Matzon Ákos kiállítása az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban

— Felvéve: , ,

Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész önálló kiállítása nyílik 2011. november 29-én az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány közreműködésével.

Matzon Ákos kiállítása az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban

Matzon Ákos: Könyvkép

Esemény megnevezése:
  • hír
  • Asztali
  • kiállítás
Időpont: 2011. 11. 29.
mikortól: 18:00 meddig: 19:30
Helyszín: Aszód
Név
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Matzon Ákos kiállítása

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és az  Aszódi Evangélikus Gimnázium szeretettel meghívja

MATZON ÁKOS

Munkácsy-díjas festőművész

önálló kiállítására.

 

A kiállítást megnyitja:

Benczúr László

Ybl- és Europa Nostra-díjas építész, 

az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője

 

Időpont: 2011. november 29. /kedd/ 18:00

Helyszín: Aszód, Evangélikus Gimnázium /Régész út 34./ térkép

 Az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban megvalósuló kiállítás fő célja a diákoknak a kortárs képzőművészet elérhetővé tétele. Matzon Ákos vállalta, hogy a kiállítás idejében diákcsoportok számára szívesen tart tárlatvezetést és beszélgetést a kortárs képzőművészetről.


Matzon Ákossal készített interjú a Budapest Galériában rendezett kiállítása kapcsán:

A jelen kérdéseit kereső és arra reflektáló művész: Matzon Ákos

Budapest – A Budapest Galériában (BTM) 2011. szeptember 29-én Relief címmel nyílt önálló kiállítás Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész legújabb alkotásaiból. A művésszel a kiállítás rendezése közben beszélgettünk.

– A Budapest Galéria lehetőséget nyújt nagy falfelületei által arra, hogy számos nagyméretű alkotással is be tudjanak mutatkozni kortársaink. Matzon Ákos Relief című kiállításán főleg 2010-2011-es alkotások láthatóak, de megtalálható régebbi festmény is. Kérlek mesélj a csütörtökön nyíló kiállításod anyagáról!

– A kiállítás rendezőjével, Török Tamással arra törekedtünk, hogy ne túl sok alkotás szerepeljen a falakon. A kiállítás rendezésénél fel kellett állítani a vezérfonalat, mely részben a könyv, összefoglalóbban a kultúra iránti szeretetem és aggodalmamnak a megjelenítése. A másik ennek egyfajta szakrális oldala, a hit, tudniillik hogy én hiszek a kultúrában.

– A kiállítás felépítésénél jól érződik, hogy a látogató egy nagyméretű művet nem tud megkerülni...

– A kiállításnak van egy fő műve, egy több mint nyolc négyzetméteres alkotás: Címe: Gondolatok a könyvtárban, egy végigfutó ritmusos könyvdarabokból építkező mű – mellesleg telefonkönyvből van készítve, hogy a kultúrának a megsemmisítése ne merülhessen fel – és az ezekkel együtt lévő homogén kontrasztos színfelületek – kékbe menő szürkék és sárgák, vörösek sora. Ezt a munkámat most, a kiállítás rendezése közben láthatom először egészében, ugyanis eddig nem volt lehetőségem – nagysága miatt – egyben megtekinteni. Ez az alkotás egyszerre rendet és rendetlenséget, komoly mondandót és játékosságot is sugall...

– Szárnyasoltárok alkotják a kiállítás másik központi részét. Mi miatt alkot valaki ma szárnyasoltárt?

– Ezek a képek monokrómok, fehérek, egészen sötétkékek vagy feketék. Különböző vastagságú, szélességű pálcák egymással párhuzamosan, de valamilyen viszonylatban elhelyezett rendszeréből. Köztük tükörből kialakított fénysávok vannak, melyek valamilyen fajta kapcsolata adja ki a képek egészét, szövetét. Azért neveztem el őket szárnyasoltárnak, mert eleve szakrális témára gondoltam, továbbá kialakítását is triptichon formában képzeltem el.

– A fénysávok számos alkotáson fellelhető sajátos motívumok, mely megszólítják a nézőt. Honnan ered ez a gondolat?

