Öt párbeszéd - Rendhagyó könyvbemutató a Pilinszky Kávéházban

A még hivatalosan meg sem nyitott Pilinszky Kávéházban mutatták be kissé rendhagyó módon az Öt párbeszéd című könyvet, mely a társadalom, a kultúra, a közélet, a művészet és tudomány területein tevékenykedő emberek, valamint egyházi személyek gondolatait tolmácsolják. A könyvben rögzített beszélgetések részben saját emberi mivoltunkra, identitásukra, másfelől az értelmiség szerepére keresik a választ, de az egyház felelősségéről, valamint a Genezisről is folytattak beszélgetéseket.

Öt párbeszéd - Rendhagyó könyvbemutató a Pilinszky Kávéházban

Heller Ágnes és Jókai Anna

A könyvbemutatót Oberfrank Pál kezdte meg, aki röviden ismertette a kezében tartott kötetet, és még az elején leszögezte, hogy bár ő nem egy philosz, csak egy színész, de a könyv értékben és gondolatokban gazdag "világa" mindenki számára ajánlott, aki nyitott szemmel jár a világban, és bizonyos kérdésekre keresi a válaszokat. A színész elmondta továbbá, hogy a mostanában nyíló kávéház szeretne teret engedni a kultúrának, részben ezt a cél tűzte ki maga elé.

A könyv ismertetése után aztán izgalmas beszélgetés kezdődött a négy meghívott vendég, Jókai Anna írónő, Heller Ágnes filozófus, Csepregi András evangélikus lelkész, és Fabiny Tamás püspök között. A beszélgetés tulajdonképpen egy Gauguin kép címéből bontakozott ki, a "Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk" gondolatból, melyet aztán a meghívott vendégek elkezdtek a saját aspektusukból elemezni, s mindenki hozzátette saját hitét és gondolatrendszerének alappilléreit.

Fabiny Tamás a feltett kérdéssel kapcsolatban a zarándoklat fontosságát emelte ki, hiszen a jelenség és fogalom átemelhető a mai világba: "küldetésünk van, tartunk valahova, van célja az életünknek." Heller Ágnes filozófus a kérdésre kérdéssel válaszolt: "Kik azok a mi? Mikor feltesszük a kérdést, ezt is fel kell tenni." Heller szerint mindenképpen definiálni kell, hogy tulajdonképpen kikről is van szó; népcsoportról, vallási gyülekezetről, vagy netán az egész emberiségről.

Jókai Anna írónő részben a művészet szempontjából közelítette meg a kérdést. "Maga a művész honnan jön, és mi a célja? És az ember?" Az írónő Fabiny Tamás gondolataira is reagált, mikor azt mondta: "Jó lenne zarándoknak lenni, sajnos sok esetben csavargásról van szó…A zarándok pontosan tudja, hogy az úttal Istennek tartozik, és valójában egy belső utat jár be." Jókai szerint az ember nem igazán tudja mit akar, csak keres valamit, és így éli le az életét. Az írónő lehetetlennek tartja, hogy ne legyen valamilyen feladatunk, hogy csak eszünk, iszunk, alszunk és élvezünk. Külön kifejtette, hogy a művészet, vagy csak általában a tehetség ajándék, és használni kell, mégpedig a társadalom vagy nagyobb keretekben mozogva az emberiség javára. Egy ember ettől válik emberré, hogy az a plusz, ami benne van, kifelé is tükröződik. "Nem csak hiszek abban, de tudom: az emberiség jött valahonnan" - tette hozzá Jókai Anna.

Csepregi András is az utazás metaforájával élt; Jákob történetét hozta fel példának és az ő híres lajtorjáját. "Az élet utazás, Isten előtt folytatott utazás, melynek során az ember hol szalad Isten előtt, hol meg kullog utána, de olykor megáll előtte." A lelkész szerint minden ember élete során változnak a periódusok, amikor keresi önmagát.

A beszélgetés folyamán felmerült Hamvas Béla egyik nagyon is találó mondata az emberrel kapcsolatban, miszerint "Mindannyian oda vagyunk kozmálva." Jókai Anna szerint ez a mondat tökéletesen kifejezi az embert, azt, hogy nem tökéletes, de lehet valamiféle tökéletes szándék felé terelni az életet, a gondolkodást, az identitást. Weöres Sándor egysoros verse is helyet kapott a beszélgetésben, sőt egy ideig ezen a síkon folytatódott az eszmecsere: "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."

A könyvbemutató így kissé rendhagyó módon négy ember eszmei, vallási és társadalmi beszélgetésévé vált, és az izgalmas témák, a lét és a szeretet erejének boncolgatása igazi filozófiai és kulturális csemegét nyújtott a közönség számára. Galambos Ádámnak, a könyv szerkesztőjének nem titkolt célja az, hogy a most megjelenő Öt párbeszéd című könyv egy sorozat kezdetét jelentse, ahol a gondolatok és emberek beszélgetések által indulnak különös és reményteli útjukra, hogy a társadalom, a kultúra, a vallás, és gondolkodás része legyen a hétköznapoknak, része legyen az ember életének, és az emberiség egyetemes közösségtudatának.

A bemutató végén egy pohár borral a kézben az ott lévők talán elgondolkodtak azon, amit Jókai Anna mondott, miszerint van küldetésünk. Számomra a kérdés csak az, hogy képes-e minden ember rátalálni saját küldetéstudatára, és ezáltal formálisan és tartalmilag is gazdagítani az életet. Igen, talán ez a legfontosabb kérdés ma, amikor - Jókai Anna szavait idézve - "az emberiség lázadó kamaszként száll szembe mindennel."

Kristóf Zoltán

forrás: Napvilág.net

 

Fájlok
Meghívó   67.2 kB  
Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2019. november »
november
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?