Schweitzer József: Ámos Imre és a XX. század - köszöntő

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi köszöntője.

Schweitzer József: Ámos Imre és a XX. század - köszöntő

Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás

Tisztelt Jelenlévők!

 

Minden monoteista vallás, a meglévő és fennálló teológiai ellentétek ellenére is tökéletesen egyetért abban, hogy a héber biblia etikai kívánalmai alapvető jelentőségűek és magatartást irányítóak abban, hogy a Szentírás etikai mércéje útmutató az emberiség számára.

A híres etikai parancs a szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, az exegézisben nézetkülönbségekre adott okot. A felebarátnak megfelelő héber szót, a proximust vannak, akik közelállónak és vannak fordítások, amelyek fráternek adják vissza, vagyis felebarátnak. A zsidó exegézis a reá – proximus ,tehát felebarát értelmezést vallja.

Eképpen a felebaráti szeretet minden embertársunkra ki kell, hogy terjedjen. Hadd fűzzem ehhez hozzá : számos különbség állhat fenn bizonyos kérdések megítélésében közöttünk, de az ellentétek soha nem fajulhatnak ellenségeskedéssé, gyűlölködéssé. 

A Szentírás etikája egyetemes érvényű, mindazokra, akik vallják a teremtéstörténetben hangoztatott szent igét, amely szerint a Mindenható a maga képmására teremtette az embert. 

Az istenorca hordozói nem gyűlölködhetnek egymással.

 

Kitűnő tisztelettel:
Dr. Schweitzer József

 http://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/schweitzer-jozsef-amos-imre-es-a-xx.-szazad-koeszoento/images/dscf3636.jpg?isImage=1

Ámos Imre és a XX. század címmel kortárs összművészeti kiállítás 

2012. december 7 - 2013. január 15.
Szentendre, Régi Művésztelepi Galéria


A kiállítás fővédnöke: 
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.

A kiállítás védnökei:
Fabiny Tamás evangélikus püspök és 
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.

Kiállító művészek: 

 

IRODALOM


Darvasi László, Esterházy Péter, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsusa, Tolnai Ottó, Závada Pál

KÉPZŐMŰVÉSZET


Aknay János, Ámos Imre, Anna Mark, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet

ZENE


Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

Kurátor

Galambos Ádám


http://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/schweitzer-jozsef-amos-imre-es-a-xx.-szazad-koeszoento/images/dscf3624.jpg?isImage=1

A KIÁLLÍTÁSRÓL


A Magyarországi Evangélikus Egyház és az azzal együttműködő Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-vel (MANK) közösen 2012 decemberében a szentendrei Régi Művésztelepi Galériában Ámos Imre és a XX. század címmel kortárs összművészeti kiállítást szervez.

A kiállítás koncepciója: Ámos Imre életművéből kiindulva kortárs reflexiókat bemutatni, továbbá az életműből és élettörténetből adódó, a XX. századra és jelenünkre irányuló kérdéseket feltenni.


Ámos Imre festőművész életútja szorosan összefügg a XX. századdal, a holokauszt érthetetlenségével, az európai etika megingásával. Ezekre kíván reflektálni a kiállítás az alábbi témákon keresztül: Megtört tér; Megtört idő; Törvény és törvénytelenség; Apokalipszis; Remény és áldás.
Mindezeket zsoltáridézetek szemléltetik.

Kortárs írókat, szobrászokat, festőművészeket és zeneszerzőket szólítottunk meg, hogy a kiállítás keretében az európai etika XX. századi állapotára reflektáljanak. Célunk egy zsidó-keresztény párbeszéden alapuló, a kortárs művészeti életet megszólító kezdeményezés kiállítás formájában való életre hívása.

A Magyarországi Evangélikus Egyház felelősséget érez a múltban elkövetett mulasztásaiért, és a jelen kiállítást a bocsánatkérés és a szeretet kifejezésének szolgálatába kívánja állítani.

A kiállításon szereplő műtárgyak meglátásunk szerint kifejezik, hogy az élet sérthetetlen érték, melyet semminemű ideológia nem bánthat, így embertársaink bármelyikének megsértése nemcsak másokra, hanem miránk is tartozik. Felelősséget érzünk azért, hogy felemeljük szavunkat bárminemű megkülönböztetés ellen.

A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került. Bízunk abban, hogy mai korunk embere visszaemlékezik a múltra, tanul belőle, a jövőben alázattal törekszik a békességre és mások megbecsülésére. Hisszük, hogy a keresztény-zsidó gondolkodás lehet olyan etikai alap, amely a jövőben képes a szeretet és a békességre törekvés eszközével felülírni minden kirekesztést, megkülönböztetést és békétlenségre törekvést.

 KIÁLTVÁNY - Ámos Imre és a XX. század  Kiáltvány

Juhász Ferenc: Az áhítat angyala Juhász Ferenc: Az áhítat angyala

Fabiny Tamás megnyitóbeszéde Fabiny Tamás: Ámos Imre és a XX. század - nyitóbeszéd

Bemutatták az Ámos Imre és a 20. század című albumot Ámos Imre és a 20. század

 

 

Feldolgozni a feldolgozhatatlant? Mit kezdünk a múlt sötét oldalával? Mi történik akkor, amikor a kvalitást és az életet mások korlátozzák vagy ideológiai alapon megsemmisítik? Lehet-e a széthúzás helyett testvériségen alapuló társadalmat elképzelni? Van remény? A második világháborút megelőzően a párizsi világkiállítás idejére az Eiffel-torony oldalára a művészek akaratából a PAX felirat került. Ma Ámos Imre egyik alkotására helyeztük el úgy a béke jelképét, hogy közben művészeket kértünk meg az együtt gondolkodásra, az összefogásra. Ámos Imre életén és művészetén keresztül szembesülhetünk a holokauszt esztelenségével, a szolidaritás hiányával, az ember embertelenségével. A „magyar Chagall” és még százezrek kegyetlen meggyilkolása azonban nemcsak saját korának, hanem jelenünknek is üzen. „Hol van a te testvéred?” Alapvetően ezt a kérdést kutatják és keresik a feldolgozás lehetőségének reményében, a testvériség jegyében a kötet alkotói. 

A kötet szerzői:
VÉDNÖKÖK: Schweitzer József, Fabiny Tamás, Várszegi Asztrik
IRODALOM: Darvasi László, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Závada Pál
KÉPZŐMŰVÉSZET: Aknay János, Ámos Imre, Anna Mark, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet
FILM: Gothár Péter
ZENE: Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar

Corvina Kiadó - Luther Kiadó
Szerk: Galambos Ádám
176 oldal + DVD melléklet,
240x240 mm, keménytáblás,
ISBN 978-963-13-6179-7,
2013


Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2020. november »
november
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?