Incze Mózes kiállítása
"A látomásos, szinte jelenésként megragadott pillanatokban nem fedezhető föl semmi festészeti problémákat megkerülő ködösítés, maszatolás. A pára finomságától a talpunk alatt ropogó kavicsig, a lomboktól a sziklák repedéséig minden festői értelemben „van megoldva”, kizárólag a festék kezelésének anyagismeretében gyökerező tapasztalás végtelennek mutatkozó tartalékai által." Hihetünk a szemünknek, ez itt a látvány.
Esemény megnevezése: |
|
---|---|
Időpont: |
2011. március 30., 12:00
meddig: 2011. április 26., 17:00 |
Helyszín: | Budapest, Duna Tv székháza |
Név | Incze Mózes honlapja |
Esemény hozzáadása a naptárhoz |
vCal iCal |
Incze Mózes kiállítása
Megnyitó: 2011. március 30. 12 óra
Helyszín: Duna Televízió székháza
Budapest, I. Mészáros u. 48.
A kiállítást megnyitja:
Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője
Közreműködik:
Váczi Dániel - szaxofon
Horváth Balázs - nagybőgő
Antall István - A titok természetrajza (Incze Mózes munkáiról)
|
"A látomásos, szinte jelenésként megragadott pillanatokban nem fedezhető föl semmi festészeti problémákat megkerülő ködösítés, maszatolás. A pára finomságától a talpunk alatt ropogó kavicsig, a lomboktól a sziklák repedéséig minden festői értelemben „van megoldva”, kizárólag a festék kezelésének anyagismeretében gyökerező tapasztalás végtelennek mutatkozó tartalékai által." Hihetünk a szemünknek, ez itt a látvány.
Táj és természet, emberek és az őket körülvevő lények, tárgyaik, eszközeik, mozdulataik, gesztusaikból sejthető kapcsolataik, viszonyuk - ha úgy tetszik elmesélhető történetük jelenik meg a képeken. A meghökkentő csak az lehet, hogy Incze Mózes festészetének még sincs semmi köze az ábrázoláshoz. Élményei oly mértékben lényegülnek át, hordoznak a közvetlenül rögzített tényektől eltérő tartalmakat, hogy már a megfogalmazás is kétséges: figurális, vagy nonfiguratív, absztrakt, vagy tárgyi elemeiben minden esetben dekódolható világ részeseivé tesz-e minket az alkotó. Az elmélyült és elfogulatlan közelítés azonban közelebb enged a képi világgal való azonosuláshoz, a befogadáshoz. Ezt a festészetet ugyanis az az érzelmi és intellektuális töltés emeli el a valóságtól, amelyet jobb híján költészetnek, képi poétikának nevezhetnénk. Az irodalom világából átvett kifejezés persze könnyen félrevezethet bennünket Incze Mózes munkáival kapcsolatban. A piktúrát illusztratív szerepre lefokozó magatartást, a korszerűtlennek tudott elmesélő szerepet, az akadémizmus üres teatralitásának eszközeit használó nagyotmondás bőbeszédűségét, az intellektuális kihívástól, az eredeti megoldásoktól meghátráló kiszámíthatóságot sugallaná a jelző a XX. század művészetelméleti besorolásának hagyományai szerint. Csakhogy a modernitás jellemzőit egy új nemzedék indulásakor, annak meghatározó személyiségként mutatkozó tehetség esetében illendő újra átgondolni.
