Lázár Ervin-konferencia

— Felvéve: ,

Emlékkonferencia az író születésének 76. évfordulója tiszteletére

Lázár Ervin-konferencia

Lázár Ervin gyermekeivel, Fruzsinával és Zsigával

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
Időpont: 2012. 11. 12.
mikortól: 14:00 meddig: 17:50
Helyszín: Budapest, PIM
Név PIM
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Lázár Ervin-konferencia

Emlékkonferencia az író születésének 76. évfordulója tiszteletére

Petőfi Irodalmi Múzeum - 2012. november 12., 14:00


 

null Az Illyés Gyula Archívum és Műhely, a Közép-európai Kulturális Intézet és a PIM közös programja

 

Köszöntő: Vathy Zsuzsa író

14.10–14.20 – Jelenits István: A szeretetről

14.20–14.35 – Alföldy Jenő: Szárnyas emberünk

14.35–14.50 – Pomogáts Béla: Az anekdotától a példázatig

14.50–15.05 – Szakonyi Károly: Csodamajor

15.05–15.25 – Komáromi Gabriella: A kutatás kaland – A Lázár-monográfiáról

Vita, hozzászólások

15.40–15.55 – Bartusz-Dobosi László: Pályakezdés – Lázár Ervin és Pécs 

15.55–16.05 – Módos Péter: Lázár Ervin, az Európai Utas munkatársa

16.05–16.20 – G. Papp Katalin: A névadó Lázár Ervin

16.20–16.35 – Pompor Zoltán: Kötelező és ajánlott Lázár Ervin-történetek

16.35–16.45 – Rigó Béla: Berzsián álarca mögött – Líráról és a Lázár-versekről

16.45–16.55 – Cs. Nagy Ibolya: Lázár Ervin naplója

Vita, hozzászólások

null

Lázár Ervin életrajza

 

(1936–2006)

 

 

1936. május 5-én született Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár-család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit. Iskolába a környező falvakba járt. 1950 októberétől a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább s 1954-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon. Az Eötvös-kollégiumban lakott. 1956-ban a harmadévesek kötelező szakmai gyakorlatát Nyíregyházán töltötte, majd 1957-ben Pécsre került.
Mivel 1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát.
1959-től 1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1964. január 1-je és 1965. március 15-e között a Dunántúli Napló s egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött: az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, ahol 1971. április 30-ig állt alkalmazásban. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba. 
1989-ben – a lap első számának megjelenéséig – az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől aHitel olvasószerkesztője. Hatvanévesen ment nyugdíjba.
Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, sokáig választmányi tag volt. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató” (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.
1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-banCsonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973).
Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.
Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült – amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért – amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt – a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. A Négyszögletű Kerek Erdő(1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.
A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték – 1990 pályázat szerzői díját. 
Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre – amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz – meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.
A bábjáték műfajához is vonzódott (1992–93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.
Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel – a szülőföld, a puszta hangulatát idéző – új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.
Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként”. Zsófia lánya olasz–angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, Fruzsina lányuk magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk jogász.
2006. december 22-én hunyt el Budapesten.
 
 
Fontosabb díjak, elismerések:
 
1974 – József Attila-díj
1980 – a Művészeti Alap Irodalmi Díja
1981 – Állami Ifjúsági Díj
1982 – Andersen-diploma
1985, 1989, 1996 – Az Év Könyve-jutalom
1989, 1990, 1993 – Az Év Gyermekkönyve-díj (IBBY)
1990 – Déry Tibor-jutalom
1992 – a Soros Alapítvány Életműdíja
1995 – MSZOSZ-díj
1996 – Kossuth-díj
1999 – Pro Literatura-díj
2005 – Prima Primissima-díj
 
 
Az életrajzot Gulyás Zsuzsa írta.

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2023. április »
április
HKSzeCsPSzoV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?