Asztali beszélgetések… – Fabiny Tibor és Nádasdy Ádám disputája

Telt házzal zárhatta a Petőfi Irodalmi Múzeumban az évadát az Asztali beszélgetések sorozat, ahol a lutheri reformáció és annak a shakespeare-i irodalomra gyakorolt hatása volt a központi téma. A Bárka irodalmi folyóiratban, majd a Credo evangélikus folyóiratban jelent meg Fabiny Tibor irodalomtörténész-teológusnak, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) tanárának, a Magyar Shakespeare Bizottság elnökének vitaindító tanulmánya, mely azt vizsgálja, hogy Hamlet személyiségét mennyire és miként határozhatták meg a wittenbergi évek és a lutheri tanok. A disputa elején a tanulmány szerzője a reformáció korának kortörténetét ismertette, majd a beszélgetés alatt kitért az anglikán egyház hittételeiben felfedezhető Ágostai hitvallás szövegvariánsainak jelenlétére és annak okaira. A beszélgetőtársak kiemelték, hogy a VIII. Henrik létrehozta anglikán egyház számos ponton a lutheri teológiára támaszkodott.

Úgy, ahogy Homérosz nem biztos, hogy létezett, de biztos, hogy vak volt, ugyanúgy igaz ez Hamlet esetében is: „Hamlet nem biztos, hogy létezett, de biztos, hogy wittenbergi diák volt” – fogalmazott az irodalmi igazsággal kapcsolatban Nádasdy Ádám. A nyelvész, költő, műfordító, esszéista, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanára a 16. századi irodalom és vallás kapcsolatára is kitérve a Shakespeare korabeli színház jellegzetességeiről beszélt.

Fabiny Tibor elmondta, hogy két nagy terület foglalkoztatja: az angol irodalom, azon belül is a 16. századi, és a teológia, azon belül is a Biblia értelmezésének a kérdése. E két terület építően találkozott Luther paradox teológiája és Hamlet, a wittenbergi diák című tanulmányában. Fabiny Tibor Luther fő kérdéséből kiindulva – „Hogyan lelhetek kegyelmes Istenre?” – vázolta, hogy a lutheri tanok milyen szellemi átmenetet és újítást képeztek a középkor és a reneszánsz között. A disputapartnerek hangsúlyozták, hogy Luther nem új felekezet létrehozására törekedett, hanem a katolikus egyház belső reformációja volt a célja. Ezért is fogalmazott Nádasdy kérdésére Fabiny úgy, hogy „én wittenbergi katolikus vagyok”.

Nádasdy Ádám elmondta, hogy számára különös volt a lutheri paradoxonnal találkozni. Az ELTE egyetemi tanára kiemelte, hogy katolikus neveltetése által ezzel korábban kevésbé találkozott. Luthernél „nem az öröm, hanem a szenvedés” jelentkezik, „ami alól nem kibújni, megoldani vagy levetkőzni akar, hanem ez maga a dogma”. A műfordító arra is kitért, hogy paradoxonokban a Hamlet is bővelkedik. Ezzel kapcsolatban a disputapartnerek Géher István Király letérdel, Hamlet jő című versét is idézték:

„Igen vagy nem? S mit ér a nem,
ha nem üt rá igenre?
embereld meg magad istenem
ha nem vagy mondd szemembe”

Miért nem foglalkozik Shakespeare vallási kérdésekkel? – ezt a kérdést feszegette Nádasdy Ádám, aki rámutatott, hogy az angol nyelvű drámaírás legnagyobb alakjának nincsen olyan drámája, melyben a katolikus és protestáns ellentétet dolgozná fel, sőt olyan drámát sem írt, mely az ateistákkal foglalkozna. Fabiny Tibor elmondta, hogy Shakespeare korában „a törvény tiltotta, hogy vallási tézisek megjelenjenek a színpadon”. A beszélgetőtársak ugyanakkor azt is kiemelték, hogy Shakespeare drámáiban bár nem direkt módon, de az egyes szereplők megnyilvánulásain keresztül mégis markánsan jelen vannak a teológiai kérdések.

