Podmaniczky Szilárd - Ahány ember, annyi őrangyal
Aknay János balatonboglári kiállításáról
Podmaniczky Szilárd - Ahány ember, annyi őrangyal
Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség szervezésében Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész közel negyven angyalábrázolása és öt krisztusfestménye került a balatonboglári templomtérbe. A kiállítás megnyitóján Karosi Bálint orgonaművész, a bostoni evangélikus templom orgonistája erre az alkalomra komponált darabbal köszöntötte a műveket és a teltházas közönséget. A tárlatot Galambos Ádám, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. A kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg.
Nehezen titkolható a különösség iránti vágy, hogy Aknay János kiállítását lássam a balatonboglári evangélikus templomban, ahol, a hírek szerint, a templom keresztje helyén egy Krisztust ábrázoló, fordított T-alakú festmény függ. Belépve a térben ez a kép jelenik meg először, majd oldalt sorban az őrangyalok és hírhozók ikonjai. A műteremhatás nem marad el, engem erősen emlékeztet Kunffy Lajos somogytúri műtermére, amely számomra Somogy megye egyik legszakrálisabb épülete.
Aknay János őrangyalait nem is olyan régen láttam Debrecenben, és most itthon, Bogláron. A két tér, a Modern Múzeum és a templom tere, első gondolatra, másként áll a festmények mögé. De nem. Amott félhomályos termek műfényeiben, itt a templomtér természetes megvilágításban. Ám akiben megszületett már az angyalikon, annak a külsőségek csak erősíthetik az élményt. A templomtérben mintha nem csak belső, de valamiféle funkcionális magyarázatot is hoznának létezésükre. Az ikonarcok sokfélesége egyszerre mutatja meg a bennünk élő ikonarcok sokféleségét, és saját világaink végtelen sorát. Ahány ember, annyi őrangyal. Létezésük kétsége csupán az önmagunkra zárt világ bizonyítéka. Egy nyitott világban a legritkább esetben értelmezhető a szakralitás létének és hatásainak megkérdőjelezése. Aknay János belső útján nem kérdés az őrangyal örökidejűsége, hiszen ez által válik egyazon ikon a végtelen szelídségre mutató sorozattá.
És akkor ott, a templomtérben odalépet hozzám egy kislány, az arca festve volt, nem ismertem meg. A nevemen szólított és mosolygott. Abban a néhány másodpercben, amíg a gondolataim mélyén kutattam kiléte után, azt a gondolati lépést sem hagyhattam ki az álmélkodásból, hogy igen, az őrangyalom beszél hozzám, vagy épp a hírhozóm. De vajon milyen hírt hozott, amiről ilyen mélyen kell hallgatnia, és aminek előbb-utóbb testet kell öltenie? A kérdésemre csak délután kaptam választ. Ha süt a nap, a melegét szeretem, ha hideg van, a pulóverem melegét. Azt hiszem, minden jó. Mert mindenütt otthon vagyok.
Podmaniczky Szilárd
Elfelejtett jelszó?
