknak. Kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű, mert a mesélésre bizony sok időt kell szánni, megfelelő odafordulásra van szükség, bár nagyon fontos lenne a párkapcsolatokban is. Csóka Judit elmondta, nagy eseményekkor mesélnek egymásnak, legutóbb például, amikor meghalt az egyik családtagjuk, az egész családnak elmondott egy mesét. Köztudott, hogy korábban a mesének a felnőttek között volt a helye, ezzel manapság is kellene foglalkoznunk. A kis kultúrákban a közös bölcsesség mesékből áll. Bölcsesség, tanács, életvezetés kapcsán évezredekig ezekhez a történetekhez nyúltak, és működött. Nem voltak alapvetően lelki problémáik, megtalálták a harmóniát a környezetükkel, embertársaikkal. A modern korban az intellektus és egyéb dolgok előbbre valók lettek – egyébként Arisztotelésznek köszönhetjük, hogy a prelogikus történeteket háttérbe szorítottuk, valahol szükséges volt, de megvan a maga következménye és ára is – tette hozzá Réz-Nagy Zoltán. Újra föl kéne fedezni ezeket olyan módon, ahogy tulajdonképpen tesszük, merthogy a mesék segítségével az ember saját belső világait térképezi föl. Boldizsár Ildikótól idézve, a mesék szerint nem a világ működik rosszul, hanem az ember nem kapcsolódik harmonikusan a világ által felkínált lehetőségekhez. Mintha az önismeret kérdése húzódna a mesék mögött: ismerjük-e önmagunkat, akarjuk-e megismerni önmagunkat vagy azt a fajta múltbéli bölcsességet, amivel akár a jövőt kicsit zökkenőmentesebben, harmonikusabban élhetjük meg. Csóka Judit úgy gondolja, ez a bölcsesség mindannyiunkban benne van, és a mesék ahhoz segítenek hozzá, hogy felszínre kerüljön. Réz-Nagy Zoltán szerint a legtöbb hibát azzal követjük el, hogy türelmetlenek vagyunk. Sok mesében a leghangsúlyosabb, hogy a főhős tud várni, de amikor tenni kell, akkor cselekszik –  például egy suhintással levágja a sárkány mind a tizenkét fejét. Egy ilyen mese – átvitt értelemben –  a kellő bátorság előhívásában tud segíteni, amikor tényleg váltani kell, például ott kell hagyni egy munkahelyet, mert tönkretenné az embert, akkor lépni kell, fel kell állni és elmenni. Nem az agresszióról van szó, hanem az időben történő cselekvésről.

A program végén az egyik hozzászóló azt fájlalta, hogy manapság nem tudnak megfelelő módon kérdezni az emberek. Eszünkbe juthat a Parsifal, alapmesénk, ami arra tanít, hogy igenis, kérdezni kell. Jó-e az, ha nem eszi meg Piroskát a farkas? – hangzott a következő kérdés. Helmich Katalin szerint az átírással a mesék a lényegüket vesztik el. Az viszont, hogy mikor, kinek és mit mesélünk, nyilván megfontolandó. Mivel a mesék az élet nagy dolgairól szólnak, hazudnánk, ha nem foglalkoznánk például a halállal, de nem mindegy, hogyan tesszük ezt. A mesékről tudjuk, hogy igazak is meg nem is, és abban a pillanatban annyit fogadunk be belőlük, amennyit épp tudunk. Kitért arra is, hogy más a képben megjelenített mese, és más a hallgatott történet. Árthatunk-e a gyereknek, ha nem a korának megfelelő mesét olvasunk neki? Nem, mert ilyenkor a kisgyerek unatkozik, vagy elhagyja a mesélőt, jelzi, ha őt az nem fogja meg, ösztönösen védekezik, látjuk rajta, hogyan reagál. Egy másik hozzászóló gyerekkori kedvencét, Janikovszky Évát említette. Szeretné a gyerekeivel is megosztani az élményét, ismerősei szerint viszont a mai gyerekeket ezek a történetek már nem érdeklik. Van-e értelme megkülönböztetni a régi meséket és új meséket? Egyfelől van, hiszen a gyerek a saját korára kíváncsi, másfelől érdeklik az élet nagy kérdéseiről szóló univerzális mesék. Az elvarázsolódás igénye megvan a gyerekekben, a lényeg az, hogy a mesélő hiteles legyen. Lehetséges az is, hogy a felolvasást utasítják el, ilyenkor meséljünk fejből. Sokszor jól jön, ha kezdetben közvetlenül őróla vagy a család történetéről mesélünk.