Incze Mózes különös képessége, hogy a bármikor mozgósítható nagyvonalú rajzi és festészettechnikai tudásában nyoma sincs a stúdiumok unalmának, de nem érdeklik őt az e műfajban oly ismerős, mutatványként megjeleníthető bravúrok sem, mindez mindössze egyszerűen eszköz, semmiképpen nem cél számára. Ez a mentalitás egy olyan érzékenységgel párosul, amely - kizárólag a hagyományos festészet eszközeivel – különös, érzelemmel telített teret tud teremteni a vásznakon. A levegő anyagát érzékeltetető, a porba, párába fulladó távlat, színben és texturális megjelenítésében végtelen gazdagsága teremti meg az időtlenség különös hangulatát. Ehhez a drapériák, szalagok, textilek, anyagok lebegő mozgása, libbenő könnyed formakincse, a meghökkentő téri elrendezés, az alakok esetleges lebegése a semmiben, és a figurák jelzésszerű ruházata teszi hozzá az egyszeri és megismételhetetlen képi élményhez nélkülözhetetlen érzést. A mediterráneum, a biblikus környezet, az emberiség bölcsőjéhez köthető babiloni opálos ragyogás, a lelassult mozdulatok a várakozás különös feszültségét teremtik meg a képek kortársnak mutatkozó karakterei köré. Ez a csak utóbb megtapasztalt, tehát korábban mindössze megálmodott élmény teszi meditatívvá, intellektuálisan is hihetetlenül izgalmassá a nagyon is valós, erdélyi, erdővidéki, élesdi élményekben gyökerező tájakat, s az abban mozgó figurákat.
A látomásos, szinte jelenésként megragadott pillanatokban nem fedezhető föl semmi festészeti problémákat megkerülő ködösítés, maszatolás. A pára finomságától a talpunk alatt ropogó kavicsig, a lomboktól a sziklák repedéséig minden festői értelemben „van megoldva”, kizárólag a festék kezelésének anyagismeretében gyökerező tapasztalás végtelennek mutatkozó tartalékai által. A látvány precíz, lelkiismeretes leltára helyett azt az érzést, benyomást kapjuk meg, azt a hangulatot (tehát az érzékeinkre, az ösztöneinkre ható meggyőző erőt), hogy a valóságon túli kép síkba rendezett „tere”, nem lehet díszlet és nem lehet dekoráció, kétségbevonhatatlanul szerves része a megfogalmazottaknak, ekképpen hiteles. Ezt a mindeddig kereknek tekinthető világ eközben úgy bomlik meg, úgy keletkezik rajta rés, szakadás, ablak, ahogy a mindeddig csak az érett középkor grafikai nyelvében, utóbb Esher kuriozitást kereső munkásságában, vagy Magyarországon Orosz István ouvre-jében. Ez a játék a képi üzenet drámai ereje miatt nem viselné el az anamorfózis optikai véglegességét, értelmezési kötöttségét. Erre a legmarkánsabb példa a tükrökkel felszerszámozott önarckép, az igáslovak hagyományos szemellenzőjének úton tartó kényszerét idézve, Dürer szelíd szemlélődő, mérlegelő önvizsgálatával szemben a vallatás-szerű szigort mutatva. Ez is jelzi, hogy minden vállalt fegyelem ellenére Incze Mózes soha nem megy el a kiszámítottságig, nála fontos a perspektíva, a tér látszólagos nyugalmának megbontása. Legtöbbször szinte rejtve mutatkoznak szándékai, mégis esetenként - kompozíciós szempontból is - nélkülözhetetlen a „képből való kilátás” lehetősége. De ne aggódjunk a természetesség mindent felülír, nincs az a meghökkentő szituáció, nincs az a különleges nézet, amely csináltsága, kimódoltsága által veszítene hatásából. Ilyen értelemben akár a Maulbertsh-féle festői magatartás keresetlensége is tetten érhető, miszerint a mennyország éppoly profán gesztussal idézhető, mint az evilági jelenségek. Vagy ha az Incze Mózes féle gesztus mozgatórugóit igyekeznénk tetten érni: a jelenésszerű, látomásos képi elgondolás is éppoly profán, és közvetlen (látszat idilljében is) nyugtalanító lehet, mint a rideg és szürke hétköznap. A költészet átjáróháznak tekint minden élményt, ami képpé érik.
Ez a gondolati festészet, amely a leghagyományosabb táblaképfestészeti tanulságokból teremt lélegzetelállító modernitást, a filozofikus alkatú ember teljesség igényében gyökerezik. Ennek a ma még megejtően fiatal és sikeres festőnek örök és kényszeres belső igénye megszólalásának, magatartásának, képi világának, festői eszközeinek újragondolása. Intellektuális alapvetését éppen az a moralitás mozgatja, amely nem hagyatkozhat a megszokottságra, amely nem építhet a meghódított szellemi tájak ismerős elemeire, amely a szerves megújulás nyomvonalát választotta már indulásakor. Éppen ezért nincsenek radikálisan elkülönülő korszakai e festészetnek: a talált tárgyak szabad asszociáción alapuló elrendezése, az absztrakciót a látvány átirataiban megvalósító képek minden ellentmondás nélkül részei az alakuló életműnek, időtlenné emelve minden pillanatnyi tapasztalást.
