I. Pesti Bölcsész Akadémia – A szöveg öröme

— Felvéve:

Pesti Bölcsész Akadémia - A szöveg öröme Az előadássorozatot, amelynek nem titkolt hivatása, hogy megmutassaa széles közönségnek, miben rejlik a fiatal kutatók számára az irodalomtudomány szépsége és öröme, a hallgatók és oktatók közös lelkesedése hívta életre. Ennek jegyében nyilvános előadásokat tartanak az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatói a legkülönfélébb témákban. Az előadók saját kutatási eredményeikről, kedvenc íróikról, műveikről fognak beszélni. Ennek során felvezetik az őket foglalkoztató izgalmasabbnál izgalmasabb kérdéseket, és megosztják saját olvasataikat, gondolataikat az érdeklődőkkel, majd az előadásokat követő beszélgetések során bevonják a közönséget is a tudomány, a közös olvasás élményébe. A Bölcsészettudományi Kar ily módon nyitott egyetemmé válik, és kitárja kapuit minden érdeklődő felé.

I. Pesti Bölcsész Akadémia – A szöveg öröme

I. Pesti Bölcsész Akadémia – A szöveg öröme

Esemény megnevezése:
  • hír
Időpont: 2013. február 25., 17:25 meddig:
2013. március 02., 18:25
Helyszín: Budapest
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

I. Pesti Bölcsész Akadémia – A szöveg öröme

Budapest, ELTE BTK, 2012/2013 tavaszi félév

 

2013. február 25., hétfő

16.00 Deres Kornélia: Színházi spektrumok I. Szöveg/színház: drámán innen és túl

18.00 Cziglényi Boglárka: Pilinszky János és a test költészete I. Test-metaforák

2013. március 1., péntek

16.00 Hoványi Márton: Az irodalomtudomány bölcsőjénél. A Szentírás értelmezése

18.00 Gálla Edit: Angol írónők és a romantika I. A romantika fogalma. A géniusz és a teremtő képzelet. (Mary Shelley: Frankeinstein)

2013. március 4., hétfő

16.00 Deres Kornélia: Színházi spektrumok II. Test/színház: anyagok, életteliség, közösség

18.00 Cziglényi Boglárka: Pilinszky János és a test költészete II. Írás a testen, repedés a kövön

2013. március 8., péntek

16.00 Antal Nikolett: Emlékezet és trauma a kortárs kultúrában I. Elméleti alapok – trauma és poszttrauma, emlékezet és emlékhelyek

18.00 Gálla Edit: Angol írónők és a romantika II. Az érzékenység kultusza: a szerelmesregény kezdetei (Jane Austen: Értelem és érzelem)

2013. március 11., hétfő

16.00 Deres Kornélia: Színházi spektrumok III. Film/színház: a nézés változó stratégiái

18.00 Cziglényi Boglárka: Pilinszky János és a test költészete III. Kifeszül, meggörbül

2013. március 18., hétfő

16.00 Deres Kornélia: Színházi spektrumok IV. Dokumentum/színház: emlékezet, történelem, realitások

18.00 Cziglényi Boglárka: Pilinszky János és a test költészete IV. A szenvedés és a szenvedély nyelvei

2013. március 20., szerda

16.00 Vass Johanna: Könyvtár(os)i este. Kérdezze meg kezelőorvosát, könyvtárosát...

18.00 Tamás Péter: „Soha senkinek ne mesélj el semmit” – J. D. Salinger: Zabhegyező

2013. március 22., péntek

16.00 Hoványi Márton: Egy fogalom határátlépései - A parabázis fogalomtörténetéről

18.00 Gálla Edit: Angol írónők és a romantika III. A gótikus regény és a borzongás kultusza. A természet ősereje a kúltúra mesterkéltségével szemben (Emily Brontë: Üvöltő szelek)

2013. március 25., hétfő

16.00 Bucsics Katalin: Nagyítások I. Mozgó távlatok Kosztolányi Dezsőhöz

18.00 Antal Nikolett: Emlékezet és trauma a kortárs kultúrában II. Az emlékhelyek problematikája: Idegenség és otthonosság, természetellenesség és természetesség (Závada Pál: Idegen testünkMagyar ünnep, W. G. Sebald: Austerlitz)

2013. április 3., szerda

16.00 Bálint Petra: Törvényszegés, bűnök, agresszió: mindennapi élet a 18-19. században (A történeti néprajz forrásai és módszerei)

18.00 Mészáros Zsolt: A bús kritikus, a prókátor és a tanárnő. A magyar nőirodalom 19. századi történetei

2013. április 5., péntek

16.00 Bucsics Katalin: Nagyítások II. Esterházy Péter és a hagyomány

18.00 Gálla Edit: Angol írónők és a romantika IV. Feminizmus a 19. században. Szabadságvágy és társadalmi korlátok (Charlotte Brontë: Jane Eyre)