 https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/asztali-beszelgetesek...-2013-meseterapia/images/43778_thumb.jpg?isImage=1

 

Alábecsülik a meseterápiát, pedig traumákon és párkapcsolati kríziseken is segíthet túljutni

Gyerekeket és felnőtteket is lehet vele gyógyítani, sokan mégsem kezelik a helyén. Erről tartottak előadást a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (szeretlekmagyarorszag.hu / Dömötör Nikolett)

A meseterápia arra szolgál, hogy a meséken keresztül ránézzünk a saját életünkre, megpróbáljuk megoldani a problémáinkat, nehézségeinket, amelyekkel szembetalálkozunk, a meseterapeuta feladata pedig annak a történetnek a kiválasztása, ami az adott problémára vagy élethelyzetre reflektál. A Petőfi Irodalmi Múzeumban ehhez a témához kapcsolódóan szerveztek beszélgetést kedden este, amelynek résztvevői Csóka Judit klinikai szakpszichológus, meseterapeuta, Helmich Katalin, a Mesemúzeum vezetője és Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész, a moderátora pedig Galambos Ádám evangélikus teológus voltak.

Csóka Judit azzal indította a kerekasztalt, hogy kifejtette: a gyerekek képzeletvilága, fantáziája sokkal jobban működik, mint a felnőtteké, a mese világába így sokkal könnyebben belehelyezkednek. A mesehősökkel is sokkal jobban azonosulnak, képesek élni a történettel.

Teljesen bele tudnak feledkezni a mesehallgatásba, ilyenkor teljesen megváltozik az arckifejezésük, a tekintetük – ez nagyon jó hatással van a fiziológiai állapotukra is, hiszen közben megnyugszanak, ellazulnak.

A szakember szerint a mai világban kifejezetten fontos, hogy legyen a gyerekek életében olyan idő, amikor meg tudnak nyugodni, át tudják adni magukat olyan dolgoknak, ami a szívükre és a lelkükre hat.

Helmich Katalin ehhez kapcsolódóan megjegyezte: a Mesemúzeumban (ami a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézménye) is azért próbálnak tenni valamit, hogy a gyerekek felszabaduljanak, ellazuljanak. Az intézményt többnyire 6-10 év közötti gyerekcsoportok látogatják, az óvoda vagy általános iskola szervezi meg nekik, hétvégén pedig inkább a családoknak szóló programoké a főszerep. Maga a múzeum létezése és működése egyfajta felkiáltójel: arra hívja fel a figyelmet, hogy a mese is, a gyerekek is nagyon fontosak.

A pedagógusok számára többek között az az üzenete, hogy ne ragadják ki a gyerekeket felesleges fegyelmezésekkel és felesleges, konkrét ismeretek átadási kényszerével abból a varázslatból, ami akkor jön, ha belefeledkeznek egy történetbe, egy helybe, helyzetbe.

Ha bele is kerül a mese a kötelező tananyagba, elég illúzióromboló, hogy miután a pedagógus felolvassa a mesét, rögtön fellapoztatja a diákokkal a munkafüzetet és nekiállnak az ott kijelölt feladatnak. Ha így tesznek, „varázstalanítják” a mesét, az együttlétet.