– A fénysávok egyik fő motívumnak, már-már vesszőparipámnak számít. Eredetileg azért kezdtem el, mert én a vonalakat nagyon fontosnak látom. A fényszalagnak nevezett alkotásaimon egy zenei vagy matematikai ritmus alapján felrajzolt háló képezi az alapot, melynek mentén időnként vannak hangsúlyosan megjelenő vonalak, melyeknél a kép fűrésszel át van vágva. Tulajdonképpen ezek bemélyesztett vonalak, negatívok. Azért, hogy ezeknél a fény ne süljön be, a tükörrel. tudtam „visszahozni” eredményesen. Ezzel a furcsa megoldással – melyre kezdetben én sem gondoltam – sikerült azt elérnem, hogy a nézőt „kényszerkapcsolatba” hozzam a képpel. Mikor valaki ránéz először erre a tükörre, talán azt gondolja, hogy a kép mögötti falat látja, de mikor megmozdul rájön, hogy tulajdonképpen önmagából lát ezeken a réseken keresztül egy vékony szeletet és az ő mozgásával a kép is „bemozdul”.

– A kiállításon régebbi munkák is szerepelnek, melyek...

– A Net sorozatom szintén ritmusos hálóra épül fel. Ahol ezek a vonalak derékszögben találkoznak, oda játékos elemek kerültek. Ehhez nehezen nyúl az ember; az a mondás, hogy mindig mindenben keresni kell a dolgok értelmét, itt nem igaz. Ebben az esetben én úgy gondoltam, hogy nem kell ezt túlzottan erőltetni. Ha az ember ebben a szigorú, rendezett hálóvilágban néha hajlandó játékos lenni, az nem feltétlenül baj. A nagy rend és a totális rendetlenség közötti úton található ez a sorozatom.

– A könyv ezen a kiállításon meglátásom szerint óva intés vagy mintegy felkiáltójelként jelentkezik. Mire akarod mindezzel felhívni a figyelmet?

– Van aki forszírozza a könyv formát, van aki lemond róla és az internetben fedezi fel a jövőt. Én nem tudom elképzelni, hogy ne legyen könyv. Érzésem szerint igen mostoha állapotban van a könyv ügye. Lehet hogy arról az illúzióról le kell mondani hogy a Gutenber-galaxis életképes, de én azért reménykedem. A könyv azért is jó, mert az olvasás révén önálló gondolkodást és kreativitást alakít ki, melyet ma elvesznek az emberektől... Én ezekkel az alkotásokkal igyekszem mindezt jelezni, de nem gondolom ezt teljesen drámainak, bizakodó vagyok.

– Szárnyasoltáraid a transzcendens keresésére irányulnak?

– Nem kell arra törekednünk hogy mindent megértsünk, de a transzcendenciáig nem kell mindig elmenni. Meglátásom szerint az embereknek a racionalitástól való menekülése okozza a transzendencia felé törő vágyaikat, viszont valójában nem ez az amit találnak. Jelenleg transzcendensként alapvetően giccset kínálnak az embereknek, mely nagyon ártó tevékenység. A médián keresztül hitegetik őket, hogy részesei lehetnek egy álomvilágnak, de valójában az az ember döntésének a valós kérdése, hogy holnap fel tudja-e adni a csekket vagy sem. Így ezek a hitegetések nem merik szembesíteni a valósággal, félrevezetőek.
A transzcendencia címén ma tulajdonképpen álromantikát és ezotériát kínálnak. Ez kimondottan veszélyes és káros. Én a festészetemben a racionális előadásmódra törekszem, pont azért, hogy szembemenjek mindezzel. Arra vágynék, hogy a néző azt a szépséget találja meg, amit az ő saját értelme nyilvánít széppé.

 

A kultúra elkötelezettjei – Matzon Ákos és Prőhle Gergely beszélgetése

Budapest – Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész és Prőhle Gergely a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának helyettes államtitkára, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője beszélgetett egymással kultúráról, identitásról.

Prőhle Gergely és Matzon Ákos régóta ismerik egymást. Több találkozás, kiállítás fűződik nevükhöz. Honnan az ismeretség? 

Matzon Ákos: – Én tulajdonképpen egyszerre nem ismerem és ismerem is Prőhle Gergelyt. Mielőtt személyesen találkoztam volna vele kultúrában érintett révén állandóan beleütköztem a nevébe. Később, amikor Berlinben nagykövet lett több németországi kiállításom kapcsán szintén találkoztam vele. Látta, hogy nem kell tőlem tartania és én is keresem azokat az embereket akik a mai világban is a kultúrának az elkötelezettjei maradnak vagy lesznek. Sajnos azt látom, hogy olyan pörgésben vagyunk, hogy ezek az igen fontos dolgok kényelmetlenné vagy feleslegesnek tűnővé válnak. Én észrevettem Prőhle Gergelyben, hogy ő éppen a kultúrateremtést és annak megőrzését végzi, hiszen nyilván így van családilag szocializálva. Ez indukálta barátságunkat és felé nyilvánuló megbecsülésemet. 

