Zsoltártól az evangéliumig – Beszélgetés Vörös István költővel

– A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Százötven zsoltár című kötetének versei a bennük lévő érdekes nyelvi játéknak köszönhetően egyszerre archaikusak és maiak. A régmúlt nyelvezetéből vezetnek minket a mai gondolkodásba, míg a jelenkori szövegből feltűnik az archaikus eredet. Honnan jött ez az ötlet?

– Régi tervem volt, hogy a zsoltárokat elő fogom venni. Szoktam úgy verset írni, hogy valamiféle előképekre írom rá, mintegy azok ellenpontjaként, újrajátszásaként vagy tagadásaként értelmezem át őket. A klasszikus magyar gyermekversektől a Tao te Kingig már sok minden áldozatomul esett. Olyan értelemben természetesen nem lettek áldozatok, hogy az átiratok nem semmisítik meg az eredeti szöveget, így ártani nem tudok – és nem is akarok – nekik. Amikor a Tao te Kingen dolgoztam, az nagyon sodró élmény volt és rendkívül gyors munka. Gondolkodtam rajta, mi lehetne ehhez hasonló. Eszembe jutott, hogy a zsoltárokhoz folyamodjak. Mindkettő az ókori Ázsiában jött létre, mindkettő a világkultúra fontos része. De azt is tapasztalnom kellett, hogy a teljesen más szövegek, más a természetük.

– A nyelvezetet tekintve mi volt a markáns különbség?

– A zsoltárok hosszabbak szövegek, sokkal mélyebben át vannak itatva a korabeli gondolkodásmóddal, mint amennyire a Tao te King szövegei. Nemcsak a metaforarendszerük különbözik, hanem a nézőpontjuk, látásmódjuk is más, a Zsoltárok könyvében egy archaikus-, pásztori társadalom képe is megjelenik határozott karaktervonásokkal. A szövegek láttatják az ókori társadalmat, erősen hierarchizált világról, férfiközpontúságról, szigorúan vett alá- és fölérendeltségekről árulkodnak – a metaforák szintjén is.

– Az Ön által írt versek ezzel számos esetben szembe is mennek...

– Számomra már az is kérdéses, hogy miért mindig Uram a megszólítás. Semmiképpen nem gondolhatjuk el Istent konkrétan hímneműként. Azaz megtehetjük természetesen, de túlzás lenne, leegyszerűsítés, vagy egyenesen profanizálás. Tudom, hogy a zsoltárokban is metafora az Uram, én azonban arra jutottam, hogy ha az eredetiben csak az van, akkor nálam Hölgyem is legyen!

– Vegyünk példának egy, ha nem a legismertebb zsoltárt, Az Úr az én pásztorom kezdetűt...

– Ezt ma is teljes természetességgel használjuk, a pásztor kifejezés át is tevődött a lelkipásztorra. De lényegében mit tudunk ma a pásztorokról? Tudjuk, hogy birkákat terelgetnek. Miért éppen birkák lennénk mi az Úr számára? Miért nem az én gulyásom, vagy csikósom ő? Nem beszélve arról, hogy akkor már az Úr az én villanypásztorom, vagy orvosom, osztályvezetőm… Nagyon sok mai hasonlatot tettem a pásztor szó helyére, amelyek megértetik és árnyalják ezt a viszonyt, és sejtetik, hogy mit jelentett e metafora a maga idejében, mikor minden második ember pásztor volt.

– A zsoltárt műfajilag egyszerre soroljuk a versek és az imádságok közé, így műveiben nemcsak archaikus lírához, hanem imádsághoz is egyszerre nyúlt. Ez a kettősség milyen kihívásokat jelentett?

– Az imádságok versek, ugyanakkor bizonyos értelemben minden vers ima. A vers körülírja a lét nem ismert, vagy nehezen megfogalmazható tartományait, melyekre tulajdonképpen nincsen szó. Az imában ugyanakkor nagyobb a külvilágra való hatásnak a konkrét reménye, hiszen imádkozom valakiért, de verset nem valakiért – legfeljebb magamért – olvasok. Ez nyilván különbség, de mindennek ellenére a vers tágas fogalom, amelybe belefér az ima is. A vers olyan, mint az ementáli sajtban a lyuk, igazából a lyuk a titok, azt a sajtot veszem meg, amelyik tele van lyukakkal, mégis a sajtot eszem, nem a lyukat.

