Kortárs Művészeti Szabadegyetem

— Felvéve: ,

Az előadássorozat célja, hogy közelebb hozza a művészet iránt fogékony közönséget a mai kor művészetéhez. A tavalyi Gólyavári első évad után idén a Bálint Házban folytatódik. A kurzus 12 egyetemi szintű előadásból áll. 
Az előadások minden második szerdán, 18:00-kor kezdődnek.

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
Időpont: 2011. szeptember 25., 14:10 meddig:
2012. március 07., 18:10
Helyszín: Budapest
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Kortárs Művészeti Szabadegyetem

 

http://deske.hu/iras/link-2010/mucsarnok-konok.jpg

Ha megértjük ezt a még ismeretlen nyelvet, akkor közelebb tudunk kerülni egy olyan világhoz, amire korábban csodálkozva tekintettünk, gyakran idegenül álltunk előtte, pedig a mai korunk legmodernebb vizuális nyelve velünk együtt és mellettünk alakul. Kiderül, hogy nekünk is szól – olyasmit mond korunkról és világunkról, amely mindenki számára fontos és érdekes.

Éppen ezért nem mehetünk el saját korunk művészeti törekvései mellett közömbösen, mert a művészet a maga érzékenységével sok rejtett kérdést tud megfogalmazni saját magunkról.

Az előadássorozat a jelenkori művészet legizgalmasabb tendenciáit mutatja meg, legfontosabb törekvéseit segít megérteni, legizgalmasabb filozófiai kérdéseit szeretné megválaszolni.

Az előadássorozat második évadában a kortárs művészet olyan új ágait is megismerhetjük, amelyek közelebbi vizsgálatára az elmúlt évben nem volt idő és alkalom.  Olyan új témák is bekerültek a kurzusba, amelyek a Bálint Ház egyes kiállításához, vagy épp szellemi örökségéhez kapcsolódnak.

A Második Évad tematikája

2011. szeptember 21.
Autonóm művészet, konceptualitás, mívesség, giccs
Horányi Attila – egyetemi adjunktus, MOME Elméleti Intézet

2011. október 5.
Performativitás – a kép, mint esemény
Rényi András – ELTE-BTK Művészettörténeti Intézet vezetője

2011. október 19.
Képtilalom és absztrakció
Rényi András – ELTE-BTK Művészettörténeti Intézet vezetője

2011. november 2.
Happening, fluxus, akcionizmus, body art
Balázs Kata - fiatal kutatói ösztöndíjas, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet

2011. november 16.
Graffiti, Street art, Banksy
Péli Péter – Művészettörténész, esztéta

2011. november 30.
Tolerancia és társadalmi felzárkózás a művészeten keresztül
Szipőcs Krisztina – Ludwig Múzeum Gyűjteményi Osztályvezető

2011. december 14.
Zene-Szó-Kép
Veres Bálint – MOME Elméleit Intézet igazgató-helyettes

2012. január 11.
Konstruktivizmus és építészet
Szalai András – DLA 
építész, művészettörténész, egyetemi adjunktus, 
BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék

2012. január 25.
Holokauszt-emlékezet a kétezres évek művészetében
Tanúság, topográfia, archívum
Kékesi Zoltán – tanársegéd, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet Tanszék

2012. február 8.
Az identitás, önazonosság, hovatartozás művészettörténeti vonatkozásai
Várkonyi György – főmunkatárs, Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán oktat

2012. február 22.
A művészettörténet vége ?
Tatai Erzsébet – tudományos munkatárs, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet

2012. március 7.
Hogyan oktassunk művészetet?
György Péter – ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vezetője


Az előadáson való részvétel alkalmanként

 

Felnőtteknek 1.000 Ft, Bálint Tagságival:750 Ft

 

Diákoknak, nyugdíjasoknak: 500 Ft

 

 

Kapcsolat: Simongáti Eszter
E-mail: szabadegyetem@balinthaz.hu

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2019. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?