Képben vagyunk? – Gáncs Péter és Szakcsi Lakatos a Munkácsy Krisztus trilógiájánál

A monumentális alkotások előtt a püspök egy visszatérő kérdésre kereste a választ meditációjában: 
Hol vagyunk?
Múzeumban? Egy szakrális térben? Egy zárt helyen? Be vagyunk zárva, esetleg zárkózva?
Nem adott megnyugtató válaszokat, inkább elgondolkodtatta a nézőket. Hagyta, hogy belépjünk vele a képbe, és belehelyezkedjünk a bibliai esemény szereplőinek bőrébe, láttatva, hogy milyen érzelmek, indulatok kavarognak a jelenetek szereplőiben. 

Az első kép Krisztus Pilátus előtt. A helytartóságon a római megszállók vezetője kihallgatja Krisztust, akit a képmutató vallásosság, a kegyes kegyetlenek juttattak elé. Pilátus helyzete nehéz. A képbe lépve érezni azt a feszültséget, ahogy Pilátus menekülni próbál a felelősség elől. Nincs saját véleménye Jézusról. Keserű, kiégett, cinikus ember, nincs saját hite, mégis megkerülhetetlenül helye van a Credoban. A püspök ismét kényelmetlen kérdést tesz fel a hallgatóságnak: Nekünk van saját véleményünk? 
Hol vagyunk? 
Kívülálló nézők vagyunk, vagy összefüggéseket is felismerő látók? Pilátus vagy Jézus előtt állunk?
Lásd, halld, íme az Úr, aki megkötözve is szabadító!

A második kép ami időrendben harmadjára készült el, a fáradt beteg festő saját fájdalmát láthatjuk viszont. Logikus az lett volna, ha a győzedelmes feltámadott Krisztust festi végül, de az Ecce homo a ézsaiási "fájdalmak férfiját" tárja elénk.
Pilátus megpróbálja a felhergelt tömeget kielégíteni a kegyetlen megaláztatással, amivel a római együttérzésre, szánalomra számít, de a gyűlölet vak: Íme az ember! A manipulálható tömegben a brutális férfiarcok és a szelíd nők látványa sokkoló kontraszt.
Pilátus újabb menekülési kísérlete egyúttal a vallási vezetőket megalázó provokáció: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találtam bűnösnek." A helytartót hatalmába keríti a félelem. Mitől, kitől fél Pilátus? Jézus adja meg a választ: "Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked..." 
A hatalom felülről kapott felelős ajándék, amivel el kell számolni. Egyedül Jézus tudott önként lemondani hatalmáról, hogy másokat megmentsen. Végül Pilátusból kizsarolják a döntést, egy út marad és az a Golgota felé vezet!
Refrénként szegezi nekünk a kérdést a püspök:
Hol vagyunk?
A gyűlölködő tömegben? A sarokba szorított rettegő helytartóban? A tehetetlen szimpatizánsok között?
Íme a sok gyűlölködő, rettegő, tehetetlen ember!
Íme az Isten-Ember: aki töviskoronában is Király!

Végül az előadó a Golgotára fordítja a nézők figyelmét.
A megfeszített alakjához Munkácsy saját magát köttette a keresztre, ahogy a kiállításon az erről készült fotó látható is. Mi hol vagyunk ezen a képen? Kiket látunk? A közönyös ács, a létrával, a már lepihenő, az eseményeket már ülve szemlélő katona, a síró gyászolók, a ruháját szaggatva szaladó bűnbánó és az oly titokzatos, mégis egyértelmű alak, a fehér lovas... Nézzük csak, vagy látjuk is a képet? Olvasni valót is találunk, a keresztre szögezve Pilátus hitvallását, vagy méginkább cinikus bosszúját többnyelvű tömegtájékoztatás gyanánt: "A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA." Végül hallgathatjuk is a képet. A kereszt szószékké válik, elhangzik a hét szó... Végül beteljesedett!
Mégsincs vége a történetnek, mert a sötét ég megnyílik, alatta megkerülhetetlen szereplőként a győztes szimbólumát látjuk: a jelenések fehér lovasát, indulásra készen, összetéveszthetetlen jézusi vonásokkal.

Hol vagyunk?
A kör nem zárul be. A keresztút nem zsákutca. A golgota pedig nem végállomás, hanem a feltámadás hajnala! Lépjünk ki a képből az életbe! Kövessük a fehér lovast! Van tovább! Van hová! Van kihez! A trialógus folytatódik.

A szerencsés résztvevők a tárlatvezetést követően Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zeneszerző, zongorista játékában gyönyörködve tehették fel maguknak újra és újra a kérdést: Hol vagyunk?