– Mi az a mélység, amitől egy mű verssé, azon belül imává válik?

– Minden versben potenciálisan ott van az ima lehetősége, miközben általában passzív szövegeként olvassuk őket, de aktivizálhatóak is, ha változtatunk olvasó stratégiánkon. Gondoljunk csak arra, amikor Rilke azt mondja az Archaikus Apolló torzóban, hogy „Változtasd meg élted”, akkor kifejezi, hogy a művészetben általában benne van a megváltoztató erő, vagyis ima, mert képes annak eszközévé válni, hogy változtassam meg az életem. A strukturális elemzés a szerkezetet fedi fel, de a fő kérdés, hogy mi van a struktúra alatt, mellett, fölött! A szöveg lételméleti szerkezete. Filozófiai vagy épp teológia szerkezete. Egyszerűbben mondva, hogy az életben segít. Ha elfogadom a segítségét.

– Amennyiben a vers szabályaira gondolunk, akkor mondhatjuk azt, hogy nem minden zsoltár számít versnek?

– A zsoltárok bizonyos szempontból nem versek. Nem úgy versek. Nem egészen versek. Számos szabályt nem ismernek. Más, verstani szempontból közömbös szabályt pedig bevezetnek és alkalmaznak. A kompozíciójuk néha túlburjánzó, van ahol két vers van egy szövegben. Ez azonban nem hiba. Inkább üdítő. Amikor a Tao te Kingen dolgoztam, ott is kifejezett célom volt, hogy ne versként írjam azokat a szövegeket, hogy ne folyamodjak a versírás szabályainak túl magától értetődő módszereihez. Ugyanez még inkább vonatkozik a zsoltárokra. Itt nem vers-verset akartam írni, hanem valami húsba vágóbbat. Van olyan vers, ami élni segít, és van olyan, ami gyönyörködtet. Nyilván a zsoltárok nem a gyönyörködtető versekhez tartoznak, persze gyönyörködhet is archaikusságukban és világképük megrendíthetetlenségében a mai ember. A zsoltár nem egyszerűen élni segít, hanem társ az életben, hiszen aktivitásra buzdít, hogy együtt csináljon valamit a szöveg és az olvasója.

– Hogyan állt hozzá a zsoltárok világának megismeréséhez?

– Fontos volt számomra, hogy ne teológusként vagy filológusként legyek otthonos a Zsoltárok könyvének világában. Bár elkezdtem gyűjteni az értelmező köteteket, de aztán nem vettem elő őket. Lehet, hogy így egészen evidens dolgokat fel se fogtam, ennek ellenére igyekeztem kívül maradni a megszerezhető tudáson, és pusztán a szövegre támaszkodtam. A szállodákban is előforduló kiadást használtam, amihez a későbbiekben is következetesen ragaszkodtam. Ez a Károli Biblia korszerűsített változata. Akik odateszik ezt a fordítást, nyilván úgy gondolják, ez talál el legkönnyebben a mai olvasóhoz. Ez a nem túl igényes szöveg volt nekem megfelelő. Mert a felszín poros hétköznapisága mögött itt tud legjobban felsejleni a lényeg, amit kiolvasni a legfontosabb feladatom volt.Asszociációk, ötletek és az ihlet segítségével igyekeztem a szövegeket bejárni. Attól is elrémültem, amikor a különböző fordításokat kezdtem összevetni. Sokszor nem is tudtam azonosítani, hogy ugyanazt olvasom-e. Úgy látom, hogy egyik fordítás sem könnyű szöveg. Másfajta olvasási technika kell hozzájuk, valamint nagyon sok olyan tudás, ami már nincs meg a fejünkben. A zsoltárokban a mai elképzeléseinkkel ellenkező dolgok vannak, a kompozícióról, a megírás módjáról nem is beszélve. Egyik célom az volt, hogy mozgásba hozzam az eredeti szövegeket. Az én zsoltárértelmezéseim sok helyen tudatos félreértelmezések, vagy radikális átfordítások a mai világra. Például Jeruzsálem dicsérete, Budapest dicséretévé…

– A Zsoltárok könyve nagyon sokszínű. Találkozunk hálaadó, panasz vagy tanító zsoltárokkal, melyeknek nemcsak tartalmuk, de üzenetük is eltérő, néhol áld, máshol haragos...