Mi köze van Luthernek Hamlethez és Hamletnek Lutherhez? Az Asztali beszélgetések sorozat május 31-ai programján ezt a témát járta körül Galambos Ádám evangélikus teológus moderálásával Fabiny Tibor irodalomtörténész, teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára. A disputa a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube csatornáján élőben is követhető volt. (Bárkaonline.hu, szöveg: Szepesi Dóra)

A beszélgetés kiindulópontja Fabiny Tibor Luther paradox teológiája és Hamlet a wittenbergi diák című írása, amely néhány hónapja először a Bárka irodalmi folyóiratban, majd a Credo evangélikus folyóiratban jelent meg. A szerző vitapartnere a Shakespeare-drámákat újrafordító Nádasdy Ádám volt, a Hamlet és a IV Henrik I.–II. része az ő magyarításában megy az Örkény Színházban. Hogyan kezdődött? Fabiny diákként járt Nádasdy tanár úr fonetika szemináriumára, már akkoriban is nagyra tartotta Shakespeare-t, noha inkább eszmetörténettel foglalkozott. Két nagy területet preferált, a 16. század angol irodalmát, meg a teológiát, azon belül a Biblia értelmezését, – e kettő találkozott értekezése témájában. Nádasdy Ádám, mint elmondta, nagy érdeklődéssel olvasta Fabiny dolgozatát, talán a katolikus neveltetése miatt a paradoxonokat találta furcsának és elgondolkodtatónak. Persze – tette hozzá, a Hamlet is tele van paradoxonokkal!

