Jókai Anna: Én, szegény Sudár Anna

Esemény megnevezése:
Időpont: 2010. 06. 11.
mikortól: 19:00 meddig: 22:00
Helyszín: Budapest
Név Kultúrkúria
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal

Jókai Anna: Én, szegény Sudár Anna

2010. június 11. 19:00 — 22:00

 

Kultúrkúria - Budapest II. Templom u. 2-10


Jókai Anna Szegény Sudár Anna című regénye alapján színpadra írta: Scarlat Anna.

Búcsúelőadás, az előadáson részt vesz az írónő, Jókai Anna is.

Előadja: Bálint Márta
Zenei szerkesztő: Gere Erzsébet
Kosztüm: Bartunek Katalin
Rendezte. Kincses Elemér
Az előadás a Magyar Kultúra Alapítvány támogatásával jött létre.

Jókai Anna by kondellamisi.hu.Jókai Anna

Kossuth-díjas író életműsorozatának nyolcadik kötete, a Szegény Sudár Anna, a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg. A regény első megjelenésekor is (1989) jelentős sikert aratott; azóta már a harmadik kiadása is megjelent. A Szegény Sudár Anna egy erdélyi magyar asszony képzelt naplója, amely az 1989 decemberében lezajlott romániai "forradalom" előtti időkben játszódik. A Szegény Sudár Anna az első és mindmáig az egyetlen regény, amelyet anyaországbeli író alkotott a romániai magyarság nehéz sorskérdéseiről.

 

A regényt 1998-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

 

"Arról is akartam szólni – mondja Jókai Anna –, hogyan, milyen tartással és milyen erőforrásból táplálkozva lehetünk képesek a sokszor elviselhetetlennek tűnő lelki és testi szenvedéseket mégis elviselni, honnan jön a remény a reményre?"

 

Bálint Márta

elmondta: a regény megkapó látleletet ad egy erdélyi asszony életéről. A napi feljegyzésekből Sudár Anna életkörülményei, a háziasszony apró-cseprő dolgai hiteles realizmussal éppúgy megismerhetők, mint azok az érzelmi, indulati folyamatok, amelyek személyiségét meghatározzák.

 

http://www.magyarszinhaz.hu/data/cikk/4/35871/13_N.jpgBálint Márta

színművész Marosvásárhely szülöttje. Színészi diplomáját a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerezte, majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja lett, ahol több mint ötven főszerepet játszott.

 

Főbb alakításai a következők:

Kasszandra (Euripidész-Sartre: Trójai nők), Noémi (Jókai Mór: Az aranyember), Larissza (Osztrovszkij: A hozomány nélküli lány), Regan (Shakespeare: Lear király), Estella (Krúdy Gyula: A vörös postakocsi), Dada (Bródy Sándor: A dada), Magdó (Tamási Áron: Énekes madár), Júlia (Strindberg: Júlia kisasszony).

 

1988-ban családjával együtt Magyarországra telepedett. Színészi pályáját a színpadi produkciók mellett önálló irodalmi estekkel gazdagította, Lénárd Sándor, valamint Kosztolányi estje után évek óta töretlen sikerrel játssza a szintén erdélyi származású költő-drámaíró és esszéista, Székely János verseiből összeállított, megrázó erejű estjét, melynek anyagából CD is készült. Színpadi sikereit filmszerepek és rádiós munkák teszik teljessé.

 

Jegyár: 1000 Ft

Több információ erről az eseményről

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2022. február »
február
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?