– Az manapság mégiscsak természetes, hogy a szomszédomat nem csapom agyon kővel, ha egy kicsit másként gondolkodik, mint én. Vagy másként gondolkodik, mint ahogy hiszem, hogy nekem gondolkodnom kéne. Holott én se úgy gondolkodom, de azért megharagszom a másikra ugyanezért. Szóval ez, ha elő is fordul, nem számít mifelénk Európában erénynek. Az ilyenféle türelmetlenség. Vannak zsoltárok, melyekben azonban még nincs meg a tolerancia. Ez nagyon komoly kihívás volt. Lehetőség az elfogadott lírai és polgári hangfekvés felborítására. Szó szerint véve nem PC dolgokat mondok, például a költészet ellenségei kapcsán, hogy akinek nincs verseskötete, azt az Úr angyala vágja le. Ez semmiképp se bűncselekményre való felbujtás, hiszen nem emberhez van címezve. Nagy költői lehetőség, mert lehetővé tesz egy nem szokványos beszédmódot. Márpedig az irodalomban a szokványos kerülendő. Ez benne van az irodalmi tízparancsolatban.

– Az irodalmi közbeszédben többen úgy fogalmaznak, hogy az írónál akkor tapasztalható a burnout, ha bibliai szöveggel kezd el foglalkozni. Üdítő volt azt látni, hogy ennek a meglehetősen kétes állításnak ellenére a Százötven zsoltár című verseskötetét a kritikusok örömmel fogadták.

– Én is hallottam ezt, hogy az már az írói mélypont, ha valaki bibliai történethez nyúl. Szerintem ez úgy badarság ahogy van! Vajon Thomas Mann a József és testvérei megírása során ki lehetett égve? Ha igen, akkor szeretnék én is hozzá hasonlóan kiégni… Rossz verset mindenről lehet írni, bibliai és nem bibliai témából egyaránt. Egy irodalmi gondolat nem a történetből áll, az sokkal összetettebb. Ha valaki például jelenkori novellákat ír és egyszerre áttér a bibliai történetekre, akkor sejthető, hogy mi késztette erre. Nyilván a megújulási szándék.Én is az önmegújítás eszközeként próbáltam a zsoltárokat használni, hogy valami, a mai irodalmi nyelven és gondolatmeneten kívülit építhessek föl. Az író sosem a semmiből ír, mindig van forrása, példája, inspiráló anyaga. Azt gondoljuk, hogy Homérosz kezdte el a görög irodalmat, de a le nem írt irodalom ott volt előtte, amelyre nagyon erősen támaszkodott… Dante Isteni színjátékának egész szerkezete és gondolatisága is egy ezeréves keresztény kultúrára támaszkodott. Az a jó mű, ahol az újítás és a hagyománykövetés izgalmas egyensúlyban van egymással, azaz ha másként újítok és máshogy követek hagyományt, mint az elődök.

– A mai magyar irodalmi kánonba keresztény tartalmú vers írásával mennyire nehéz bejutni?

– Nemzedékemben van ilyen irányú törekvés. Nevezzük metafizikai tartalomnak, vagy rétegnek a műben. Gondoljunk csak Borbély Szilárd, Kemény István, Schein Gábor vagy Jász Attila műveire. A költészet mindig metafizika, azaz nem lehet benntartani pusztán a materialisztikus világ keretein belül. Ez nem kirekesztő metafizika, inkább pluszként jelenik meg, azaz nem azt mondja, hogy nincsenek racionális összefüggések – igen, vannak –, de vannak más összefüggések is, amelyek föltárásával a racionálisan nem érthető dolgokat talán meg tudjuk érteni, vagy legalább jobban megközelíteni. Olyasféle nézőpontba jutunk el, ahonnan hirtelen rálátunk olyan helyekre és összefüggésekre, amelyeket pusztán racionális nézőpontból szemlélve nem láthatunk. Az irodalom nem lehet tisztán realista, egy költő nem lehet ateista, persze személyesen lehet, de a versei nem.

