André Kertész és Szigetbecse

Kertész utoljára 1984-ben járt Magyarországon, és az itt töltött 12 nap alatt a fotós szakma színe-javával találkozott, akik a Mai Manó Ház Napfényműtermében készült, a kiállításon bemutatott portréfilmben, 30 év távlatából emlékeznek az egyetemes fotótörténet ikonikus alakjára. A tárlat további különlegessége, hogy a személyes emlékeket is tartalmazó képaláírásoknak köszönhetően a látogatók úgy érezhetik, mintha maga André Kertész vezetné őket az eredeti nagyítások között.
Ritkán látott képek – a Mai Manó Ház kiállítás-sorozata

2010 nyarán rendezte meg a Magyar Fotográfusok Háza a Ritkán látott képek című kiállítás-sorozatának első részét, mely a Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét) kincseiből válogatott. A sorozat elindításával célunk az volt, hogy a magyarországi fotográfiai gyűjteményekben megtalálható és a közönség elé sajnálatosan ritkán kerülő képeket bemutassuk.

A 2010-es kiállítás sikere után biztosak voltunk abban, hogy a sorozatot érdemes folytatnunk. 2012-ben a vidéki múzeumok közgyűjteményeinek fotográfiai anyagaiból mutattuk be a magyar fotótörténet ritkán látott remekeit. 2015-ben André Kertész Szigetbecsének adományozott gyűjteménye látható a Mai Manó Ház kiállítótereiben.
Magyarországon számos értékes fotógyűjtemény található, amelyekben kiemelkedő művészeti örökségünket őrzik. Büszkék lehetünk a magyar fotográfiára, arra a művészeti műfajra, melynek története nem írható le az elment és az itthon maradt magyar fotográfusok munkásságának ismerete nélkül. Szeretnénk megmutatni a fiatalabb fotográfus nemzedékeknek az elődök életművét, hogy arra építve hozhassák létre a sajátjukat.

1894
Július 2-án született Budapesten, Kertész Andor néven.
Apja Kertész Lipót (1842 k. – 1909), a magyar irodalom klasszikusait rendkívül alaposan ismerő és értő, de üzletileg nem túlságosan sikeres könyvkereskedő, dolgozott a tőzsdén, valamint volt néhány telke is. Anyja Hoffmann Ernesztin (1863 – 1933), egy Teleki téri kávékimérés tulajdonosa.
1900 k.
Gyermek- és ifjúkorát részben Szigetbecsén töltötte rokonánál, Klöpfer Mihálynál, akiknek padlásán több, fametszetekkel, litográfiákkal illusztrált régi német családi képes újságokat talált. Az egyik ilyen a Die Gartenlaube volt. Ezeket nézegetve támadt fel benne a vágy, hogy egykor majd ő is hasonló képeket készítsen.
1909
Apjuk tuberkulózisban meghalt. A három fiú nevelését ettől kezdve gyámjuk, anyjuk testvére, Hoffmann Lipót (1855 – 1925) irányította. Hoffmann Lipót a tőzsdén dolgozott, ez a fiúk pályaválasztására is rányomta bélyegét.
1912
Andor felsőkereskedelmi iskolai érettségit tett, bár már ekkor biztos volt benne, hogy a fényképezésből akar a jövőben megélni. A Budapesti Kereskedelmi Akadémiára járt.  Első keresetéből vett egy fényképezőgépet (Ica-Platten-Camera Ariso No 4.). Autodidakta módon tanult fényképezni, előhívni, nagyítani. Legelső fényképei közül kiállításra került néhány a mostani kiállításon is. (Édes álom, Április hó)
Tanulmányai befejeztével nagybátyja elhelyezte a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén, ahol levelezőként dolgozott. Ehhez a munkához nem sok kedvet érzett, sok időt töltött Szigetbecsén is, fényképezte a környéket.
1914
Szigetbecsén és unokahúgáéknál, Tiszaszalkán fényképezett, a bátyjától ajándékba kapott Voigtländer Alpin 9×12 cm-es, háromszoros kihúzatú, 6,3-as lencséjű, üvegnegatívra és packfilmre egyaránt dolgozó fényképezőgéppel.
