Buchenwald elfeledett asszonyai

Buchenwald elfeledett asszonyai

Egy kiállítás textusa - Donáth László előszava 

Debrecen - 2008 

A végén kezdem. Az élet a textusa e prédikáció értékű kiállításnak. Az élet győzelme a pusztítás, a gyalázat felett. A gonosz célja: a halál. Ha sikerül megsemmisítenie az embert és mindazt, ami által ember, az ember - akkor is nyert, ha diadalát nem élvezheti. A gonosz, ha nem gyilkolhat, ha csak árnya kísért, nyomasztó nagy "éji felleg", de talán megóv az ismétléstől.

Egyetlen közös vonást fedeztem fel Buchenwald asszonyaiban: hiányzik belőlük a szentimentalizmus. Lengyel, francia, orosz, német, magyar asszonyok, kiket csupán egy dolog, a megsemmisíteni akaró náci racionalitás fűz egybe. Hadifoglyok, politikai foglyok, ellenállók, romák, nagyobbrészt zsidók. De a táborban már csak leölendő nők. Nincs nevük, csak számuk, s ha szükséges, egy ideig még munkára foghatóságuk. Aki még él közülük, túl a nyolcvanon, immár öregasszony. De a kérdés - az eltelt hatvan év ellenére - semmit sem veszített aktualitásából: vajon normatívvá tehető-e helytállásuk a később élő asszonyok számára, vagy csupán olyan extrém történelmi eseményről van szó, amelyet ugyan elfelejteni nem ajánlatos, de semmi köze sincs sem a volt, sem a jelenkori európai etikai meggyőződésekhez. Ez a nyugtalanító morális posztulátum lüktető, lényegi eseménye ennek a kiállításnak. S akinek kevés e néhány felvillantott asszonysors, ne legyen rest, és olvasson Kertész Imrét és Ember Máriát vagy Primo Levit és Paul Celant. És nem utolsó sorban Fahídi Évát: az allendorfi altábor egykori lakója Anima Rerum címmel írta meg családtörténetét. A két kérdés között nincs értékbeli különbség, ha egyáltalán felteszi ezeket a KZ-ből hazakerült: miért én éltem túl, és én mi végre éltem túl...?! Az időben egyre nő e kérdésektől nem érintettek tömege, s egyre inkább csappan érzékenységük, empátiájuk és türelmük a sorsukban befejezett múltú, de a "mi végre" kérdést mégis halálukig újra mondani kényszerülők iránt.

Ez a kiállítás a buchenwaldi zsidó kényszermunkásnőkről idén Debrecenben és jövőre remélhetően Budapesten látható. Debrecen a teljes magyar vidéket jelképezi, ahonnan 1944-ben, akit csak elértek a zsidóként összeírt magyarokból, deportáltak Auschwitzba és Buchenwaldba is. E városnak mégis lett újra annyi zsidó vallású polgára, hogy egyikévé válhatott annak a féltucatnyi vidéki településnek, ahol működik a hitközség. Budapest is jelkép. Minden bűn és mocsok, mely a nemzet sorsát Mohács óta terheli, fellelhető falai között. Ez az a város, melyből sem a két világháború közötti fajvédő politikusoknak, sem a protonyilas íróknak, sem a gazdasági és magánérdekeiket egyaránt védő plátói antiszemitáknak - akik nem voltak restek zsigeri gyűlöletüket olykor baloldali, sőt liberális álorca mögé rejteni - s végül a nyilas gyilkosoknak sem sikerült a zsidókat kiirtaniuk. E szörnyetegek, akár csak áldozataik, világi állásuk szerint lehettek hentessegédek, házmesterek, újságírók, papok és munkások, ateisták és pogányok, klerikálisok és konzervatívok, népiek és szocialisták. A zsidó, ha akar, ma Budapesten zsidóként élhet. Ha akar.

Ezek az asszonyok, hazatérve vagy kivándorolva Izraelbe, esetleg Amerikába, gyerekeket szültek. Nem pótolni akarván a legyilkoltakat, s legkevésbé önvigasztalásképpen. Inkább azért, hogy rehabilitálják önmagukban az eredendő, teremtői szándékot. Mert az az Örökkévaló akarata, hogy az ember éljen és szeressen, és művelje ezt a földet, amíg rajta él, együtt a többiekkel. Ami ezen túl van, a vallás, a kultúra, a művészet, a folklór, mind csupán megszépítői létünknek. Az értelem, a tudás és a tartás azonban előbbre való. Ezek őrizték meg ezeket az asszonyokat Buchenwaldban, az iszonyatban, és azután is. Franciának, orosznak, lengyelnek, németnek, magyarnak? Talán, egy részüket bizonyosan. Zsidónak? Nem hiszem, legfeljebb ott, ahol egyes-egyedül állunk szemben az Örökkévalóval, hátunk mögött a semmivé tett gyermekkorunkkal, mellettünk a halottainkkal. Akkor hát minek? Embernek, és még inkább asszonynak.

--------------------------------------------------