– A Vigilia számos versét közölte. Hogyan fogadja az egyház a verseit?

– A zsoltáraim nemcsak a kortárs magyar irodalmat kedvelőknek szólnak, hanem azoknak is, akik lapozzák a Bibliát, küzdenek a hitért vagy a hit ellen, esetleg magabiztosan a részesei. Többféle olvasóra is számít ez a könyv az előttem nagy becsben álló versolvasón kívül. De szerénytelenség volna azt várni, hogy az egyházak valamiféleképp fogadják ezt a könyvet. Persze voltam már például a Csurgói Református Gimnáziumban ezekkel a versekkel, és hamarosan Gyárfás István gitárművésszel lesz közös zsoltár-estünk Vácott, a püspökségen. Remélhetőleg hosszabb kifutása lesz ennek a kötetnek, hiszen három év múlva is aktuális lesz az üzenete.

– Az Írók Boltjában rendezett könyvbemutatón többek között arról beszélt, hogy vívódásban és keresésben van. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a Zsoltárok könyvével kezdett el foglalkozni?

– Enélkül nem is lenne szabad ilyen szövegekhez hozzányúlni! A vívódás, keresés jó szavak, a szövegek pedig megengedik, hogy önmagam kérdéseit feltegyem, és azokra különböző válaszokat adhassak a segítségükkel.

– Jelenleg Máté evangéliumának újraértelmezésén dolgozik. Miért választotta az Újszövetség első könyvét? Hogyan épül fel az evangélium vörösi útja?

– 2012 nyarán egy abádszalóki szállodahajón megírtam a 150. zsoltárt, befejeztem a majdnem két éves munkát. Pár nap múlva elmentem Selmecbányára egy írófesztiválra és máris a Máté evangéliumhoz fogtam hozzá. A Zsoltárok könyvéhez képest az a különbség, hogy míg ott pontos, meghatározott felosztás van, mettől meddig tart egy szöveg, addig az evangéliumnál én jelölöm ki, hogy mettől meddig tart az eredeti motívumai alapján felépülő vers. A nagyobb részek számozását fölhasználom, hogy a verseket fejezetekbe gyűjtsem, de azok élik a maguk önálló életét is, ők választják meg az elejüket és a végüket, és aztán annál fogva kapcsolódnak, kapaszkodnak bele az evangéliumba.Nem racionalizálni igyekszem az evangéliumot, ami nyilván tévút is lenne, hanem megérthetővé tenni minden egyes szót, Jézus minden egyes tettének rugóit. Azt hiszem, észrevettem egy motívumot, amit talán nem szoktak annyira kiemelni az ő munkásságában. Hogy a kor feneketlen butasága ellen lép föl, és próbálja az emberihez visszatéríteni az embereket, vagy elvezetni, ha még egyáltalán nem volt fogalmuk róla. A butaságveszély ma is annyira aktuális, hogy szerintem ez az oka az egyre erősebb újbóli megváltásigénynek. És ha nem is jön el újra a Messiás, de a történetét újra, kicsit másképp, érdemes elmondani. Nagyon is érdemes.

LIII. ZSOLTÁR
1 Azt mondja a bölcs:Nincsen Isten.Azt mondja az ostoba:Van Isten.
2 Azt mondja a szent:Nincsen Isten.Azt mondja az önző:Van Isten.
3 Isten letekint a mennyből,hogy meglássa:Van-é?Jaj, nem vagyok, sóhajtja.
4 Az ördög föltekinta pokolból,hogy meglássa:Van-é?Hurrá, nem vagyok, rikoltja.
5 Az én népemet megeszik,mintha kenyeret ennének, sóhajtja,szalonnához,sóhoz,erőspaprikához.