Berlini nagykövetként Prőhle Gergely számos kulturális rendezvényt támogatott és valósított meg. Mindezen munkásság hogyan hatott vissza Magyarországra?

Prőhle Gergely: – 1998-ban mikor kulturális államtitkár lettem szembesültem a magyar kultúra állapotával államigazgatási szinten is. Ami azért volt érdekes, mert a családi meghatározottság okán – főként a zenei életből – elég pontos információim voltak. Abban az időszakban a kormányzat a kultúrát egyfajta középtávú befektetésnek tekintette, így jelentősen megemelte az arra vonatkozó költségvetést. Az volt a koncepció, hogy ez egy olyan befektetés, aminek a hatása a kultúrán túli területeken is érvényesül. A kiművelt emberfő nem csupán olvasás, írás jellemzi, hanem a képzőművészet, zene, tárgyi kultúra, építészet iránti fogékonyság is. 2000-ben, Berlinbe kerülve, többek között volt egy olyan feladatom, hogy a Magyar Köztársaság Nagykövetségének felépítésében részt vegyek, a Brandenburgi-kapu tőszomszédságában. Ez a modern épület, prof. Syilvester Ádám DLA építész tervei alapján készült egy olyan közegben, ahol nagyon nagy építészeti játékra a homlokzati jelleg meghatározottsága miatt nem volt lehetőség, ugyanakkor a házon belül a modernitás jelentkezik. El lehetett menni abba a klasszikus irányba, amely által konstruktivista, kubista, korai avantgárd legyen. Természetesen a kortársaktól is lehetett olyan geometrikus alkotásokat a házba hozni, amelyek a sorozatba beleillettek és elhelyezhetőek voltak az épületben. Így többek között Matzon Ákos három részből álló kompozíciója is a Berlini Magyar Nagykövetség gyűjteményének része lett.

Matzon Ákos: – Az új Berlini Magyar Nagykövetség fantasztikus galériával rendelkezik, ami az Unter der Linden és és Wilhelm Straße sarkán található, a Brandenburgi-kapunál. Ez egy olyan hely, amelynél egy művész jobbat el se tud képzelni magának, mert magas szinten képes reprezentálni a művészetet és a kultúrát, illetve a nagykövetségnek és a mi országunknak a kultúra iránti elkötelezettségét. Nekem számtalan helyen volt már kiállításom, de azok közül az egyik legnagyszerűbb, amire mindig örömmel emlékezni fogok, az itt valósult meg.

Az Európa Unió elnökségi félévének kapcsán Baden-Württenberg brüsszeli képviseletén, február elején nyílt meg a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének csoportos kiállítása. Magyarország elnökségi félévében milyen hasonló rendezvények mutatják még be a kortárs képzőművészetet?

Prőhle Gergely: – Az elnökségi félév számos helyen lehetőséget biztosít arra, hogy a figyelem Magyarországra irányuljon. Ennek vannak pozitív és negatív oldalai. Pozitív oldala az, hogy az elnökségi időszakban lehet képzőművészeti kiállításokat rendeznii. Brüsszelben van egy nagylélegzetű kiállítás és mellette a jelen kiállítás, ahol a Magyarországon élő német nemzetiségű művészeknek rendeztek kiállítást. Ez azért érdekes, mert azt a fajta jellegét emeli ki ennek a művészcsoportnak, ami az Európai Uniónak a kulturális sokszínűségről alkotott elképzeléseibe is beleillik. Itt érdemes megemlíteni, hogy vannak olyan művészeti projektek, kiállítások, melynek megjelenése szorosabb viszonyba kerül a politikummal. Itt is erről van szó, hiszen annak a német tartománynak a brüsszeli képviseletén, ahonnan eredetileg ez a Magyarországra érkezett népcsoport származik, kortárs képzőművészeti kiállítást rendezni az ő munkáikból egyrészt mutatja, hogy Magyarországon van egy magát német gyökerűnek tartó kör, amely olyan gazdag, hogy egy magas színvonalú képzőművészeti kiállítás megalkotására is képes. Továbbá mindez jelzi, hogy Németország fontosnak tartja azt, hogy azok, akik évszázadokkal ezelőtt tőlük elszármaztak most itt vannak újra, új hazájukból visszajöttek. Németország elfogadta és megbecsüli jelen művészeket. Ez egy egészséges kapcsolat az egységes és sokszínű Európában, mely jelen esetben két ország kétoldalú jó kapcsolatainak szellemében valósult meg.