Bevezetésképp Fabiny Tibor bemutatta a német reformáció korát, arról is szólt, hogy hogyan jutottak el Luther tanai Angliába. Filmfeldolgozásokat említve taglalta, hogy Luther teológiája egy korszakváltás idején váratlan nagy erővel, kirobbanó hatással jelentkezett.  Angliában VIII. Henrik uralkodott, akiről azt talán kevesen tudják, hogy írt Luther ellen egy iratot, a hét szentség védelmében és ezért a pápától elnyerte a defensor fidei (a hit védője) címet, amelyet mind a mai napig minden angliai uralkodó visel. A reformátorok első nemzedéke nem kedvező politikai helyzetben kezdte meg munkásságát, hitükért vállalták a börtönt és a máglyát is – például az első nagy bibliafordítójuk, William Tyndale is máglyán végezte. Az értekezést Nádasdy egy érdekes anekdotával toldotta meg, miszerint a protestáns mártírok között volt egy John Oldcastle nevű úr, – vidám, kövér ember, inni is szeretett, ami talán nem áll ellentétben azzal, hogy jó protestáns legyen –, és Shakespeare ezen a néven beleírta a figurát a IV. Henrik királydrámába, majd A windsori víg nők című darabba is. Azonban mielőtt kinyomtatták volna, a család beperelte a szerzőt, ezért Falstaffra változtatta a nevét, de slendriánságból egy-két helyen bennmaradt a szövegben az eredeti név, ezért aztán a lábjegyzetírók ezt az egészet elmagyarázzák; Nádasdy is innen tudja. A paradox teológiáról továbbá megtudtuk, hogy Luther szerint a világ nem olyan, amilyennek látjuk, az emberi érzékelésmód, a gondolkodás, sőt a filozófia sem képes a megismerésére. Feje tetejére állítva látják az emberek a világot, a Bibliában ezt haramtiának, vagy vakságnak nevezik, egyfajta tragikus, torz látásnak. Luther paradox teológiájának az a lényege, hogy minden feszültségben van egymással. Fabiny egy amerikai teológus, Niebuhr Christ and culture című könyvére hivatkozott, amelyben a szerző a katolikus, a református és a lutheránus teológia jellemzőit vázolja a teológia és a politika viszonyában. Eszerint a katolikus modellben vallás és politika szintézisben találkozik, a református, kálvinista modellre a transzformáció jellemző, ők át akarják alakítani a világot. A lutheri szemlélet jellemzője pedig, a paradoxon: feszültségbe kerül egymással az Isten országa és az evilág, így, ha a politika és a vallás keveredik, kölcsönösen gyengítik egymást. A lutheránus teológia specifikuma, hogy megkülönböztetik a teológiát a filozófiától, Isten országát a politikától. Ezt a feszültséget látjuk az emberben is, aki egyszerre bűnös és igaz. A lutheri teológia jellemzője egyfajta szigorúság, de egyfajta felszabadulás, öröm is, ez az úgynevezett hilaritás. Fabiny szerint Shakespeare drámáit is ezek a paradoxonok mozgatják, a Hamlet esetében például Claudius vagy Gertrud hamis valóságban él, Hamlet pedig az igazságot keresi. „A világ szétesett; átok ül rajtam, / mert arra születtem, hogy összerakjam.” – hallhattuk felismerésének megfogalmazását az új fordításban. Nádasdy tanár úr, a tőle megszokott humorral Shakespeare korába is bevezette a hallgatókat. Bámulatos fejlettségű ország lehetett Anglia akkoriban, nemcsak gazdaságilag, hanem civilizatorikus értelemben is, ennek egyik jele a színház. Képzeljük el, hogy pénzért bárkit beengedtek a nézőtérre, 1590-ben! Ezzel szemben Magyarországon még 1790-ben sem volt ez jellemző. Az angol „public” szó azt jelentette, hogy pénzért bárki bemehetett a színházba, ugyanúgy a kocsmáros is beengedett mindenkit, aki fizetett, a kocsmájába, melynek neve angolul „public house”. Derültség forrása lett az a megállapítás, hogy nem tudjuk biztosan, hogy Shakespeare nem volt-e egy kicsit katolikus. Ezen a ponton a beszélgetőpartnerek segítségével különböző felekezetek jellemzőinek rejtelmeibe tekinthettünk bele. Például Nádasdy angliai pap barátja, Wilson tiszteletes, sem protestánsnak vallja magát, hanem anglikánnak, és az nem protestáns, hanem katolikus: csak azt nem fogadja el, hogy a pápának joghatósága volna az ő egyházára. „Róma püspökének nincs joghatósága ebben az országban” – így szól a jogi formula, ügyes, hiszen a pápa mindig Róma püspöke, de így elkerülték, hogy őt egyáltalán pápának kelljen nevezni. Laikusként Nádasdy azt szokta mondani, hogy az anglikán és a lutheránus ugyanaz, csak másképp hívják.  Fabiny Tibor hozzátette, a lutheránusok is katolikusok, wittenbergi katolikusok. A katolicizmus egyetemes, a reformáció nem hitújítás volt, hanem egy reformmozgalom az egyetemes egyházon belül – magyarázta.

Hogy Shakespeare katolikus volt-e vagy sem, nos, ez a felvetés a teológust nem hozta különösebben lázba. Gondolkodó lény volt, és számára a vallás, a vallási vita témaként jelentkezett, amely valójában dramatizálta az emberi létet. A kor embere átélte a reformációt és az ellenreformációt, valamiképpen ez is lecsapódott a drámáiban. Szóval Shakespeare azért írt drámát, mert egy drámai korban élt és a vallás az egyik kifejeződése volt ennek a kordrámának. Nádasdy tovább provokálta vitapartnerét azzal, nem feltűnő-e, hogy nem foglalkozik vallási kérdésekkel? Fabiny szerint mással sem foglalkozik, mint vallási kérdésekkel. Ugyanis a Shakespeare-i dráma egészen más, mint a klasszikus görög dráma, mert keresztény korban íródott, ahol alapvető kérdések a bűn, a bűnvallás, a romlás problémája; tehát ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, amelyek a teológusokat. Az utolsó drámákban, románcokban ott van a megbocsátás, a kiengesztelődés, angolul „reconciliation”, ami egyébként egy bibliai kifejezés, a kereszténység legfontosabb tanítása, és azt jelenti, hogy Jézus Krisztus által kiengesztelődött a bűnös emberiség Istennel. Nádasdy tovább érdeklődött, miért nincs Shakespeare-nek olyan drámája, amelyben katolikus és másik vallású állnak egymással szemben, vagy amelyben egyáltalán azt tematizálnák, hogy valaki nem hisz? Akkoriban ugyanis már szaladgáltak ateisták, például Marlowe és egyéb, egyetemre járó gyanús alakok. A teológustól egyszerű magyarázatot kaptunk, tiltotta a törvény, hogy vallási kérdések megjelenjenek a színpadon. Shakespeare drámáiban megjelennek az egyetemi városok nevei, mint például Wittenberg, Verona, Efezus, Vienna, közülük Wittenberget valóban komolyan kell venni, mert jelentős egyeteméről mindenki hallott, Luther is ott tanított. Bár a Hamlet keletkezésekor már ötven éve nem volt az élők sorában, a köztudatban élt az információ. Érdekességként megtudtuk azt is, hogy számos dán fiatalember járt a wittenbergi egyetemre, a meglévő évkönyvek szerint többek közt Rosencrantz és Guildenstern nevűek, és Hamlet maga is Wittenbergben hallgat filozófiát. A darabban egyszer rajtakapjuk, ahogy monologizál: „Lenni vagy nem lenni: ez a nagy kérdés;” – mintha egy filozófia évfolyamdolgozat vázlatát készítené, pedig nagy a baj, és inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy a nagybátyját hogyan öli meg.

