Fabiny Tamás tárlatvezetést tartott az Ámos kiállításon

Budapest – 2013. október 14-én a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában tartott tárlatvezetést Fabiny Tamás evangélikus püspök, a kiállítás védnöke. fotó: Magyari Márton

Fabiny Tamás tárlatvezetést tartott az Ámos kiállításon

Fabiny Tamás

Az Ámos Imre és a XX. század – kortárs összművészeti kiállítás 2012. decemberében a Szentendrei Régi Művésztelepi Galériában nyílt meg. Azóta a kiállítást Pécsett, Dunaszerdahelyen és a németországi Collegium Hungaricum Berlinben is meg lehetett tekinteni. A tárlatot – mely október végéig Budapesten látható – immáron több mint huszonötezren láttak. A kiállítás - mely a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány együttműködésében jött létre - Ámos Imre és negyvenkét kortárs alkotó művein keresztül kíván reflektálni a holokauszt érhetetlenségére.

Fabiny Tamás beszédében kitért arra, hogy „a bibliakutatásból tudjuk, hogy Ámósz volt az első író próféta. Az ő nyomdokában járó XX. századi tanítvány rajzoló próféta, festő próféta volt. A mostani kiállítás egyik különlegessége, hogy kortárs művészek segítik alkotásaikkal értelmezni Ámos Imre művészetét, továbbá zeneműveikkel, festményeikkel vagy írásaikkal lehetőséget keresnek a múlt feldolgozására.” A püspök beszédében a „Hol van Isten?”, „Hol van a te testvéred?” és a „Hol vagy te?” kérdésein keresztül vezette be a közel hatvan jelenlévőt abba az etikai síkba, mely a testvériségen, a másikra történő odafigyelésen alapul. Fabiny Tamás tárlatvezetésén többek között a mártír Dietrich Bonhoeffer szavait is idézve emlékeztetett arra, hogy a múltban nemcsak egyes személyek, hanem az egyház is számos mulasztást követett el. „A Magyarországi Evangélikus Egyház felelősséget érez a múltban elkövetett mulasztásáért, és a jelen kiállítást a bocsánatkérés és a szeretet kifejezésének szolgálatába kívánja állítani. Természetesen hivatkozhatnék számos pozitív példára. Arra az Ordass Lajosra, aki eredeti Wolf családnevét a német megszállás elleni tiltakozásul 1944. március 19-én változtatta Ordassra. Arra a Sztehlo Gáborra vagy Keken Andrásra, aki több ezer zsidó gyermeket és családot mentettek meg. Nem teszem ezt, mert tudjuk, hogy milyen sokan hallgattak, félelemből, számításból vagy éppen közönyből. Ezért azonosulok Takács Zsuzsa Ámos Imre emlékezete című, itt olvasható írásának kezdő mondatával: „Kereszténynek lenni és maradni azt jelenti, hogy vállunkon hordjuk a magyar zsidósággal 33 és 45 között történtek keresztjét, a mulasztás átöröklött terhét” – fogalmazott Fabiny Tamás püspök.

A tárlatvezetéshez kapcsolódóan örömteli bejelentés történt. Október 27-én a kiállítás helyszínén mutatják be a Corvina Kiadó és a Luther Kiadó gondozásában megjelenő kiállítási albumot. A könyvbemutatót Fabiny Tamás evangélikus püspök, a zenei bemutatót Dés László és a Szent Efrém Férfikar fogja tartani.

 

VIDEÓ

Bemutatták az Ámos Imre és a 20. század című albumot Ámos Imre és a 20. század

Feldolgozni a feldolgozhatatlant? Mit kezdünk a múlt sötét oldalával? Mi történik akkor, amikor a kvalitást és az életet mások korlátozzák vagy ideológiai alapon megsemmisítik? Lehet-e a széthúzás helyett testvériségen alapuló társadalmat elképzelni? Van remény? A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került. Ma Ámos Imre egyik alkotására helyeztük el úgy a béke jelképét, hogy közben művészeket kértünk meg az együtt gondolkodásra, az összefogásra. Ámos Imre életén és művészetén keresztül szembesülhetünk a holokauszt esztelenségével, a szolidaritás hiányával, az ember embertelenségével. A „magyar Chagall” és még százezrek kegyetlen meggyilkolása azonban nemcsak saját korának, hanem jelenünknek is üzen. „Hol van a te testvéred?” Alapvetően ezt a kérdést kutatják és keresik a feldolgozás lehetőségének reményében, a testvériség jegyében a kötet alkotói. 

A kötet szerzői:
VÉDNÖKÖK: Schweitzer József, Fabiny Tamás, Várszegi Asztrik
IRODALOM: Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Závada Pál
KÉPZŐMŰVÉSZET: Aknay János, Ámos Imre, Anna Mark, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet
FILM: Gothár Péter
ZENE: Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

176 oldal + DVD melléklet, 240x240 mm, keménytáblás, ISBN 978-963-13-6179-7, 2013

Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2017. október »
október
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?