Réz-Nagy Zoltán lelkész a rendszeres esti mesélés híve, amire minden nap lefektetéskor - amire saját bevallása szerint sajnos elég későn, úgy fél 10 tájban - kerül sor menetrendszerűen. Vannak mesék, amiket már többszázszor elmondott, talán pont amiatt fordul elő, hogy a gyerek egyszerűen kijavítja, ha nem a megfelelő szót olvassa. Szerinte ha a gyerek nagyon sokszor hallja, annyira tökéletesen beleépül a lelkébe a történet, hogy minden egyes szó alapvető fontossággal bír. Az, hogy az ismétléssel ennyire mélyre lehet menni, nagyon fontos eleme a mesélésnek. Nem is annyira a változatosság a lényeg, hanem ha van olyan mese, ami jó, akkor fontos, hogy hallja eleget a gyerek.

A népmeséket az évszázadokban, sőt akár évezredekben mérhető idő már kipróbálta, letisztította, kvázi kanonizálta azzal, hogy a „jók” fennmaradtak, a „nem jók” pedig kiselejteződtek, elfelejtődtek

- fűzte hozzá magyarázatként.

A jó és rossz kapcsolódására reflektált Helmich Katalin is, amikor azt mondta: a mesékben ez a két erő nagyon markánsan elkülönül, nem úgy, mint az életben. Az az ambivalencia, az a keveredés, ami minden emberben ott van, a mesék világában teljesen szétválasztódik, ezzel segítve a gyereket, hogy pontosan megtanuljon különbséget tenni a helyes és helytelen között.

Csóka Judit szerint a mese rengeteg dologra használható - például arra is, hogy érzelmeket hozzunk a felszínre és tudjunk róluk beszélni. Ezzel kapcsolatban elmesélt egy történetet: egyszer egy problémás, általános iskolai osztályban kérték a segítségét. A harmadikos gyerekeknek nyáron meghalt a tanítónénije, az osztályfőnök pedig nem tudott erről beszélgetni velük, mert bezárkóztak, egymás között viszont iszonyatos nagy volt a feszültség, gyakorlatilag kezelhetetlenekké váltak. Judit A fehér sólyom című mesét vitte be nekik, ami arról szól, hogy egy kán sólyma három napon keresztül gyászolja étlen-szomjan a gazdáját, miután az meghal. A mese és a szakember hozzá kapcsolódó kérdései megnyitottak a gyerekekben valamit, amitől végre elkezdtek beszélni a saját gyászukról is, és gyakorlatilag közösségben dolgozták fel az őket ért traumát.

Fontos megjegyezni, hogy a meséknek kultúraközvetítő szerepük is van, hiszen ha egy másik nép meséjét olvassuk, hallgatjuk, megismerkedhetünk a gondolkodásmódjukkal, a szokásaikkal is. Az indián mesékből például az állatok, a természet szeretetét és tiszteletét tanulhatjuk meg – sokszor leírják, hogy a vadászat csak akkor jó, ha a vadász annyi állatot ejt el, amennyire neki feltétlenül szüksége van, utána pedig megköszöni a zsákmánynak, hogy „megengedte”, hogy a tápláléka lehessen. Ez például a magyar népmesékben ilyen formában nem jelenik meg, tette hozzá Judit.

Réz-Nagy Zoltán úgy fogalmazott: „Semmi esélyünk nem lenne arra, hogy megértsük egymás népmeséit, ha nem lenne sokkal több közös bennünk, mint amennyi elválaszt.”Amikről ugyanis a mesék szólnak, univerzálisak, a kulturális különbségektől eltekintve a lényegük ugyanaz.

A lelkész szerint óriási lehetőség a hittanárok kezében az, hogy olyan, kvázi meseszerű, a Bibliában szereplő történeteket adhatnak át, mint például a Jónás könyve. Ez nem is akar más lenni, mint fikció, így aztán nem is annyira érdekes, hogy létező, történeti személy volt-e Jónás vagy sem. Eszter könyve, József, Dávid király történetei is ilyenek. „Ha azt mondom, hogy ezek mestermunkák a meséken belül, azt hiszem, nem tévedek nagyot.” Nagy hatást gyakorolhatnak a gyerekekre, akár úgy is, hogy interaktívan dolgozzák fel, hatalmas élményt nyújthat nekik. A lelkész egyik kollégáját említette, aki Jónás történetét úgy játszatta el a gyerekekkel, hogy matracot hozott be az órára és így dolgozták fel a cetből való kidobás jelenetét (persze az összes gyerek követelte, hogy őt is „dobja ki” a hal).