Incze Mózes
1975.10. 15-én születtem Baróton.
1990-1994: a Művészeti Líceumban, Marosvásárhelyen murális festőnek tanultam, Barabás Éva és Datu Victor növendékeként.
1994-1995: Kis-Tóth Ferenc korrektúráival megalapozódik festői formavilágom
1995-2000: a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam festő szakon, Nagy Gábor osztályában 1997-ben egyike voltam az induló Élesdi Műhely tagjainak.
Díjak, ösztöndíjak
1996 - Pannoncolor díj
1997 - Székely Bertalan-díj
2009 - HM-MMKI Mecenatúra díj,
2009 - Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Nívódíj
2010 - HM-MMKI Mecenatúra fődíj
Egyéni kiállítások
1998 Csongrád Galéria / Csongrád
1999 Torony Galéria/ Kunszentmiklós; Bercsényi Galéria/ Budapest; Aula/ MKE
2001 Arcus Galéria /Vác
2002 Gy. Szabó Béla Galéria / Kolozsvár; Bálint Galéria / Budapest
2003 Fióka Art /Budapest; Secco Galéria/ Budapest
2004 Baróti Művelődési Ház
2005 Art9 Galéria/ Budapest, Gödöllői Galéria/ Gödöllő
Wass Albert Terem- Kráter Könyvesház/ Budapest
Művelődési Ház/ Szabadszállás, Jókai Mór Könyvtár/ Isaszeg
2006 Csongrádi Könyvtár /Csongrád
Arcus Galéria/ Vác
2007 Duna Galéria / Budapest
2008 Forrás Galéria / Budapest
2009 Forrás Galéria / Budapest
2010 Forrás Galéria / Budapest, Csongrád Galéria,Csongrád
Csoportos kiállítások (válogatás)
1996 Erlin Galéria / Budapest, Szász Sándorral
1996-1999 Csongrádi Művésztelep Munkakiállítása/ Csongrád
1997- 2002, 2004 Élesdi Műhely kiállításai/ Élesd, Tibor Ernő Galéria/ Nagyvárad
1997 Nagy Gábor osztályának kiállítása, Támaszpont Galéria / Budapest
1999 Tisza Aquarell Symposion / Csongrád
2000 Oszlop - Tölgyfa Galéria / Budapest
2001 Fuldai Aquarell Biennálé / Fulda
2003 Tánc - Fióka Art / Budapest
Szentdemeteri Képek - Báthory Terem, Marosvásárhely
Alföldi Tárlat / Békéscsaba
2004 Labirintus / Margitszigeti Víztorony, Budapest
Az Éden bombázása - MAMÜ Galéria, Budapest
Balázs Imre Barnával közös kiállítás / Kultúrpalota, Marosvásárhely,
2005 Élesdi Műhely kiállításai /Budapest, Szigetvár, Kaba
Groteszk Biennálé / Kaposvár
2006 Élesdi Műhely kiállításai / Vaja, Nagyvárad, Élesd, MAMÜ Galéria
Zempléni Művészeti Fesztivál / Hercegkút
Homage to the 1956 Hungarian Revolution / Európa Parlament, Strasbourg
2007 A kép közvetlensége - 10 éves az Élesdi Művésztelep / Ernst Múzeum, Budapest
2008 Az Ötödik Évszak- Élesdi Művésztelep kiállítása a Szombathelyi Galériában, Szent Liget- a Somogyfajszi Művésztelep kiállítása Kaposvárott.
2009 Szegedi Tárlat
2010 Élesdi Műhely-MAMÜ pince / Budapest
Boldogasszony- Forrás Galéria / Budapest
Székelyföldi festők- Mednyánszky Galéria / Budapest
Élesdi Műhely - Szeged, Reök Palota
2011 La Nuova Europa - Giovani artisti ungheresi , Galleria Civica di Palazzo Loffredo, Potenza, Olaszország Tagság
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Élesdi Műhely
Art9 Egyesület