Matzon Ákos: – Én teljesen magyarnak érzem magam, de nem felejtem el és valamilyen szempontból büszke vagyok arra, hogy a valamikori apai őseim Németországból jöttek Magyarországra. Annak a társaságnak, melynek én is tagja vagyok (Matzon Ákos a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége Képzőművészeti Szekciójának elnöke – a szerk.) látom, hogy mennyire sokféle variációval élik meg az emberek ezt a kötődést. A képzőművészet annyira nemzetközi jellegű, hogy itt nem igazán kell ezeket a lokális nézőpontokat külön felnagyítani, ezek nélkül, illetve ezekkel együtt igen jól működik. Mi nagyon örülünk, hogy Baden-Württemberg, a hozzánk közelálló német tartomány ezt a kiállítást felkarolta és úgy időzítette, hogy erre a félévre essen maga a kiállítás.
Nem teljesen véletlen, hogy a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége tud Németországban kiállítani, illetve minket szívesen látnak ott, mert Dél-Németország lutheránus jellege kicsit más mentalitást jelent, mint amit például Bajorország jelentene. Ebben a lutheránus világban érzek egyfajta nyitottságot, szellemi kiváncsiságot, toleránsabb a kortárs, zömében elvont művészetek iránt. Ez nem direkt egyfajta felekezetre akasztható dolog, de mégis egyfajta neveltetés, gondolkodás és érdeklődés által meghatározza azt.  

Jó hallani Matzon Ákos kedves szavait a dél-német lutheránus nyitottságról. Országos felügyelőként mit lehet elmondani a Magyarországi Evangélikus Egyház kortárs művészet felé való nyitottságáról?

Prőhle Gergely: – Ha megnézzük az utóbbi húsz évben épült templomainkat, amikről tavaly adott ki a Luther Kiadó egy nagyon szép albumot, akkor mondhatjuk, hogy gyülekezeteink nagyon szép bizonyságát adták annak, hogy mennyire nyitottak a modern építészeti alkotásokra. Nem jelenik meg nosztalgiázó, tradícióra hajazó elképzelés, hanem azt a protestáns szigort, ami a protestáns építészetet mindig jellemezte, sikerült az esetek többségében a legkorszerűbb és igen nagyvonalú megoldásokkal ötvözni. Szép, világos, önmagukon túlmutató tartalmat sugárzó terek jöttek létre nagyon szép részletekkel, sok esetben valóban értékes oltárképekkel, kárpitokkal és berendezési tárgyakkal.  

Matzon Ákos az evangélikus egyházhoz Szabó József püspök úr által kötődik.

Matzon Ákos: – Az én anyai felmenőim a Madách család tagjai. Nagyapám, aki sajnos a második világháború végén meghalt, igazi bölcsészként latin- és irodalomtörténész szakos volt, és botcsinálta Madách-kutató. Amikor még nem volt aktuális vagy keresett cikk, akkor ő elkezdte a Madách relikviákat felkutatni és szisztematikusan rendezni. A háború utáni tíz-tizenöt évben ezeket megőrizték, majd az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, amikor elkezdődhetett a Madách kultusz, megjelentek nálunk irodalomtörténészek és nagymamám készen, rendszerezve átnyújtotta nekik a gyűjteményt. Mivel mi a nyarat Csesztvén töltöttük, és mikor ez a gyűjtemény nyilvánossá vált, akkor elkezdett Szabó püspök úr nagymamám anyagai felől érdeklődni, azt kutatni. Nagyon szoros kapcsolat és barátság alakult ki a két család között. Szabó püspök úr jó stílusú, de nagy tudású, igen szorgos ember volt. Szisztematikusan meg akarta szerezni ezt a gyűjteményt, de nem mint vagyont, hanem egyszerűen tudni akarta ennek a hátterét, és így ennek írásos feldolgozását is végezte. Később a gyűjtemény jelesebb dokumentumai a Petőfi Irodalmi Múzeumba és a Nemzeti Múzeumba kerültek. Szabó püspök úr nemcsak tőlünk, hanem másoktól is igyekezett minél több dokumentumot becserkészni és feldolgozni, így egy nagyon jelentős Madách hagyatéknak a birtokosa lett. Jelenleg ez a hagyaték Győrött a Xantus János Múzeumban található, ahol mindezen örökség kutatható is.

 

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek