Kő Pál kiállítása

— Felvéve: , ,

a tárlat 2010. február 6-ig látogatható

Esemény megnevezése:
  • Budapest
  • hír
  • kiállítás
Időpont: 2010. január 22., 10:05 meddig:
2010. február 06., 18:00
Helyszín: Budapest
Név
Telefonszám 06 1 411 1248
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Kő Pál kiállítása

2010. február 6-ig

Nagy kék madár, 1975, Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában

A több, mint hetven darabból álló tárlaton látható lesz, többek között, a Gellért hegyen látható Szent István szobor bronz terve, a Vatikáni Magyarok Nagyasszonya kápolnában látható kő domborművek bronz makettje, a Károly Róbert királyszobor előtanulmánya, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből érkezett szobrok, köztük a Bárányos és a Kislány arany fülbevalóval, Anyám könyvei.

Számos köztéri szobra áll: Budapesten például a magyar tudomány emlékműve és Szent István szobra, Balatonfüreden pedig Antall József néhai miniszterelnök tiszteletére a Történelemkönyv című emlékmű. Munkásságát 1975-ben Munkácsy-díjjal ismerték el, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

A hetvenes évektől napjainkig tartó egyedül álló életpályát bemutató kiállításon a fa-, kő és bronz szobrok mellett, rajzokat, érmeket láthat a közönség a tárlaton.

Következő Következő Következő 

forrás: port.hu


Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2022. február »
február
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?