Jelenits István a késő gótikus szárnyasoltároknál

Advent a Magyar Nemzeti Galériában. Egyházi tárlatvezetések a késő gótikus szárnyasoltároknál

Magyar Nemzeti Galéria és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány együttműködése keretében az adventiidőszakban szombat délutánonként egyházi tárlatvezetéseket hallhatnak az érdeklődők a késő gótikus szárnyasoltároknál.

 

Első alkalommal Jelenits István piarista szerzetes osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Hangsúlyozta: – Az ötszáz évvel ezelőtt készült szobrok alkalmazkodtak az egyházi év megfelelő ünnepköréhez. A hívek évszázadokkal ezelőtt intenzívebb kapcsolatban álltak a művészi alkotásokkal. Ma már inkább csak megcsodáljuk őket. A régebbi korok emberének a templomi képek, szobrok nagyon sokat jelentettek. Előttük imádkoztak, fohászkodtak, felöltöztették őket, feldíszítették a környezetüket virággal. Noha változnak az idők, az ember és oltár közötti kapcsolat ma is arra is inspirál bennünket, hogy Isten igéjére figyeljünk. A „szeretet-képek”, ahogy Jelenits atya nevezte a festményeket, elmesélik Jézus életének történetét, ahogyan az Ige testté lett.

– Tudjuk-e pontosan, hogyan öltözködött Jézus? – tette fel a kérdést az előadó. Megfigyelhető, hogy minden nép saját öltözködési szokásaihoz alakítja a szobrok megjelenítését. A néger katolikus művész például négernek ábrázolja Jézust. Minden kornak megvan a maga sajátos formája – mondta Jelenits István.

Az ötszáz évvel ezelőtt készült késő gótikus szárnyasoltárok többsége Erdélyből és Felvidékről származik. – Ezt a hallatlan gazdag kincsünket jó lenne, ha bővebb tájékoztató anyaggal látnák el a múzeumban dolgozó szakemberek – hívta fel a figyelmet a hiányosságokra a piarista szerzetes.

A páratlan értékű művészi alkotások közül megemlítjük a Mária oltárt Csíkmenaságról 1543-ból, egy másik Mária oltárt Nagyszalókról 1483-ból, vagy érdemes elidőzni a Szent András oltárnál Lipótszentandrásról, de megcsodálhatjuk a Szent Péterfőoltárt az 1490-1500-as évekből vagy a Szent Anna oltárt Kisszebenből az 1510-1520-as évekből.

December 3-án Fabiny Tamás evangélikus püspök, december 17-én Szabó István református püspök tart előadást a Magyar Nemzeti Galéria Trón-termében, az egykori királyi palotában. Advent második szombatján közreműködik az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara, vezényel Kinczler ZsuzsannaDecember 10-éna budapesti „Énekes Iskola” gyermekkórusa ad elő a szárnyasoltárok hangulatához illeszkedő adventi gregorián énekeket. A hangverseny művészeti vezetője és karmestere Bubnó Tamás.  A rendezvények minden alkalommal 15 órakor kezdődnek.

Jegyek elővételben a Jegymester.hu oldalon, valamint a múzeum pénztárában vásárolhatók. A programra a trónterem befogadóképessége miatt limitált számú belépőjegy váltható. A belépőjegy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításaira is érvényes.


Frigyesy Ágnes

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2021. január »
január
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?