Önkéntesként vonult be az első világháború kitörésekor.
1915
Az év elején Ausztriában a görzi tisztiiskola hallgatója. Január 1-én itt készítette Levélíró katona című képét. Év végén a lengyelországi fronton súlyosan megsebesült egy mellkas lövéstől a bal keze. Majd egy évig részben béna volt, egész karja sínben volt, s egy tífuszon is átesett. Kórházba került először Budapestre, majd Esztergomba, ahol megszakításokkal majdnem két évet töltött.
Ezredbeli bajtársaival elhatározták, hogy képeiből összeállítanak egy kis kötetet, s a remélt bevételt a Vöröskeresztnek juttatják. Végül csak egy levelezőlap-sorozat készült a képekből.
1916
A Borsszem Jankó humoros hadi rajz- és fényképpályázatára beküldi a fronton készített önarcképét. Kertész épp egy patak partján tetvészkedik, miközben a lövedékek a feje felett süvítenek. A Borsszem Jankó 1916. február 20-i számában közzétett eredményhirdetés szerint a tíz díjazott közül Kertész képe a kilencedik.
1917
Esztergomban és környékén fotózott. Két képe – a Mese és a Kupaktanács – megjelent az Érdekes Újság 1917. március 25-i számában, mint a lap negyedik háborús fényképpályázatára beküldött pályamű.
1918
Március 2-án Pozsonyban fényképezett, két, itt készült képét láthatják most. Szeptembertől október végéig Brailában szolgált, majd október utolsó napjaiban hazaindult. Harctereken készített negatívjai néhány kivételével megsemmisültek az őszirózsás forradalomban.
1919
Júniustól szeptemberig Szigetbecsén nyaralt, fotózott itt és Dunaharasztiban is. A Budapesti Giro- és Pénztáregyletben dolgozott. Itt találkozott először későbbi (második) feleségével, Sali (Salamon) Erzsébettel. Kertész első képe róla: falun, parasztgyerekektől körülvéve rajzol.
Kertész Andor fiatal képzőművészekkel barátkozott, festőkkel, mint Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Korb Erzsébet, Soós Imre, Czumpf Imre, Patkó Károly, Novotny Emil, a szobrász Pátzay Pállal, a grafikus Zilzer Gyulával. Ekkor fogalmazódik meg benne, hogy Párizsba szeretne menni, de családja ekkor még nem engedi.
1921
Júniusban Tiszaszalkán nyaralt és fényképezett. Innen látogatott át júliusban Abonyba régi méhész barátjához, Pabst Edéhez. Ekkor készítette egyik legismertebb fotóját, a Vak muzsikust.
1922
Szigetbecsei az egyetlen megmaradt fotója a becsei rokonokról: Klöpfer Mihály, Margit és Rózsika. Unokabátyámék, ahol nyaraltam.
1924
Májusban az Iparművészeti Múzeumban megrendezett IV. Művészi Fényképkiállításon a MAOSZ (Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége) tagjaként Kálvin tér, Tavasz és Tavaszi hangulat című képeit állította ki. Oklevelet nyert, s az ezüstérmet csak azért nem kapta meg, mert nem volt hajlandó fotóiból brómolaj nyomatokat készíteni.
A Kertész által említett címlapfotó a Tabáni este, 1925. június 26-án jelent meg. Az éjszakai felvételen öccse, Jenő látható, aki Kertész visszaemlékezése szerint hősiesen viselte a nyolc-tíz perces expozíció megpróbáltatásait.
1925
Családja beleegyezett, hogy Párizsba utazzék. Nagybátyja, gyámja Hoffmann Lipót nem sokkal ezután meghalt. Kertész harmincegy éves volt, amikor Párizsba került, ahol 11 évet töltött.
1936
Amerikába utazott, a Keystone ügynökség meghívására. Csak egy évet akart ott tölteni, de a háború és egyéni körülményei végleg ott marasztották.