A mesék és a bibliai történetek között természetesen vannak különbségek, viszont a lelkész álláspontja szerint a biblikus olvasmányokat jóval könnyebb úgy megérteni, ha ismerjük a meséket is. Az Eszter könyvében például annyi a népmesei elem, jelkép, hogy azok ismerete nélkül nehéz értelmezni. „A gyerekeknek azonban ezeket nem kell megmagyarázni, csak nekünk, az intellektuálisan megrontott felnőtteknek.”

Csóka Judit a mese és a vallás kapcsolatára reflektálva fűzte hozzá, hogy a mesék evangélium-szerűen közvetítik a jó hírt, hiszen a fő üzenetük az, hogy bármi rossz ér, lehet rajta változtatni. „A népmesében a főhős (aki sokszor a legkisebb, a bolondnak, csúnyának mondott, lenézett szereplő) a végén mindig sikerre viszi a történetet, elindul egy olyan helyzetből, ami már tarthatatlan a számára. Vagy azért, mert nagy a szegénység, vagy azért, mert bántják, vagy mert beteg valaki és meg kell szereznie a gyógyfüvet. Sok esetben az a baj, hogy belenyugszunk abba, ha valami nem jó nekünk. Hatalmas lehetőség így megtanítani a gyerekeknek, hogy ha valami rossz, azon lehet változtatni, el lehet indulni, ahogy a különféle mesehősök.”

Régen közösségi élmény volt a mesemondás és -hallgatás, az idők során azonban átalakul a közeg, manapság inkább szűk családi körben kerül rá sor. Sőt, a 19. század végéig felnőtt közönséget szórakoztatták vele – a beszélgetésnek ezen a pontján került szóba Csóka Judit legutóbb megjelent, Mesék feleségekről és férjekről című könyve, amiből kiderül: léteznek olyan segítő mesék is, amiket párkapcsolati gondok megoldására lehet használni.

A kötetben négy tematikus részt találunk. Az első a választásról szól, ugyanis a szakember tapasztalata alapján sokak esetében már a párválasztás motivációja sem megfelelő, hanem inkább érdekek mentén vezérelt – vagyis sokan választanak maguknak társat anyagi megfontolások miatt, vagy mert nem tudnak túllépni a külsőségeken („olyan szép, úgy hordom magam mellett, mint egy díszt”), vagy azért, mert azt gondolják, az illető majd jó apja/anyja lesz a gyereknek. A második rész meséi arról szólnak, hogyan tudjuk elengedni a régi kapcsolatainkat azért, hogy elköteleződjünk az újban. A harmadik részben a közös életről, a feladatokról, a kapcsolaton belüli szerepekről, a negyedikben pedig a házasságot fenyegető veszélyekről találhatunk olvasmányokat. Judit szerint az egyik leggyakoribb ilyen nem egy harmadik személy felbukkanása, hanem a pénzhajhászás okozta elidegenedés, ami miatt nemhogy mesélni nem jut idő egymásnak, de még beszélgetni sem.

 

„Az életre való bölcsesség forrása” – Asztali beszélgetés a meseterápiáról a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Tizenötödik évadának első estéjén a mese közösség- és személyiségformáló erejéről beszélgettek a meghívott előadók: Csóka Judit (klinikai szakpszichológus, meseterapeuta), Helmich Katalin (a Mesemúzeum vezetője), Réz-Nagy Zoltán (evangélikus lelkész) és Galambos Ádám (evangélikus teológus), az est moderátora a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (Szöveg: Tóth Judit Nikoletta, fotók: Korhut Lili, forrás: artnews.hu)


https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/asztali-beszelgetesek...-2013-meseterapia/images/01.jpg?isImage=1