A disputa egyik legérdekesebb része volt, amikor a két tudós a „philosophy” szó magyarításáról vitatkozott.  Arany János még bölcseletnek fordította, Nádasdy tudománynak. Miért? Amit akkor filozófiának neveztek, azt ma természettudománynak hívjuk, magyarázta a fordító, (az Oxford Dictionaryban ez a filozófia szó 3. jelentése). Darabbeli példával illusztrálta. Felidézte a jelenetet, amikor Horatio azon csodálkozik, hogy itt kísértetek járnak, és Hamlet azt mondja neki, több dolgok vannak földön és égen, mint amit a tudomány meg bír magyarázni. Hamlet szemben állt a kor spekulatív gondolkodásával, ami többek között az arisztoteliánus filozófiában nyilvánult meg. A látomás, a szellemmel való találkozás eseménye számára egy élmény, a valóság megismerése volt, gondolkodásában a Lutherre is jellemző töprengő, vitatkozó, igazságkereső szemlélet jelenik meg. Ezért is érdekes, hogy felbukkan a drámában Wittenberg mint metafora. A fordítás ínyencségei közt felmerült még például a Wormsi zsinatra való utalás, az angol szöveg szerint „the diet of Worms.” A „worms” angolul kukac többes számban, de a német Worms város nevét ugyanúgy írják, tehát a „the diet of Worms” üres viccelődés és szójáték, az akkori közönség ezt tudhatta.  Emlékszünk, amikor a király megkérdezi, hol van Polonius, erre Hamlet válasza az, hogy vacsorán. Vacsorán? Hol? – kérdez vissza Claudius és Hamlet így felel: nem ott, ahol ő eszik, hanem ahol őt eszik; majd így folytatja: „Az állami vezetés kukacai diétára gyűltek össze, és őrajta rágódnak” – hangzik Nádasdy fordításában.

A rendkívül érdekfeszítő disputa rávilágított arra, hogy a paradoxon a lutheri teológiára és Shakespeare írásművészetére egyaránt jellemző.  Nádasdyék kiemelték, hogy például Gertrúd személyisége tele van paradoxonokkal, gondoljunk a bűn, a bűnbánat kérdésére, ami a megtéréssel, a gondolkodás megváltozásával függ össze. Az egérfogó jelenet, pedig az 54. zsoltárra emlékeztet, (Miserere mei – Könyörülj rajtam Istenem), amikor Nathan példázatban döbbenti rá Dávidot bűnére. Ez a megtört szívű ember imádsága, amire viszont Claudius képtelen. Az est záróakkordjaként Nádasdy Ádám Clausius imáját olvasta fel saját fordításában, ami tulajdonképpen meta-ima, hiszen arról beszél, hogy nem tud imádkozni. Végezetül a közönség is kérdezhetett az előadóktól.