1948
Magyarországra utazott, bátyjával Szigetbecsén is járt. A tanácsi vezetők értetlenül fogadták, viszont rálelt egykori játszótársára, Stromayer Kati (nénire). A falunak ajándékozta dedikált „Köszönetként a szép gyermekkorért” könyvét, a „Barátaink az állatokat”, ennek azonban azóta nyoma veszett.
1963
Előkerültek a háború előtt Párizsban hagyott és elveszettnek hitt negatívjai. Ezek között sok a még Magyarországon készült üvegnegatív. Októberben Kertész a Magyar Fotóművészek Szövetségének vendégeként Magyarországra utazott.
1971
A Magyar Nemzeti Galériában rendezett önálló kiállításán hatvannyolc képét láthattuk. A megnyitóra Kertész is Magyarországra utazott, ismét ellátogatott Szigetbecsére, ahol lefényképezte Stromayer Kati nénit és férjét, melyet a család máig őriz, s most bemutatjuk.
1982
Bostonban megjelent Hungarian Memories című, 187 képet tartalmazó albuma, Hilton Kramer bevezetőjével, sok szigetbecsi fotóval.
1984
Március 10-én a Budapesti Tavasz díszvendégeként Magyarországra utazott. Március 13-án ellátogatott Szigetbecsére. Március 14-én Budapesten átvette Raffay Béla tanácselnöktől a Ráckevéért emlékérmet. Március 15-én kiállítása nyílt a Vigadó Galériában. Március 16-án Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kitüntette a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével. (Ő volt az egyetlen fotográfus, aki megkapta ezt a kitüntetést.) Március 18-án – csaknem hetven év után – Esztergomba látogatott.  Fényképezőgéppel a kezében felkereste egykori felvételei helyszíneit, a Várhegyet, a Szent Tamás hegyet, a szigetet. Március 20-án Kepes András tv-interjút készített vele a Stúdió ’84 számára. A televízió másnap sugározta azt a 45 perces portréfilmet, amit a kiállításban is láthatnak.
Március 21-én elutazott Párizsba. A Főfotó Bodnár János szerkesztésében megjelentette az André Kertész Magyarországon című kötetet. Július 30-án ismét Magyarországra jött egy francia tv-stábbal, akik életéről forgattak portréfilmet, s felkeresték Kertész magyarországi életének legfontosabb helyszíneit. Július 31-én Kertész délelőtt Budapesten a Váci utcában, a Fotóművészeti Galéria előtt dedikálta megjelent könyvét. Hosszú sorok kígyóztak az utcán. Délután Ráckevére utazott, ahol ebédet adtak tiszteletére a Fekete Holló étteremben, később Szigetbecsén megtekintette Wandracsek Mártonék pincéjét, amelyet még gyermekkorából ismert, az emlékház céljára kijelölt épületet a Kossuth utca 34-ben, valamint a Becsei-tavat, ahol elkészítette utolsó szigetbecsei felvételét. Délután hat órakor a szigetbecsei Petőfi Művelődési Otthonban megnyílt Kertész kiállítása.
1985
Január 10-én Kertész táviratban jelezte New York-ból Ráckevére, hogy a megígért ötven eredeti fotót küldi, amint elkészülnek. Március 11-én Ráckevén megalakult az André Kertész fotógyűjtemény létrehozására alakított operatív bizottság. Július 6-án Szelényi Károly elhozta New Yorkból a Kertész által adományozott százhúsz fotót és a képek felhasználását szabályozó adományozó levelet.
Szeptember 29-én New Yorkban elhunyt André Kertész.
1986
November 14-én a The André and Elisabeth Kertész Foundation Inc. Kertész felszámolt New York-i lakásából jegyzék kíséretében az André Kertész Emlékmúzeumnak ajándékozott három bútordarabot és nyolc kartondoboznyi személyes használati- és dísztárgyat, melyek közül több is szerepelt öregkori Polaroid felvételein.
1987
Május 30-án megnyílt a szigetbecsei André Kertész Emlékmúzeum.