Tizenötödik évadának első estéjén a mese közösség- és személyiségformáló erejéről beszélgettek a meghívott előadók: Csóka Judit (klinikai szakpszichológus, meseterapeuta), Helmich Katalin (a Mesemúzeum vezetője), Réz-Nagy Zoltán (evangélikus lelkész) és Galambos Ádám (evangélikus teológus), az est moderátora a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A teltházas eseményen a beszélgetőtársak a mese motívumainak értelmezési lehetőségein túl a több évszázados, évezredes hagyományokra épülő műfaj egyéni és közösségi irányú formálási lehetőségeit is hangsúlyozták. Az est folyamán, a mese különböző aspektusainak megvilágítását nem csak azok pszichológiai hatása, keletkezése és elérhetősége, de az előadók személyes tapasztatai is meghatározták. Hiszen mind a terapeuta, mind a világon egyedülállóként mesemúzeumként, Kányádi Sándor ötlete alapján alapított intézmény vezetője, mind a Biblia és a mese kapcsolatát vizsgáló szakértő egyetértettek abban, hogy ezen műfaj egész életünket átszövő lehetőségeit erősíteni és használni kell a mindennapjainkban, kortól függetlenül is.

Nem csak a népmesék kisgyermekkori világát megalapozva van lehetőségünk a mese tartalmi, időtől független irányába fordulni ösztönös, érzékelésekre alapozott személyiségünk megerősítésére, hanem egész életünk folyamán is, hiszen a mese egyéni sorsú szereplőinek történetei kultúraközvetítő és transzkulturális hatása is van.

A mese legnagyobb lehetősége, hogy annak képzeletbeli világát képesek vagyunk áthallani a valóságba, saját valóságunkba. Hiszen mind a mesék, mind az önéletrajzi írások, mind a magánlevelezések szereplői hozzánk hasonlóan, kivétel nélkül hoznak rossz döntéseket is, amelyeket ezáltal, olvasóként, velünk is megosztanak. De – sajnos – velünk ellentétben ők minden esetben keresik a rossz döntéseikre, a rossz élethelyzeteikre a megoldásokat, amelyhez nem csak bátorsággal és kitartással, hanem  türelemmel  is kell rendelkezzenek. A szereplők személyiségjegyei által a történetek legtöbbször pozitív, de minden esetben bölcs kicsengésűek. Nem kevesebbet vállalnak fel a népmesék terjesztői, a felnőtteknek szánt, terápiás célzattal alkotott mesék szerzői, mint azt, hogy alapvetően szembe mennek konformista világunkkal, erősíteni akarják olvasóikat arra, hogy ragaszkodjanak a megérzéseikhez, merjenek saját megoldásokat találni, döntéseket hozni egyéni céljaik eléréséhez, amely illeszkedési pontként szolgál a valós közösségi élmény, a valós közösségi tér és idő megéléséhez is.


https://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/asztali-beszelgetesek...-2013-meseterapia/images/05.jpg?isImage=1


Asztali beszélgetés a mesék üzenetéről

Budapest – Amennyiben a mesék üzenetét követjük, akkor jobb, teljesebb emberek leszünk – állapíthatjuk meg a Meseterápia című disputát követően. Az Asztali beszélgetések sorozat évadnyitó alkalmán Csóka Judit klinikai szakpszichológus, meseterapeuta, Helmich Katalin múzeumpedagógus, a Mesemúzeum vezetője és Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész a meseterápiáról és a mesék gyermekeknek és felnőtteknek szóló üzenetéről beszélgetett. (evangelikus.hu)

Az Asztali beszélgetések sorozat tizenötödik évadának első alkalmán telt ház fogadta a Petőfi Irodalmi Múzeumba érkezőket, ahol a beszélgetőtársak a mese motívumainak értelmezésén túl arra is felhívták a figyelmet, hogy milyen ember- és közösségformáló ereje van az évezredes történeteknek.

A mesék hatásával kapcsolatban Csóka Judit elmondta: „A gyermekeknél, amikor mesét mondunk, megfigyelhetjük, hogy mennyire belefeledkeznek a történethallgatásba. Megváltozik az arcuk, a tekintetük. A mesék nagyon jó hatással vannak a fiziológiájukra is, megnyugszanak, ellazulnak tőle. A mai világban ez nagyon fontos! Legyen a gyermekek életében is olyan, amikor el tudnak lazulni, kicsit át tudják magukat adni! A mesében olyannal találkozhatnak, ami a szívükre és a lelkükre hat.”