2013. április 8., hétfő

16.00 Smid Róbert: Elhozza-e a médiumarcheológia az élőholtak hajnalát? I. Tévutak mint csomópontok: egy önmagára ismerő tudományág történetei és perspektívái

18.00 Antal Nikolett: Emlékezet és trauma a kortárs kultúrában III. A tettes trauma vizsgálata (Mohácsi János: Egyszer élünk..., Tasnádi István: A harmadik hullám)

2013. április 12., péntek

16.00 Hoványi Márton: Az alkoholtól a magánmitológiáig I. - Hajnóczy Péter életművéről

18.00 Antal Nikolett: Emlékezet és trauma a kortárs kultúrában IV. Tettes és áldozat – a többszörös traumatizáltság vizsgálata (Kováts Judit: Megtagadva)

2013. április 15., hétfő

16.00 Smid Róbert: Elhozza-e a médiumarcheológia az élőholtak hajnalát? II. Pszichoanalízis à és avant le lettre

18.00 Bucsics Katalin: Nagyítások III. A Monarchia emléke a fordítások tükrében

2013. április 19., péntek

16.00 Hoványi Márton: Az alkoholtól a magánmitológiáig II. - Hajnóczy Péter életművéről 

18.00 Pataky Adrienn: Poétika, politika és szexualitás a kortárs magyar irodalomban I. A „politikai költészet” és Petri György

2013. április 22., hétfő

16.00 Smid Róbert: Elhozza-e a médiumarcheológia az élőholtak hajnalát? III. Síkképernyős modernség

18.00 Bucsics Katalin: Nagyítások IV. Kép – keret nélkül (Kosztolányi Dezső: Pacsirta)

2013. április 24., szerda

16.00 Tóth-Czifra Júlia: Kosztolányi Dezső: változatok Esti Kornélra

18.00 Miklós Barbara: A masina szót kér – Mesterséges kreatúrák a XIX. századi fantasztikus irodalomban

2013. április 26., péntek

16.00 Pataky Adrienn: Poétika, politika és szexualitás a kortárs magyar irodalomban II. Hazafogalmak (Petri György, Kemény István és a kortársak)

18.00 Bakonyi Gergely László: A szlovén irodalom történeteiből I.

2013. április 29., hétfő

16.00 Smid Róbert: Elhozza-e a médiumarcheológia az élőholtak hajnalát? IV. Hang és téboly rögzíthetőségéről

18.00 Sófi Boglárka: A képvers több évezredes útja I. Mi a képvers? (problémafelvetés)

2013. május 3., péntek

16.00 Pataky Adrienn: Poétika, politika és szexualitás a kortárs magyar irodalomban III. Petri György és a szonett

18.00 Bakonyi Gergely László: A szlovén irodalom történeteiből II. Verses nagyepikai formák: az eposz kérdésétől napjainkig

2013. május 6., hétfő

16.00 Berényi Márk: A túlvilág krónikása, Dante Alighieri I. Dante élete és kora

18.00 Sófi Boglárka: A képvers több évezredes útja II. A betűmágiától a kódfejtésen át a térköltészetig

2013. május 8., szerda

16.00 Nahóczky Judit: Újító olasz képzőművészeti irányzatok a XIX. században (az akadémizmussal szemben - művész és társadalom - színek felbontása - forradalom)

18.00 Szolcsányi Ákos: A modell és a próbababa – Garcia Lorca utóélete

2013. május 10., péntek

16.00 Pataky Adrienn: Poétika, politika és szexualitás a kortárs magyar irodalomban IV. Szexualitás, testiség, szerelem Tóth Krisztina műveiben

18.00 Bakonyi Gergely László: A szlovén irodalom történeteiből III. Ikonikus hősök találkozása: Martin Krpan és Toldi

2013. május 13., hétfő

16.00 Berényi Márk: A túlvilág krónikása, Dante Alighieri II. Az Isteni Színjáték szoros olvasása

18.00 Sófi Boglárka: A képvers több évezredes útja III. Képversek a nagyvilágban

2013. május 17., péntek

16.00 Berényi Márk: A túlvilág krónikása, Dante Alighieri III. Dante nyelvfilozófiája

18.00 Bakonyi Gergely László: A szlovén irodalom történeteiből IV. A modernség fogalma a szlovén irodalomban

2013. május 24., péntek

16.00 Berényi Márk: A túlvilág krónikása, Dante Alighieri IV. Dante szerelemfelfogása

18.00 Sófi Boglárka: A képvers több évezredes útja IV. Magyarországi képvers-irodalom

 

Az előadások 90 percesek.

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. március »
március
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?