Helmich Katalin a Kányádi Sándor által kezdeményezett, világon egyedülálló Mesemúzeumot mutatta be. A múzeumvezető elmondta, hogy intézményük egyik célja – a mesék varázslatos világának bemutatásán túl –, hogy segítsenek abban, hogy a gyermekek felszabaduljanak. A múzeumban „olyan szimbólumvilágot teremtettünk, ami a lehető legfinomabban, de egyértelműen jelzi azokat az elemeket, amik minden mesében felfedezhetők.”

A beszélgetőtársak kitértek arra is, hogy a mesék megtanítják a gyermekeket arra, hogy a súlyos nehézségeket nem lehet elkerülni, ugyanakkor az élet kérdéseivel meg kell és lehet küzdeni. Helmich Katalin elmondta, hogy a gyermekeket elsősorban a család veszi körül, de erős hatások érik az oktatási intézményekből, környezetükből és a digitális világból is. A Mesemúzeum vezetője kifejtette, hogy a szülőknek tudatosan fel lehet azt vállalniuk, hogy foglalkoznak azzal, amit otthonról hoztak, amit abból át szeretnének adni. A múzeumpedagógus ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy lehetőség van arra is, hogy a meg nem kapott értékeket a szülő felismerje és saját gyermeke számára már megadja.

Réz-Nagy Zoltán a Biblia és a mese kapcsolatáról elmondta, hogy számos olyan szentírási történet és könyv van – például József története, Dávid király története vagy Eszter könyve –, mely a mese motívumaira épül. Egy pedagógusra hivatkozva az evangélikus lelkész József történetét említve bemutatott egy lehetséges leképezési módot: ez az elbeszélés lényegében az ökölbe szorított kéz motívumától a nyitott tenyér képéig vezeti olvasóját.

A mesék kultúraközvetítő szerepét tekintve a disputapartnerek rámutattak, hogy a bölcsesség átadásán túl a generációkon átívelő közösség megélését és megtapasztalását is segítik. A beszélgetőtársak kitértek a mesék transzkulturális hatására is, mellyel kapcsolatban Réz-Nagy Zoltán hangsúlyozta, hogy „semmi más esélyünk nem lenne arra, hogy megértsük más népek meséit, mint az, hogy sokkal több a közös bennünk, mint ami elválaszt.”

„Évezredek teltek úgy el, hogy a közös bölcsesség tulajdonképpen mesékből állt” – mondta a mesék szerepével kapcsolatban Réz-Nagy Zoltán, aki hangsúlyozta, hogy amennyiben elődeink „bölcsességet, tanácsot, életvezetést akartak kapni, akkor ezekhez a történetekhez nyúltak, és mindez működött.” Csóka Judit elmondta: „Ez a bölcsesség mindannyiunkban benne van. A mesék ahhoz segítenek hozzá, hogy ez a bölcsesség a felszínre kerüljön belőlünk.” A meseterapeuta ismertette, hogy a felnőttek és a mesék viszonyában a mesének az a legfontosabb szerepe, hogy segítsen abban, hogy „az életre való bölcsességünkre rátaláljunk.”

„A mesék szerint nem a »világ« működik rosszul, hanem az ember nem kapcsolódik harmonikusan a világ által felkínált lehetőségekhez” – idézték a felnőttek és a mesék viszonyával kapcsolatban a résztvevők Boldizsár Ildikó gondolatát. A disputapartnerek kiemelték, hogy egészen a 19. századig a meséket elsősorban felnőtteknek mondták, mivel ezek a történetek összefüggésben vannak az önismeret és az ismeretátadás kérdésével is. A beszélgetés kitért Csóka Judit legújabb, Mesék feleségekről és férjekről című, a Corvina Kiadónál szeptember végén megjelent könyvére is, mely a párkapcsolatban fellelhető kérdésekhez társít meséket.

 
 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?